hirdetés

Partnereink

Sosem késő elkezdeni sportolni: így vágj bele 40 felett

hirdetés

Sosem késő elkezdeni sportolni: így vágj bele 40 felett

Nem számít, hogy hány éves vagyunk, sportolni bármikor el lehet kezdeni. Sőt, érdemes is, hiszen a rendszeres mozgás segít megőrizni a fiatalságunkat és formában tart, arról nem is beszélve, hogy sportolással rengeteg betegséget megelőzhetünk.

Ám 40 éves kor felett már nem pontosan úgy kell nekikezdeni a sportolásnak, mint fiatalabb korban. Íme, azok a tippek, amelyek segítségül szolgálhatnak az elkezdésben - szakértő tippjeivel.

hirdetés

Kell néhány vizsgálat

Mielőtt elkezdünk sportolni, mindenképpen érdemes konzultálnunk a háziorvosunkkal, még akkor is, ha alapvetően egészségesek vagyunk, ugyanis a hirtelen megerőltetés felszínre hozhat bizonyos betegségeket. A legjobb, ha egy kardiológiai vizsgálatra is ellátogatunk.

Szépen, fokozatosan...

Akár kezdők, akár újrakezdők vagyunk, mindenképpen fokozatosan fogjunk hozzá az edzéshez, és először csak kisebb célokat tűzzünk ki magunk elé. Nem számít, hogy régen hány kilométert tudtunk lefutni, vagy hogy mekkora súlyt emeltünk fel, hiszen az eltelt évek során az izmok, ízületek sokat gyengülhettek. A legjobb, ha egy személyi edző segítségét kérjük az edzés elkezdéséhez, aki tudni fogja, hogy milyen tempóban érdemes haladnunk.

Erősödj kollagénnel

Az idő előrehaladtával a szervezetünk egyre kevesebb kollagént tartalmaz, ezért fontos, hogy külső forrásból pótoljuk ezt az anyagot. A kollagén ugyanis nagyon fontos az izmok fejlődéséhez és regenerációjához, miközben támogatja a csontokat, ínakat és ízületeket, jótékony hatással van az anyagcserére, sőt a bőrünkre és a hajunkra is nagyon jó hatással van. 

„Nincs „legjobb" idő a kollagén bevételéhez. A testünk a nap bármely részében felszívja és használja, ezért fogyaszthatjuk bármikor. De! Annak érdekében, hogy a kollagén aktiválódjon a szervezetben, a kollagén-kiegészítőket érdemes aminosavak és C-vitamin forrásaival elfogyasztani és érdemes magasabb hatóanyag tartalmú, több kapszulából álló multivitamint is fogyasztani mellette" – mondja Katus Attila, edző, életmód-tanácsadó.

Nem mindegy, hogy mit eszel

40 felett kiemelt figyelmet kell fordítani az étkezésre, hiszen a testnek jóval több vitaminra és tápanyagra van szüksége, mint fiatalabb korban. Ennek oka egyrészt, hogy kevesebb hasznos tápanyagot – úgy, mint például a Q10 és a kollagén – tud a szervezet előállítani, másrészről pedig a bevitt tápanyagok felszívódásának hatásfoka is csökken. Érdemes megfontolni az étrend-kiegészítők szedését, melyek pótolni tudják az összes fontos vitamint és ásványi anyagot, melyekre szükségünk lehet az edzésekhez. A nassolással is érdemes óvatosabban bánni ebben a korban, hiszen az anyagcsere 40 felett már nem olyan gyors, mint fiatalabb korban, így akár egy kis bűnözés is hatással lehet az edzéseink eredményére.

Így válassz sportágat

Természetesen az sem mindegy, hogy milyen sportot választunk. A sérülések elkerülése érdekében kerüljük a küzdősportokat, és inkább válasszunk olyan könnyedebb mozgásformát, mint például a futás, a kerékpározás, az úszás, vagy járjunk fitneszterembe és kérjük egy személyi edző segítségét.

Forrás: Arvalicom

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés