hirdetés

Partnereink

Erre figyelj, ha tojásfestésre készülsz!

hirdetés

Erre figyelj, ha tojásfestésre készülsz!

A tojás a tisztaság, a termékenység és mindenekelőtt az élet szimbóluma, a kereszténységben pedig az újjászületést jelzi. A tojással kapcsolatos szokások és hiedelmek több ezer éve jelen vannak az emberiség hiedelemvilágában. A kőkorban az asszonyok tojást tartottak szülés közben a kezükben, hogy gyermeküket megvédjék a gonosz szellemektől.

A legenda szerint Ostara, a germán istennő birtokolt egy különleges madarat, ami színes tojásokat tojt. Egy nap az istennő a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatta a madarat, azóta tojnak a nyulak színes tojásokat. Ostara ünnepén a germánok egymásnak tojást adtak és megették, más források szerint elásták azokat.

hirdetés

Nem csak nyugati példákat találtak a régészek erről a hagyományról: Magyarországon avarkori sírokban is leltek már festett, mintákkal ellátott tojásokra. Az első írásos emlékek a témában Anonymus idejéből, a XIII. századból maradtak ránk. Először 1615-ben, Strassburgban említik a húsvéti tojásokat. Ezek eredetileg egyszínűek voltak. Nyugat-Európában a leginkább elterjedt szín a piros, Kelet-Európában pedig az arany volt és csak a 17. században kezdték többszínűvé festeni, illetve különféle mintákkal ellátni a tojásokat. A tojást tojó húsvéti nyúl képe az 1700-as években az Egyesült Államokban is megjelenik. A pennsylvaniai holland telepesek az "Osterhase" vagy "Oschter Haws" (azaz a Húsvéti Nyúl) eljöveteléről meséltek gyerekeiknek. Az ünnepi szokás szerint a jó gyerekek színesre festett tojásokat kaphattak a húsvéti nyúltól gondosan kikészített sapkáikba.

Húsvét alkalmával szinte mindenhol festenek vagy díszítenek tojást. Kerülhet az ünnepi asztalra, de lehet a locsolók ajándéka is. Készíthetjük főtt tojásból, de ezt az ünnepek alatt jó, ha el is fogyasztjuk, de díszíthetünk kifújt tojásokat is, ezek hosszú ideig megőrizhetők. A tojás nagy víz-, fehérje- és zsírtartalma miatt jó táptalaja a mikroorganizmusoknak, ezért csak friss tojásokat használjatok fel! Hogyan lehet megállapítani, hogy friss a tojás? Ha megrázzuk a nyers tojást, és annak belseje csak alig mozog, a tojás friss. "Úszópróba": a nyers tojásokat tegyük annyi sós vízbe, hogy bőven ellepje. A friss tojások lesüllyednek az edény aljára, a régebbi tojások felemelkednek a víz felszínére.

Festés előtt alaposan és óvatosan mossuk meg a tojásokat mosogatószerrel, ezután öblítsük le őket. Ezzel zsírtalanítjuk a tojás felületét, így a színanyag egyenletesen tapad meg, ezen kívül a mosogatószerrel eltávolítjuk a tojáshéjon esetlegesen előforduló baktériumokat. Dolgozzunk tiszta kézzel.

A tojás főzésénál figyeljünk arra, hogy ne forró vízbe tegyük a hideg tojást. A főzővízbe tegyünk sót vagy ecetet, a megrepedt tojások nem futnak ki. Festeni és díszíteni ugyan nem lehet őket, de az ünnepi asztalra, azonnali fogyasztásra megfelelőek. Forrás után 10 percig főzzük a tojásokat. Akinek a festett tojással nincsenek étkezési tervei, akár 2-3 órán át is főzheti, így tartósabb lesz. Amikor megfőttek a tojások, azonnal le kell hűteni hideg vízzel, mert így könnyebb lesz majd meghámozni.

A festés szebb és tartósabb hatása érdekében adjunk a színező oldathoz kevés ecetet (0,25 l vízhez 2 evőkanál), és hagyjuk állni benne a tojást akár egy napig is. Ha forró oldatban színezünk, a hatás erősebb, de ha meg akarjuk enni a színes tojásokat, célszerűbb hideg oldatban állni hagyni. Ne feledjük, hogy a végső színárnyalat az áztatás vagy a főzés időtartamától, a festékanyagok mennyiségétől és nem utolsósorban a tojás alapszínétől függ! A tojást természetes anyagok felhasználásával festették, a legelterjedtebb fogás a vöröshagyma héjának forralásából elért vízben való áztatás volt. Száradás után olajjal és szalonnabőrrel fényesítették a műremeket.

Képek: almaimotthona.hunapidoktor.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés