hirdetés

Partnereink

Bővül az értékláncban a Continental hazai R&D csapatának szerepe

hirdetés

Bővül az értékláncban a Continental hazai R&D csapatának szerepe

A Continental technológiai vállalat a piaci trendeknek és a cég globális stratégiájának megfelelően a szoftverfejlesztés területét, azon belül a fejlett vezetéstámogató rendszerek kutatási és fejlesztési tevékenységét bővíti Magyarországon. A Budapesten és Veszprémben megvalósuló befektetés keretében közel 70 új munkahelyet hoz létre a vállalat, magasan hozzáadott értékű, kutatási és fejlesztési (K+F) területeken. A több mint 4 milliárd forint összegű bővítéshez mintegy 1 milliárd forint támogatással járul hozzá Magyarország Kormánya.

A mai napon a Continental vezetői és Magyarország Kormányának képviselői közösen jelentették be a bővülésről szóló hírt a vállalat budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjában, amely eseményen részt vett és beszédet mondott Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Frank Petznick, a Continental Fejlett Vezetéstámogató Rendszerek (Advanced Driver Assistance Systems) üzletág vezetője, és Dr. Lóránd Balázs, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának vezetője.

hirdetés

"Az elmúlt évek sikeres munkájának köszönhetően további felelősségi területeket építünk fel a budapesti központon belül. A fejlesztésnek köszönhetően a jármű állapotának és környezetének modellezésére szolgáló területtel bővülünk, amelya vezetéstámogató rendszerek számára szükség környezet-érzékelésnek egy magasabb absztrakciójú szintjét valósítja meg, és így kiválóan illeszkedik a központ már meglévő kompetenciáihoz" – mondta el Dr. Lóránd Balázs.

A most bejelentett állami támogatás (EKD2), és a korábbi állami támogatások (EKD1, VNT2, R&D munkavállalók válság alatti támogatása) mind hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan gazdasági feltételrendszer jöjjön létre Magyarországon, amely kedvező körülményeket biztosít a magas hozzáadott értékű munkahelyek fenntartására és bővítésére a kutatás és fejlesztés területén. Az új, stratégiai fontosságú területtel a budapesti iroda szorosabb kapcsolatot épít ki a Continental automatizált vezetést fejlesztő, nemzetközi értékláncának szereplőivel, felelősséget vállalva a járművek érzékelését és az azok irányítását megvalósító komponensek összekapcsolásáért.

„Jelenleg az egész autóiparban változások mennek végbe, az egyik legfontosabb sikertényező pedig a sebesség, ezért a mesterséges intelligenciának köszönhetően ügyfeleinknek sokkal hamarabb tudunk szenzorokat és rendszerszintű megoldásokat szállítani a vezető támogatásához és az automatizált vezetési funkciókhoz. A budapesti fejlesztési központunk pedig fontos szerepet játszik ennek megvalósításában"- tette hozzá Frank Petznick.

Mesterséges intelligencia alapú szoftverfejlesztés Budapestről

A budapesti központ legfontosabb kompetenciája megalakulása óta a neurális háló alapú szoftver megoldások létrehozása. Ennek lényege, hogy a környezet egyes objektumainak felismerését mesterséges intelligencia alapú megoldások végzik el. A mesterséges intelligencia kellően széleskörű tanító adatok alapján képes valós időben nagy pontossággal észlelni a gépjármű körüli objektumokat, közlekedési táblákat, sávokat, és ezáltal segíti elő a környezet minél magasabb színvonalú feltérképezését, amely a balesetmentes közlekedés alapját jelenti. Ezek azok a technológiai megoldások, amelyek elvezetnek minket az önvezető autók létrehozásához.

A Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központja saját kompetenciái szélesítése mellett aktív szereplő a mesterséges intelligencia ökoszisztéma kialakításában, mint a Mesterséges Intelligencia Koalíció tagja, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem stratégiai partnere.

Világszínvonalú fejlesztési központ és kreatív alkotói légkör

A sikeres kutatás-fejlesztési tevékenységekhez megfelelő körülményekre, munkaeszközökre van szükség, amelyek elérhetőek a budapesti mérnökök számára is. Például a 2019 végén átadott frankfurti szuperszámítógép (GPU klaszter) az autóipar egyik legnagyobb számítási kapacitást nyújtó megoldása, amely lehetőséget ad neurális háló alapú fejlesztések sebességének gyorsítására, mennyiségének növelésére. Budapestről ez a megoldás minden mérnökünk számára elérhető, a napi munkában rendelkezésre áll. A technológiai adottságok mellett fontosnak tartjuk tehetségeink számára a rugalmas munkakörülmények biztosítását, és a támogató vezetési kultúra fejlesztését. „Budapesti fejlesztési központunkban az ország legtehetségesebb mérnökei dolgoznak azon, hogy a vezetéstámogató rendszerek új generációjának megoldásai segítségével minél kevesebb baleset legyen az utakon, és minél közelebb jussunk víziónkhoz, a balesetmentes közlekedés megvalósításához. Az elmúlt három évben folyamatosan bővítettük fejlesztési központunkat, mára így létrejött a tudásnak és a tapasztalatnak az a kritikus mennyisége, amely lehetővé teszi, hogy Budapestről világszínvonalú, áttörést jelentő fejlesztéseket, mesterséges intelligencia alapú megoldásokat szállítsunk a Continental okos szenzorai és rendszerei számára, amelyek később tömegesen kerülnek be a legnagyobb gyártók gépjárműveibe. Olyan szervezetet építünk fel, amely maximálisan biztosítja a kreatív alkotáshoz szükséges légkört. Emellett széles palettát alkalmazva ismerjük el a kollégáink eredményeit, magas hozzáadott értékű munkájukat." – hangsúlyozza Dr. Lóránd Balázs.

Teljes funkciófejlesztési értéklánc és egyetemmel közös kutatás Veszprémben

Az ESC rendszerek teljes körű projektfelelőse, a Járműdinamikai Fejlesztési Központ a Continental veszprémi egységében található, amely különféle szenzorokat gyárt a gépjárművek menetbiztonsági rendszereihez, a világ valamennyi autógyártója számára. Folyamatosan bővül a cég gyártási kapacitása, emellett a kutatás-fejlesztési tevékenysége is fejlődik. Ebbe beletartozik más lokációk koordinálása is, melynek köszönhetően a Continental bizonyos vevőit teljes mértékben Veszprémből szolgálja ki a világ minden részén. Mindezek mellett szenzorfejlesztési részlege kompetencia központ világszerte, számos szenzorrendszer tekintetében.

Matthias Matic, a Járműdinamika üzletág vezetője kifejtette: „A Continental egyik hozzáadott értéke az erős egyensúly a jövő fékrendszereinek gyártásában és a szoftverfejlesztésben rejlik, amelynek az MK C2 egydobozos vezetékes fékrendszer az alapja. Ez a szakértelem folyamatosan bővül a vállalatunkon belül és a világszerte található fejlesztési központjaink együttesen még ennél is magasabb szinteket céloznak meg, mint a jövő mobilitásának alakítása és a szoftvermodularitás. Ezeken a területeken a veszprémi gyár hozzájárulása kiemelt jelentőséggel bír az egész Continental vállalat számára. Csak a munkatársaink magas szintű csapatmunkájának folytatásával leszünk képesek alakítani a jövő mobilitását."

A vállalat az idei év márciusában jelentette be, hogy a veszprémi Pannon Egyetemmel együttműködésben önálló beavatkozásra képes fékrendszert fejleszt a következő három évben. A program a vezetőt támogató fejlett járműtechnológiai megoldások alapvető és biztonságkritikus elemét, az önállóan is beavatkozásra képes fékrendszer fejlesztését tűzi ki célul. A munkaterv részét képezi a szimulációs- és gyártási tesztelésre alkalmas tesztkörnyezet kialakítása és annak fejlesztése. A munkaterv céljai között szerepel, hogy a szenzor-fúziós, modell-referenciás és korszerű jelfeldolgozási eljárásokkal sikerüljön megbecsülni azokat a nem mérhető paramétereket, amelyek hasznos kiegészítő információkat adnak az alacsony szintű fékvezérlő szabályozási körnek és a magasabb szintű döntéshozatali rendszereknek, mint a vészfék asszisztens, adaptív sebességtartó funkció, gyalogosvédelmi és ütközéselkerülési rendszerek. A kutatás-fejlesztés folyamata kiterjed arra a szimulációs környezetre is, amelyben a fékvezérlőbe integrálásra kerülő innovatív megoldások tesztelése és validálása is megvalósul.

Forrás: One on One Kommunikáció, Continental

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 10.05.

Ma Aurél napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés