hirdetés

Partnereink

Jön az Erőművek Éjszakája

hirdetés

Jön az Erőművek Éjszakája

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és csatlakozó partnerei 2021. október 8-án ismét megrendezik az Erőművek Éjszakáját. „Az Erőművek Éjszakája nemcsak a technológiáról, hanem a fenntartható környezetről és a tudatos felhasználóról is szól” – mondta Horváth Péter János, a MEKH elnöke. Az Erőművek Éjszakája helyszíneire szeptember 20-tól lehet regisztrálni.

A világjárvány okozta tavalyi kényszerszünet után 2021. október 8-án ismét várja látogatóit a MEKH szervezésében megvalósuló Erőművek Éjszakája – az ország legnagyobb és legnépszerűbb energiaipari rendezvénye. Az első Erőművek Éjszakája 2019-ben csaknem 4000 látogatót vonzott, és a szervezők idén is telt házra készülnek.

hirdetés

Az erőművek és a fűtőművek ezúttal országszerte 36 helyszínen nyílnak meg a látogatók előtt, akiket számos érdekes programmal, közelről is megtekinthető, gigantikus berendezésekkel és szakértő idegenvezetéssel várnak.

Az Erőművek Éjszakájának fő szervezője idén is a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, amelynek célja, hogy az energia- és távhőtermelés kulisszatitkainak bemutatásával felhívja a figyelmet arra, hogy környezetünk védelme érdekében érdemes okosan bánni erőforrásainkkal.

Horváth Péter János, a MEKH elnöke az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fenntarthatóság, az energiahatékonyság, a tudatos energiafelhasználás és az energiatakarékosság olyan témák, amelyek a hivatal számára is megkerülhetetlenek. „Az Erőművek Éjszakája nemcsak a technológiáról, hanem a fenntartható környezetről és a tudatos felhasználóról is szól. Ezen a napon betekinthetünk az energetika érdekes világába, és megtudhatjuk, hogy kik, milyen eszközökkel, milyen forrásokból és hogyan állítják elő a mindennapjainkhoz szükséges energiát. Ha megismerjük ezeket a folyamatokat, akkor remélhetőleg az energiafelhasználásuk is sokkal tudatosabbá és takarékosabbá válik, amivel a környezetünk védelméért is sokat tehetünk” – hangsúlyozta a MEKH elnöke, aki köszönetet mondott azoknak az erőműveknek és fűtőműveknek, amelyek idén is csatlakoztak a programhoz.

A változatos helyszíneken a látogatók betekintést nyerhetnek a hagyományos energiatermelés folyamataiba, választhatnak akár atom, biomassza, hulladék, lignit, szolár vagy éppen víz alapú technológiát alkalmazó erőművet is, illetve megnézhetik a városi távfűtőművek működését, amelyek idén is szép számmal csatlakoztak a programhoz.

„A magyar távhőszolgáltatók kiemelt célja, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a távhőszolgáltatást” – mondta dr. Orbán Péter, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MATÁSZSZ) főtitkára. Az idei évtől a Távhőszolgáltatás Napja és az Erőművek Éjszakája szorosan kapcsolódik egymáshoz, így amellett, hogy az érdeklődők megismerhetik a fűtőműveket, részesei lehetnek azoknak a közösségi élmény alapú programoknak is, amelyekkel a távhőszolgáltatók az ország számos pontján várják majd a látogatókat. „A távhőszolgáltatást közösen vesszük igénybe, szolgáltatóként közösségeket tudunk kiszolgálni, és szeretnénk, ha október 8-án közös élményekkel is gazdagodnánk egy városi futás, egy rajzverseny vagy egy játékos vetélkedő által” – tette hozzá dr. Orbán Péter.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az egyes helyszínekre szeptember 20-tól lehet regisztrálni a www.eromuvekejszakaja.hu oldalon. Érdemes követni a MEKH Facebook-oldalát is, ahol a szervezők nyereményjátékot is indítottak, melynek fődíja egy elektromos roller.

2021-ben Gyetván Csaba, műsorkészítő is csatlakozott a program népszerűsítéséhez, aki nagykövetként állt a rendezvénysorozat mellé. Csaba, aki 2020-ban elsőként kapta meg a Green Brands Hungary Az Év Zöld Személyisége díját, már több erőműbe is ellátogatott, hogy az Erőművek Éjszakája hangulatát átadja az érdeklődőknek. A látogatásokról filmek készültek, melyek szintén MEKH Facebook-oldalán láthatók.

Forrás: Momentum Mundi

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés