Elképesztő állapotok a behavazott Madridban
hirdetés
![Elképesztő állapotok a behavazott Madridban](https://delina.hu/userfiles/8/0/8093971fea435f410d17d5dfdf36a753_thum_300x336.jpg)
Legkevesebb négy ember meghalt Spanyolországban: ketten az utóbbi évtizedek legnagyobb havazása miatt, ketten pedig a Filomena nevű vihar utáni áradásokban.
A havazás következtében ezrek rekedtek az utakon autóikban, vagy éppen a vasútállomásokon és reptereken. A fővárosban, Madridban fél évszázada nem látott mennyiségű hó hullott. Több mint félméternyi esett.
hirdetés
"Elég sokat kellett lapátolnunk mire kiszabadítottuk az egyik sofőrt, de végül csak sikerült, mgé ha nehezen is" - mondta egy madridi. "Láttunk egy quadot, ami hiába próbál mozdulni, nem tud. Láttunk elakadt darukat is" - tette hozzá egy másik helybéli.
A gyerekek viszont elragadtatással vetették bele magukat a játékba a soha nem látott méretű hóbuckák között. Sőt, a felnőttek is. Madridban leállították a buszjáratokat, nincs autóforgalom, lezárták a város alagútjait, és nem járnak az elővárosi vonatok sem.
Több településen még nagyobb viszont sokkal nagyobb bajt okozott a havazás. Az északkeleten fekvő Alcañiz-ban a hó leszaggatta a villanyvezetékeket, és vízcsövek is eltörtek a súlya alatt.
Forrás: Euronews
X
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe](https://delina.hu/userfiles/9/e/9eb04822a4a511cfee8b480c9ea09d86_thum_130x135.jpg)
![Jó hírekkel jelentkezett a SZIN](https://delina.hu/userfiles/5/f/5f116ebed82ada3f57a8bc287e86c6c1_thum_130x135.jpg)
![Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában](https://delina.hu/userfiles/c/a/ca9481e8589b7a764cbcbcfe5195e6c8_thum_130x135.jpg)
![Beszélgetéssorozat indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával](https://delina.hu/userfiles/9/5/9525d8068da799c0d41c2ce52271374f_thum_130x135.jpg)
![Már minden lakásnál láthatók az állami támogatások](https://delina.hu/userfiles/4/0/40912e3c3e7af9f12f2bde84f37ecda8_thum_130x135.jpg)
![Egy színpadon Nógrádi György, Pál Feri atya és Jelasity Radován](https://delina.hu/userfiles/6/3/63a25bb69bfd46423b76254a3438bb7a_thum_130x135.jpg)
![Máltai Szimfónia program - A zene felemel](https://delina.hu/userfiles/a/c/ace35ae26607598732d1d32f26247b4d_thum_130x135.jpg)
![Házasság Hete - ikonikus filmekkel és sorozatokkal várják a nézőket a közmédia csatornái](https://delina.hu/userfiles/6/4/6430beae73b98806bf6b1ae464c5bf7c_thum_130x135.jpg)