Fitten, frissen ősszel is
hirdetés
![Fitten, frissen ősszel is](https://delina.hu/userfiles/5/1/51a9a7d387a0bea2fde5c4670e4d5b9d_thum_300x336.jpg)
Beköszöntött az ősz, érkeznek a hűvösebb esték, reggelek. Nincs könnyű dolga az emberi szervezetnek, hiszen a kánikulai napok után viszonylag gyorsan alkalmazkodni kell a lehűléshez, viszont nappal még magasabb a hőérzetünk, így ismét itt az ideje a réteges öltözködés elkezdésének.
De vajon miért is érezzük magunkat fáradtabbnak? Azon kívül, hogy az iskolás, óvodás gyerekek szüleinek újra korábban csörög a vekker, a korai sötétedés magával hozza azt, hogy nő a szervezetünk melatonin szintje, így hamarabb álmosak leszünk. De mivel teendőnk még sok, nehezen tudjuk magunkat kipihenni. A hidegebb estéken kompenzálunk olykor nehezebb ételekkel, édességekkel, ezek is elnehezítenek, fáradtabbá tesznek. Kevesebbet vagyunk friss levegőn, ez sem tesz jót a közérzetünknek. Ahogy pedig egyre hidegebb lesz, szervezetünk védekezőképessége is gyengül, így könnyebben utolérnek bennünket a vírusok és megbetegedhetünk.
hirdetés
Érdemes mielőbb felvenni a harcot, és megerősíteni immunrendszerünket. Ha vonzóbb is lehet a bekuckózás, azt hagyjuk meg a télre, ősszel inkább sétáljunk nagyokat a természetben, gyűjtsünk gesztenyét, gyönyörködjünk a színes falevelekben, és szippantsuk magunkba a friss levegőt! Ha nem vagyunk gyakorlott túrázók, keressünk lakóhelyünk környékén túraútvonalakat, vezetéssel együtt, és társaságban biztos még lelkesebbek leszünk. Kipróbálhatjuk a lendületes gyaloglást, a nordic walkingot is, amely ízületkímélően mozgatja át az egész testet és segítségünkre lesz abban, hogy igazi élmény legyen az erdei séta. De ha nem is indulunk az erdőbe: vegyünk egy lépésszámlálót, vagy töltsünk le egy applikációt a telefonunkra, és igyekezzünk minden nap 10 000 lépést megtenni! Eleinte fura lesz ellenőrizni, de napról napra szívesebben és többet megyünk majd, ha megdicsér érte a készülékünk. Ha kell, szálljunk le egy megállóval előbb, vagy parkoljunk messzebb. A lényeg, hogy gyalogoljunk, sétáljunk sokat!
És természetesen az immunrendszerünket belülről is erősíthetjük: együnk-igyunk színeket! Ügyeljünk arra, hogy lehetőség szerint minden nap többféle színű zöldséget, gyümölcsöt is fogyasszunk, ily módon ugyanis minden lehetséges vitaminból, ásványi anyagból, antioxidánsból eleget juttatunk a szervezetünkbe. Sokan kevésbé szívesen esznek gyümölcsöt, vagy salátákat, nekik remek megoldás lehet, ha zöldség- vagy gyümölcsleveket kortyolgatnak. Ezeket facsarhatjuk frissen is, de beszerezhetjük kompakt, kényelmesen magunkkal vihető palackban is. Természetesen ilyenkor figyeljünk oda, hogy csakis ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó alapanyagokból készült terméket fogyasszunk. A Biopont zöldség- és gyümölcslevei tökéletes választás erre, a 750 ml-es bio italok között mindenki találhat kedvére valót. A répalé és az alma-mangólé egészen biztosan telitalálat az édes ízek kedvelőinek, az alma, szőlő és sárgarépa felhasználásával készült, homoktövissel gazdagított Családi zöldség – és gyümölcslé pedig szintén nagyszerű választás, hiszen rengeteg vitaminnal, nyomelemmel, ásványi anyaggal és flavonoiddal tölti fel a szervezetet. A savanyúkáposztalé igazi C-vitaminbomba, de az igazi szupersztár a levek között a céklalé, amelynek fogyasztását nagyon ajánlott beépíteni a napirendünkbe. A cékla nagyon gazdag C-vitaminban, emellett pedig jelentős mennyiségű kalciumot, vasat, magnéziumot, mangánt, foszfort, nátriumot, cinket, rezet és szelént tartalmaz, ezenkívül telistele van antioxidánsokkal. Kezdhetjük akár a reggelt is egy nagy pohár bio zöldség- vagy gyümölcslével, kiválthatunk vele egy-egy étkezést, vagy a nap levezetéséhez, este is fogyaszthatjuk.
Az ősz rengeteg örömet tartogat: gondoljunk csak a szüretre, a tökfaragásra, a gesztenyesütésre, a nagy sétákra, maradjunk hát fittek, egészségesek, és élvezzük ki ennek a gyönyörű évszaknak minden szép pillanatát!
Forrás: Arterego, Biopont
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Egy diéta, amitől jobban alszol és nem kívánod a nassolást](https://delina.hu/userfiles/0/3/03d4a81ca3544f2f33b04d32775b79cd_thum_130x135.jpg)
![Tények és tévhitek a téli hajápolásban](https://delina.hu/userfiles/4/c/4cd2016264ee4f6e7ae4a11c959f92ef_thum_130x135.jpg)
![Erre figyeljünk, hogy elkerüljük a „krémes baleseteket”](https://delina.hu/userfiles/9/b/9b8b29bbbf0e7b796011712ec449fd32_thum_130x135.jpg)
![Baconnel is lehet diétázni](https://delina.hu/userfiles/c/c/cc9a337b26c0b4dc9a33f8d60613ea0b_thum_130x135.jpg)
![Kanye West csinálta Julia Fox borzalmas sminkjét](https://delina.hu/userfiles/0/7/07c2c04886878f6eb36d9c082d76a926_thum_130x135.jpg)
![Botox partit rendeznek Budapesten](https://delina.hu/userfiles/0/e/0e5cc426e6326c52343431c8eba1554b_thum_130x135.jpg)
![Mesterséges intelligenciával alakítja át a hajfestést a L’Oréal](https://delina.hu/userfiles/f/6/f64873f8b84a2dec7c8d1b3f58c4550c_thum_130x135.jpg)
![Újévi fogyókúra? A jó alvás segít sikerre vinni](https://delina.hu/userfiles/c/1/c1a16f289bc17a2ee34f6cfd25317c28_thum_130x135.jpg)