A bikiniszezon véget ér, de a probléma marad
hirdetés
![A bikiniszezon véget ér, de a probléma marad](https://delina.hu/userfiles/c/b/cb8d207f78c990b8cdc3dea78535b43a_thum_300x336.jpg)
Vannak dolgok, amelyek időről időre, akár az év egy-egy szakaszában intenzívebben foglalkoztatnak bennünket, de igazából sosem tűnnek el. A nyár sem tud magával vinni minden gondot. Van például valami, ami a bikiniszezonnal kerül fókuszba, de igazából a hölgyek tudatában egész évben ott lebeg.
Cellulit. A szó, amelyet szíve szerint minden felnőtt nő messzire elkerülne, mély kútba dobna, széfbe zárna, varázspálcával eltüntetve. A nők egyik legnagyobb ellensége, a kötőszövet ödémája, a narancsbőr, mely bizonyos esetekben már a kamaszkorban is megjelenik, és onnantól hű társként követi a hölgyeket, bármennyire is utálják. Leggyakrabban a csípőn, a combok belső felén, valamint a fenéken jelenik meg, létezésének oka pedig, hogy a bőr úgynevezett irharétegeiben felhalmozódott salakanyagok a közeli szövetekből magukhoz vonják a vizet. Így alakulnak ki a bőr szabad szemmel is jól látható kisebb-nagyobb egyenetlenségei.
„Tévhit, hogy a narancsbőr csakis a túlsúlyos, illetve elhízott nőket érinti. A genetikai adottságok, az anyagcsere lassulása, a helytelen táplálkozási szokások, a hormonrendszer zavara, vagy éppen a mozgásszegény életmód akár a modellalkatú, vékony lányokat is érintheti” – mondja Szántó Diána dietetikus. -„Természetesen egy jó diéta is sokat segíthet, de önmagában lehet, hogy nem elég. Mindenesetre első lépésként hagyjuk el étkezésünkből a finomított cukrot, lisztet, úgy általában a feldolgozott élelmiszereket. Fogyasszunk minél több friss zöldséget, gyümölcsöt, figyeljünk oda a rostbevitelünkre. És próbáljuk betartani, hogy keveset eszünk egyszerre, inkább 5-6 kisebb étkezést javasolnék.”
Az étkezésnél talán még fontosabb a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása, napi 2,5-3 liter víz, ásványvíz, cukrozatlan tea lehet segítségünkre. Fontos, hogy ezt a mennyiséget egyenletesen elosztva fogyasszuk el a nap folyamán. Az egyik ilyen alkalom során megihatunk például egy CellNoMore italt, ez az anticellulit italpor a néhány hónapja debütált Toman Vital étrendkiegészítők egyik leghasznosabb tagja.
„Nagyon szeretem a természetes megoldásokat” – mondja Tomán Szabina, a Toman Lifestyle vállalat tulajdonosa, a Toman Diet alapítója. - „Amikor megálmodtam a Toman Vital termékcsaládot, az lebegett a szemem előtt, hogy ha lehet, minél természetesebb alapanyagok segítségével próbáljam meg támogatni a diétázókat. Ráadásul mivel én is rohanós életet élek, a család és a munka között egyensúlyozva, tudom, mennyire fontos, hogy kompakt megoldások vegyenek körül minden téren. A CellNoMore italporunk pont ilyen, egy finom, őszibarackízű ital, amelyet a nap során bármikor elfogyaszthatunk, csak arra ügyeljünk, hogy magas koffeintartalma van, tehát ha kávézunk, akkor eltérő időpontban igyuk meg. A koffein mellett pedig tengerifenyőkéreg-kivonat és egy fontos élettani funkciókat betöltő enzim, a SOD-nak rövidített fehérje is segíti a hatást.”
Persze a rendszeres, heti legalább 3-4 alkalommal történő, minimum 45 perces testmozgás is elengedhetetlen a sikerélményhez. Ezzel ugyanis nem csupán az esetleges túlsúlyon könnyíthetünk, hanem élénkíthetjük is anyagcserénket, valamint erősíthetjük izomzatunkat. A cellulitgyilkos mozgásformák között van a futás, a kerékpározás, az úszás és az aerobic is. A váltott hőmérsékletű vízzel történő zuhanyozás is élénkíti a vérkeringést, csakúgy, ahogyan egyes masszázsfajták is, amelyek szintén segíthetnek a narancsbőr állapotán.
Mert a bikiniszezon ugyan lassan véget ér, de a nők örök problémájára egész évben kell a megoldás!
hirdetés
Forrás: Arterego
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Egy diéta, amitől jobban alszol és nem kívánod a nassolást](https://delina.hu/userfiles/0/3/03d4a81ca3544f2f33b04d32775b79cd_thum_130x135.jpg)
![Tények és tévhitek a téli hajápolásban](https://delina.hu/userfiles/4/c/4cd2016264ee4f6e7ae4a11c959f92ef_thum_130x135.jpg)
![Erre figyeljünk, hogy elkerüljük a „krémes baleseteket”](https://delina.hu/userfiles/9/b/9b8b29bbbf0e7b796011712ec449fd32_thum_130x135.jpg)
![Baconnel is lehet diétázni](https://delina.hu/userfiles/c/c/cc9a337b26c0b4dc9a33f8d60613ea0b_thum_130x135.jpg)
![Kanye West csinálta Julia Fox borzalmas sminkjét](https://delina.hu/userfiles/0/7/07c2c04886878f6eb36d9c082d76a926_thum_130x135.jpg)
![Botox partit rendeznek Budapesten](https://delina.hu/userfiles/0/e/0e5cc426e6326c52343431c8eba1554b_thum_130x135.jpg)
![Mesterséges intelligenciával alakítja át a hajfestést a L’Oréal](https://delina.hu/userfiles/f/6/f64873f8b84a2dec7c8d1b3f58c4550c_thum_130x135.jpg)
![Újévi fogyókúra? A jó alvás segít sikerre vinni](https://delina.hu/userfiles/c/1/c1a16f289bc17a2ee34f6cfd25317c28_thum_130x135.jpg)