hirdetés

Partnereink

30 nap alatt feledésbe merülnek a tréningek, ha nincs utánkövetés

hirdetés

30 nap alatt feledésbe merülnek a tréningek, ha nincs utánkövetés

A koronavírus-járvány kirobbanásakor bénultság lett úrrá a gazdaságban, a cégek a marketingköltségek mellett a képzésekre szánt összegkeretet szűkítették le pánikszerűen leginkább. Dr. Gyarmathy Miklós nagyvállalati tréningszakértő arról beszélt, hogy az elmúlt két évben rendeződött a piac, de kiegyenlítődött az online és offline képzések aránya, a slágertémák pedig továbbra is az önismeret és az értékesítés. Felhívta a figyelmet az utánkövetés fontosságára is, hiszen e nélkül 30 napon belül nullára redukálódik a tréningek információértéke.

A nagy gazdasági válságok idején a cégek jellemzően költségstopot vezetnek be, de a koronavírus-járvány inkább egy nagyon erős bénultságot eredményezett a teljes piacon. A vállalkozókat felkészületlenül érte a pandémia, ezért hirtelen nem tudták, milyen intézkedésekkel tudnák mérsékelni a károkat. Dr. Gyarmathy Miklós nagyvállalati tréningszakértő szerint a képzések esetében a vállalkozók előbb behúzták a kéziféket, majd néhány héten belül átálltak online-ra.

hirdetés

„Tapasztalataim szerint drasztikusan bezuhant a tréningekre költött összeg a cégek túlnyomó többségénél, és nagyjából kétharmadával eshetett vissza a képzések száma az első hullámban. Az online programokat szinte mindenki elutasította ebben az időszakban, hiszen korábban egyáltalán nem voltak jellemzőek és nem tudták, miként alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez. De ahogy átrendeződtek a képzések és vált általánossá a home office, egyre többen ébredtek rá az online képzések előnyeire is” – magyarázta. Példaként említette, hogy az online tréningekhez nem kell utazni és könnyebben elérhetővé vált az összes munkavállaló plusz költségek nélkül. Többé nem kellett fizetni a szállásért, az étkeztetésért és a közreműködő trénereknek a költségei is csökkentek ezáltal, sorolta.

Hozzátette, a személyesség értéke ezzel együtt megmaradt, hiszen akármennyire is jó egy online program, az emberek kiéheztek a személyes találkozókra, amit meg is tud lovagolni a piac, hiszen a személyes tréningek nagyobb értéket is képviselnek. „Hibrid éra köszöntött be a képzések világában is. Amikor lehet személyesen találkozni, akkor ez nagyobb számban is fordul elő, de ha a pandémia olyan szakaszához ér, amikor magasabb a fertőzésveszély vagy korlátozásokat vezetnek be, akkor már mindenki könnyedén átáll online-ra. Ezzel muszáj együtt élni, és bár nem a legkényelmesebb helyzet, a vállalkozóknak sikerült is alkalmazkodnia az új normálishoz” – mondta Dr. Gyarmathy Miklós.

Ki kellett húzni a dolgozókat a búskomorságból

A képzésekben régi-új slágertéma az önismeret. A szakértő szerint az emberek jobban igénylik, hogy objektív tükröt tartsanak eléjük, hiszen az elmúlt két évben sok olyan időszak volt, amikor be voltunk zárva. „Tavaly kiégésnek lehettünk szemtanúi és ennek a frusztrációnak a semlegesítése volt napirenden számos cégnél. Beszorultunk a négy fal közé, magányossá váltunk, és a már-már depresszív hangulatból, a nihilből valahogy ki kellett húzni a munkatársakat, amire különböző programokat szerveztek a vezetők. Erre szükség is volt, mert ha valaki a hétköznapokban nincs rendben magával, akkor az a munkájára is kihat, a kettőt nem lehet függetleníteni egymástól” – mutatott rá a nagyvállalati tréningszakértő.

A másik közkedvelt tréning az online értékesítésre irányul napjainkban, hiszen a virtuális világban legalább annyira hatékonynak kell maradni, mint az offline-ban. Dr. Gyarmathy Miklós hangsúlyozta, egy-egy vállalaton belül képzési struktúrát kell kialakítani. Ehhez meg kell határozni, mit várnak el az embereiktől akár képességben, akár hozzáállásban. Ha megvan az a folyamat, honnan hova szeretnének eljutni, akkor nagyobb esély van arra, hogy ez növekvő pályára tudja állítani a vállalatműködést.

Elmondása szerint félreértés, hogy egyetlen képzéstől majd megváltozik minden, a dominókat egymás után kell ledönteni, ami a végén óriás eredményt tud hozni. Ehhez pedig koncepció szükséges és nem elhanyagolható az utánkövetés sem. „A képzések mellett az utánkövetést segítő folyamatokat is ki kell alakítani ahhoz, hogy mindaz a tudás, ami elhangzik egy tréningen, ne tűnjön el a semmibe, hanem beépüljön a hétköznapokba. Utánkövetés nélkül drámai az információ amortizációja, 30 napon belül gyakorlatilag nullára redukálódik bármilyen képzésről beszélünk” – fűzte hozzá.

Végezetül arra is felhívta a figyelmet, óriási tévhit, hogy akkor érdemes tréninget szervezni, ha valami rosszul megy, ha már baj van. Ilyenkor ugyanis már késő, mert a képzéseknek csak egy része szól arról, hogy a rosszat javítsuk ki. A tréningek lényegi eleme, hogy a munkavállalók fejlesztésével a cég eljusson A pontból B-be, és miközben folyamatosan zajlik a felmerülő problémák megoldása is, a dolgozók még nagyobb tudással gazdagodnak. A kettő építése párhuzamos folyamat, kéz a kézben járnak egymással.

Forrás: akoczka.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés