hirdetés

Partnereink

Az esélyegyenlőségre hívja fel a figyelmet a Continental és a SUHANJ! Alapítvány együttműködése

hirdetés

Az esélyegyenlőségre hívja fel a figyelmet a Continental és a SUHANJ! Alapítvány együttműködése

Az esélyegyenlőség fontosságának hangsúlyozása és a munkatársak egészséges életmódjának támogatása céljából a Continental együttműködik a SUHANJ! Alapítvánnyal. A közösségek aktív tagjaként, ahol élünk és működünk, elkötelezettek vagyunk amellett, hogy üzleti tevékenységünkön túl pozitív hatást gyakoroljunk a társadalomra. A partnerség a SUHANJ! alapítvánnyal támogatja a fenntarthatósági törekvéseink megvalósítását a sokszínűség erősítésén keresztül.

Az idén 150. évfordulóját ünneplő mobilitási szakértő vállalatunk elkötelezett, hogy mozgásukban akadályozott embertársainkat is mozgásba hozza. A SUHANJ! Alapítvány 2010 óta osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társaival, munkájuk támogatásához pedig most a Continental is csatlakozott. „Vállalatunk alapértékei közé tartozik a versenyszellem és az egymásért dolgozás is, emellett pedig kiemelt szerepe van cégünknél a diverzitásnak, azon belül az esélyegyenlőség biztosításának. A hazai vállalataink helyi társadalmi felelősségvállalása mellett munkatársainknak az egyik igénye, hogy országosan is megmutassuk az elkötelezettségünket és szerepvállalásunkat társadalmilag is értékes ügyekben. Nagy örömünkre szolgál, hogy a SUHANJ! Alapítvány küldetésének és munkájának részesei lehetünk" - mondta el Hornyacsek Zoltán, a Continental országos kommunikációs vezetője.

hirdetés

A SUHANJ! Alapítvány elkötelezett önkéntesek és amatőr sportolók közösségéből álló mozgalom. Rendszeres sportprogramokat szervez látás- és mozgássérült, valamint értelmileg akadályozott emberek számára. „Nagy örömmel vettük a Continental megkeresését és a támogatásukat, az pedig mindig lelkesít minket, ha az adományon kívül egy cég munkatársai személyesen is részesei lesznek a SUHANJ! egy-egy eseményének. Nem véletlenül, hiszen egyik fő tevékenységünk a szemléletformálás, és hogy közösen mutassuk meg: a mozgás öröme mindenkié" - mondta el Gusztos Péter, a SUHANJ! Alapítvány társalapítója és kuratóriumi elnöke.   

 „Különösen erős elkötelezettség hívta életre az együttműködést, hiszen a munkatársaink kifejezett javaslatára és kérésére kezdeményeztük a közös munkát. Felelős munkáltatóként elengedhetetlennek tartjuk, hogy minél nagyobb hangsúlyt fektessünk a diverzitás és esélyegyenlőség megvalósítására. Meggyőződésünk, hogy csak egészséges és sokszínű környezetben lehet értéket teremteni" – tette hozzá Hornyacsek Zoltán.

A cél nem csupán az alapítvány anyagi támogatása, hanem munkatársaink közvetlen ösztönzése a rendszeres testmozgásra az egészséges életmód jegyében.  Az együttműködés részeként a heti rendszerességű közösségi edzéseken épek és fogyatékkal élők együtt futhatnak, kerékpározhatnak vagy éppen úszhatnak.

Sokszínűségünkben az erőnk

Kor, nem, nemzetiség, származás, vallás és világnézet, szexuális orientáció, fogyatékosságok – a köztünk lévő különbségek tesznek bennünket emberré. Általuk számos különféle képességgel és tapasztalattal, erősséggel és tehetséggel gazdagodunk. A Continentalnál ez a sokféle tulajdonság táplálja a növekedés motorját, és ez adja nekünk a szükséges hajtóerőt az úttörő ötletek, innovatív termékek és új üzleti modellek kidolgozásához.

„Mobilitás. Már 150 éve dobog a szívünk érte."

2021 különleges év a Continental számára: társaságunk október 8-án ünnepli 150. születésnapjának évfordulóját. A Continental történetét nagy sikerek és nem kevésbé nagy kihívások formálták. Mindkettő hozzájárult ahhoz, hogy azzá váljunk, akik ma vagyunk - vezető nemzetközi technológiai vállalat.

A Continental 150 éves évfordulóját világszerte 2021. október 1-8. közötti időszakban, az úgynevezett jubileumi héten ünnepli, mely keretében örömmel jelentjük be magyarországi munkatársainknak a SUHANJ! Alapítvánnyal közös együttműködést és az ennek köszönhetően megnyíló sportolási és társadalmi szerepvállalási lehetőségeket, melyek minden munkavállaló számára nyitottak.

Forrás: One on One Kommunikáció

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 12.02.

Ma Melinda, Vivien napja van.

Tartalmas sárgaborsó-főzelék a hűvös estékre

A sárgaborsó (vagy felesborsó, kinek-mi) az egyik legalulértékeltebb alapanyag, pedig fehérjében gazdag, szuper hüvelyes. Legtöbbször főzeléket készít...

  • 2021-12-02 07:48
Közeledik a karácsony, ezek a legnépszerűbb játékok

Az ünnepek közeledtével toplista készült arról, hogy melyek a legnépszerűbb fiús, lányos és kreatív játékok a szülők szerint. Több mint 5 ezer szülő v...

  • 2021-12-01 22:00
December elején nyit az első magyar kriptotőzsde

Az áttörés éve lett 2021 a hazai kriptopiac világában. Az idei esztendőben egymástól függetlenül fél tucat kriptopénz, úgynevezett token elindulásáról...

  • 2021-12-01 20:39
Integrált jótékonysági esttel hangol az ünnepre Klajkó Szandra

Klajkó Szandra énekes, táncművész már a pandémia időszakában határozta el, hogy szociálisan érzékeny kollégáit, barátait a fogyatékossággal élő művész...

  • 2021-12-01 18:32
Kerüljenek hazai finomságok a Mikulás puttonyába

Ha szeretnél fenntarthatóbb és egészségesebb mikuláscsomagot összeállítani, válogass magyar termelők ínycsiklandó finomságaiból. Inspirációként elhozt...

  • 2021-12-01 17:17

hirdetés

Sporttallér pirított dióval

Ha kell egy kis nasi a hétköznapokra, akkor érdemes belőle akár dupla adagot is készíteni. Az ünnepi asztalon is megállja a helyét.

  • 2021-12-01 15:37
Farkasházi Réka idén is megadja a módját az ünneplésnek

Ha egy szóval kellene válaszolni a kérdésre, hogy mitől igazi a karácsony, biztosan sokan sokfélét mondanának. Hiszen életkortól és élethelyzettől is ...

  • 2021-12-01 14:00
Már 34 áruházban fogadja a SPAR a használt sütőolajat

A háztartási használatot követően több tonna étkezési olajat és zsiradékot adtak le a SPAR vásárlói abban az öt áruházban, ahol a lánc a környezeti fe...

  • 2021-12-01 12:04
Térképen az omikron variáns európai terjedése

Kevesebb mint egy héttel azután, hogy Dél-Afrika bejelentette a minden eddiginél több mutációval rendelkező koronavírus-variáns megjelenését, már több...

  • 2021-12-01 10:30
Kapszulába zárt testőr a szépségünkért

Minden kornak megvan a maga szépségideálja. És persze a szépség relatív, nem mindenki ugyanazt látja szépnek és vonzónak. Abban viszont valószínűleg m...

  • 2021-12-01 09:19

Minden cikk

hirdetés

hirdetés