Futás a Lupán: indul az őszi Lupa Beach Run
hirdetés
![Futás a Lupán: indul az őszi Lupa Beach Run](https://delina.hu/userfiles/3/3/3394aee2451bd53bbe649871ad8d08fa_thum_300x336.jpg)
Bár a strandszezonnak vége, érdemes most is Budapest tengerpartjára kilátogatni, ugyanis október 17-én a futók vehetik majd birtokukba a Lupát, ahol immár második alkalommal rendezik meg a tó körül a Lupa Beach Run versenysorozatot, új pályával, új versenyközponttal és jobbnál jobb programokkal - természetesen a pandémia protokollt betartva. Aki eddig lemaradt, a helyszínen még lehet jelentkezni, korlátozott számban.
A koronavírus miatt sokáig kérdéses volt tavasszal, hogy sikerül-e 2020-ban megrendezni a Lupa Beach Run futóversenyt. A szervezők márciusban, amikor úgy tűnt, hogy minden leáll, tizenkilencre lapot húztak: meghirdették a nyári, júliusi versenyt, amely nem várt érdeklődés mellett került megrendezésre. Összesen 6 versenyszámban majd’ 750 futó állt rajthoz a leghangulatosabb nyári futóversenyen. “Az eredeti terveknek megfelelően így nem is volt kérdés, hogy az őszi verseny is megrendezésre kerül” – mondta Németh Zoltán, a Lupa sportmenedzsere. Így október 17-én szombaton a Lupa Beach területét ismét a futók veszik birtokba, hogy újra 6 versenyszámban mérjék össze tudásukat ezúttal a legnyáriasabb őszi futóversenyen. A Lupa Beach Run tókerülő verseny mintegy 5 km hosszú Lupa-tó kör, sík terepen, de vegyes futófelületen. A szervezők a futóversenyen kívül edukatív és szórakoztató programokkal is várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. “Lesz többek között sportszakmai előadás, közös jóga, de még élő Rockabilly koncert is, természetesen a környék lakosait nem zavarva” – mesélte Tulok Mátyás versenyigazgató, hozzátéve, hogy azoknak is érdemes lesz kilátogatni, akik nem futni, de a kellemes őszi időben kikapcsolódni szeretnének. A Lupa Beach Run szervezői kérik, hogy aki teheti, kerékpárral érkezzen a versenyre, hiszen nemrég adták át a megújított Eurovelo6 Budapest - Szentendre közötti szakaszt, és mivel a Lupa Beach kerékpárosbarát élményközpont, így érdemes az autót otthon hagyni.
hirdetés
A strandszezon végeztével még más is várja a látogatókat: a Horgászcentrumban felpörög az őszi peca-szezon, míg a wakeboard pályák a tervek szerint egész novemberig kínálnak majd élményeket a sportág szerelmeseinek.
forrás: PressPresso
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Egy diéta, amitől jobban alszol és nem kívánod a nassolást](https://delina.hu/userfiles/0/3/03d4a81ca3544f2f33b04d32775b79cd_thum_130x135.jpg)
![Tények és tévhitek a téli hajápolásban](https://delina.hu/userfiles/4/c/4cd2016264ee4f6e7ae4a11c959f92ef_thum_130x135.jpg)
![Erre figyeljünk, hogy elkerüljük a „krémes baleseteket”](https://delina.hu/userfiles/9/b/9b8b29bbbf0e7b796011712ec449fd32_thum_130x135.jpg)
![Baconnel is lehet diétázni](https://delina.hu/userfiles/c/c/cc9a337b26c0b4dc9a33f8d60613ea0b_thum_130x135.jpg)
![Kanye West csinálta Julia Fox borzalmas sminkjét](https://delina.hu/userfiles/0/7/07c2c04886878f6eb36d9c082d76a926_thum_130x135.jpg)
![Botox partit rendeznek Budapesten](https://delina.hu/userfiles/0/e/0e5cc426e6326c52343431c8eba1554b_thum_130x135.jpg)
![Mesterséges intelligenciával alakítja át a hajfestést a L’Oréal](https://delina.hu/userfiles/f/6/f64873f8b84a2dec7c8d1b3f58c4550c_thum_130x135.jpg)
![Újévi fogyókúra? A jó alvás segít sikerre vinni](https://delina.hu/userfiles/c/1/c1a16f289bc17a2ee34f6cfd25317c28_thum_130x135.jpg)