hirdetés

Partnereink

Bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta a fenntarthatósági világtalálkozó alkalmából

hirdetés

Bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta a fenntarthatósági világtalálkozó alkalmából

Bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta a november 29. és december 5. között megrendezendő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó alkalmából hétfőn.

Magyarország 2013-ban, 2016-ban és 2019-ben is sikerrel rendezte meg a Víz Világtalálkozót, most azonban szélesebb tematikával szervez fenntarthatósági expót és világtalálkozót, immár közösen a többi visegrádi országgal - idézte fel az új bélyeg ünnepélyes forgalomba hozatala előtt hétfőn a Sándor-palotában Áder János köztársasági elnök. A Planet Budapest 2021 fővédnökségét is vállaló államfő kiemelte: a rendezvény már nemcsak a klímaváltozásra és a vízügyi válságra, hanem az ENSZ által elfogadott fenntarthatósági célok szélesebb körére is fókuszál, a korábbinál jóval nagyobb területen, a felújított Hungexpón.

hirdetés

Az államfő elmondása szerint a Planet Budapest 2021 négy tematikus eseménycsoport köré épül. A Fejlődés harmóniában a természettel elnevezésű fenntarthatósági expó a környezeti fenntarthatóságot támogató, a visegrádi országok tudásán és szakértelmén alapuló innovációkat hivatott bemutatni. A Fenntarthatóság Univerzuma címmel meghirdetett világtalálkozón pedig állam- és kormányfők, kormányzati döntéshozók, nemzetközi szervezetek elismert szakértői, valamint a tudományos- és az üzleti világ képviselői vitatják meg a fenntartható vízgazdálkodás, élelmiszertermelés, energia- és hulladékgazdálkodás, a közlekedés témaköreit. Mint hozzátette, Te Bolygód címmel számos közönségprogramot is szerveznek a fenntarthatóságról, a fiatalokat pedig elsősorban A Jövő Hősei elnevezésű ifjúsági élményprogram hivatott megszólítani.

Áder János köszönetet mondott a Magyar Postának, amiért a bélyegkibocsátással felhívja a figyelmet a Planet Budapest 2021-re és a téma fontosságára. Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöke emlékeztetett arra, hogy már a korábbi Víz Világtalálkozókra is megjelentettek bélyeget, de a vállalat mindennapi működésekor is figyelmet fordít a fenntarthatóságra. A Planet Budapest 2021 alkalmából 20 ezer példányban kibocsátott, 500 forintos névértékű bélyeget Demján Szilárd grafikus tervezte. A letisztult formák a természet és az ember közötti harmóniát jelenítik meg, a bélyegen feltűnik az Országház épülete is - közölte Hegmanné Nemes Sára.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés