hirdetés

Partnereink

Jelentős mértékben nőtt a kereslet az ipari abroncsokra

hirdetés

Jelentős mértékben nőtt a kereslet az ipari abroncsokra

A pandémia hatására az ipari abroncsok terén hasonló helyzet alakult ki, mint a személyautókra szánt gumiabroncsok esetében. Vagyis a gyártók nem tudnak annyit előállítani, mint amennyire valójában szükség lenne. „Vannak olyan ipari abroncsgyártók, amelyek 6-8 hónapos csúszásban vannak saját magukhoz képest, mert egyszerűen nem tudják elég gyorsan kielégíteni a keresletet. Emiatt az idei évben többször is dráguláson mentek keresztül a targoncaabroncsok” – hívta fel a figyelmet Horváth Zsolt, az ipari abroncsok forgalmazásával foglalkozó Zsolaka Kft. ügyvezető igazgatója.

Az, hogy az ipari abroncsokat gyártó vállalatok nem tudnak elegendő abroncsot előállítani, az annak köszönhető, hogy az egyik legfőbb nyersanyaglelő helyen, Srí Lankán az idei évben többször került sor olyan járvány elleni intézkedések alkalmazására, amelyek miatt fel kellett függeszteni a gumiabroncs gyártást hosszabb-rövidebb időre. Mindez elmondható volt India esetében is, ahol ugyancsak rengeteg abroncsgyártó üzem működik.

hirdetés

A drágulás hátterében az is áll, hogy az alapanyagok, valamint a logisztikai költségek is megemelkedtek az év első három negyedévében. A logisztikai tételek drágulását jól tükrözi, hogy míg a kínai Quingdao és a szlovéniai Koper között, egy 40 lábas konténer vízen történő szállítása 2020 decemberében 1800-2200 dollárba került, addig 2021 februárjára ez a tétel 11 200 dollárra emelkedett. Több forgalmazó emiatt le is állította a keleti irányból történő szállításokat. „A helyzet Európában sem volt sokkal fényesebb, hiszen számos nagyobb márka nem tudott időben szállítani a kereskedőknek. A vásárlók így az alacsony, vagy középáras termékek helyett kényszerűségből elvitték a drágábbakat is” – hangsúlyozta a szakember.

Az európai ipari abroncs gyártók is törekednek a vásárlók kiszolgálására, ezért van olyan vállalat, ahol a gyártósort a kedvező árú abroncsról a prémium típusokra kellett átállítani, vagy fordítva. Arra is akadt példa, hogy egy alapvetően prémium gumiabroncsokat gyártó cégnek kellett olcsóbb abroncsokból többet előállítania, mert egy adott piacon csak azt tudták megfizetni az üzemeltetők. „Én azt gondolom, hogy a gumiabroncs gyártók, bármit amit csak le tudnak gyártani, azt még sokáig el fogják tudni adni a piacon. Nem kell raktárra termelniük” – tette hozzá Horváth Zsolt.

A szakember szerint a hazai piacon szinte mindenki tudott nőni idén, akinek volt plusz készlete, tehát nem kényszerült arra, hogy bevárja a gyáraktól sokszor csúszással érkező termékeket. Véleménye szerint a logisztika szereplői már úgy mehetnek neki az idei karácsonynak, hogy nem kell számolni a targonca abroncsok drágulásával. „Az idei évben az utolsó áremelések már megtörténtek októberre az ipari abroncsok szegmensében. Ezekbe a gyártók és a forgalmazók már belekalkulálták az alapanyag árak, így tehát az acél, a korom és a kaucsuk árának emelkedését is” – hangsúlyozta a Zsolaka Kft. ügyvezető igazgatója.

„Ha a mi forgalmunkat nézzük, akkor azt mondhatom, hogy idáig 25 százalékkal nőtt a tavalyi év első három negyedévéhez viszonyítva. Ebben azonban szerepet játszott a targonca abroncsok 10%-os áremelkedése is. Illetve mi képesek voltunk több abroncsot eladni a környező országokban is” – tette hozzá Horváth Zsolt. A következő évet illetően nehéz jóslatokba bocsátkozni. Annyi bizonyos, hogy a 2022-es év nagy próbatétel lesz azzal kapcsolatban, hogy egyensúlyba tud-e kerülni egymással a kereslet és a kínálat, vagy adott esetben tovább folytatódik a targonca abroncsok drágulása.

Forrás: One on One Kommunikáció

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés