hirdetés

Partnereink

A jó pályaválasztás a sikeres élet kulcsa

hirdetés

A jó pályaválasztás a sikeres élet kulcsa

52 helyszínre látogatott el idén tavasszal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kamionja. Az aktivitásnak köszönhetően több ezer pályaválasztás előtt álló diák kapott lehetőséget arra, hogy a VR-technológia segítségével próbálhassa ki magát különböző szakmák képviselőjeként.

A kamionos roadshow mellett számos módon támogatja az MKIK a diákokat és a szakembereket. Többek között a szakmájukban legtehetségesebb magyar fiatalok akár nemzetközi színtéren is bizonyíthatnak, ahogy például Takács Dániel virágkötő is. Dani szinte minden lehetséges hazai versenyt megnyert vagy dobogós helyen végzett, a Wordskills-en negyedik, a tavalyi Euroskills-en pedig harmadik helyezést ért el. Most arról mesélt, hogyan találta meg az álomhivatását.

hirdetés

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számos szakmai versenyen biztosít lehetőséget arra a fiatal tehetségeknek, hogy akár a nemzetközi mezőnyben is megmérettessék magukat. Az évente megrendezett Szakma Sztár Fesztiválra ráadásul a pályaválasztás előtt álló fiatalok is ellátogathatnak, és testközelből ismerhetik meg a legnépszerűbb és a kevésbé ismert szakmákat is.

Takács Dániel virágkötő pályafutása egy kopogtatóval indult. Egy középiskolai versenyt nyert meg, és tanárai biztatására átnyergelt a virágkötők közé. Ettől kezdve szinte minden hazai versenyen elindult, amelyeken legtöbbször felállhatott a dobogóra is. Dani végül nemzetközi színtéren is bizonyított, és ma már üzletvezetőként dolgozik. „A szüleim kertes házban élnek, apukám pedig erdész, úgyhogy a természet mindig is közel állt hozzám. Gyakorlatilag nem én találtam meg a virágkötő szakmát, hanem az engem. Az első nyertes versenyem óta csak ennek élek, igyekszem folyamatosan fejlődni” – mondta Dani, aki még nincs 25 éves, de 2017-ben már a szakmák olimpiáján versenyzett a legjobbakkal. Az Abu Dhabiban megrendezett WorldSkills-en negyedik helyezést ért el, tavaly pedig a budapesti EuroSkills-en harmadik lett. Mióta dolgozik, már a mindennapokban is megtalálja a nagy kihívásokat. „Nagyon inspirálnak például az esküvők, egy virágkapu elkészítése igazi kihívás. Viszonylag kevés idő áll a rendelkezésre, de tökéletes végeredményt kell produkálni, olyat, ami az egész násznépet meggyőzi” – mesélte Dani, aki hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja, hogy minden fiatal megtalálja azt a szakmát, amiben jó és amiben később sikeres lehet.

 „Lassan egy éve indítottuk útjára szakmavilág kamiont, és közel 100 település fiataljai próbálhatták már ki magukat virtuálisan különböző szakmákban. Idén tavasszal a roadshow-t rendhagyó szülői értekezletekkel egészítettük ki, hogy az anyukák, apukákat is támogassuk ebben az időszakban. A személyes jelenlét mellett online is folyamatosan fordulhatnak hozzánk a pályaválasztás előtt álló diákok és szüleik, weboldalunkon és Facebook-oldalunkon friss hírekkel, tesztekkel, érdekes szakmabemutatókkal és személyes történetekkel népszerűsítjük be a különböző szakmákat. Dani pedig az élő példa arra, amiben mi is hiszünk: abban lehetünk csak igazán sikeresek, amiben jók vagyunk. Azon vagyunk, hogy minél több fiatalnak segítsünk ezt a területet megtalálni” – mondta el Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója.

Szöveg és fotó: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés