Continental: úttörők a mesterséges intelligencia alapú tudás megszerzésében
hirdetés
![Continental: úttörők a mesterséges intelligencia alapú tudás megszerzésében](https://delina.hu/userfiles/e/e/ee57b370cece87eae49ee6f47e9aa133_thum_300x336.jpg)
A Continental technológiai vállalat munkatársai teljesítették a legtöbben a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció kihívását, amely célja a kompetenciafejlesztés és szemléletformálás. A cég képviseletében Dr. Lóránd Balázs, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának vezetője vette át a hazai vállalatcsoport munkatársainak kiemelkedő teljesítményéért járó díszoklevelet dr. Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkártól (ITM).
Az MI Kihívás törekvése, hogy Magyarország népességének legalább egy százaléka alapismereteket szerezzen a mesterséges intelligenciáról online kurzus útján, a kezdeményezés érdekessége pedig, hogy a résztvevőknek nem kell szakembereknek lenniük, bármely területről lehet csatlakozni és elvégezni a képzést.
hirdetés
Ehhez a lehetőséghez csatlakozott a Continental technológiai vállalat is, hiszen elengedhetetlennek tartják kollégáik folyamatos fejlesztését és képzését. „Ez a visszajelzést megerősít bennünket abban, hogy munkatársaink képezik a jövőnk zálogát. Nyitottak az újszerű megoldásokra és képesek elsajátítani a fenntartható jövőhöz szükséges új ismereteket. Azokról az innovációkról beszélünk, amelyek fejlesztésén cégünk is dolgozik nap mint nap, azért, hogy az új autóipari korszakban is a Continental formálja a mobilitást" – mondta el Dr. Keszte Róbert, a Continental hazai országkoordinátora. A vállalat az elismerést annak köszönheti, hogy a koalíció tagjai közül a legtöbben a Continentaltól vettek részt a képzésen. „Cégünk számára elengedhetetlen, hogy munkatársaink jövőképes tudással rendelkezzenek, ezáltal a leginnovatívabb területeken – mint amilyen például a mesterséges intelligencia – is úttörők legyünk. Vállalatunk támogatja a képzéseket, a tehetséggondozást és ösztönzi a munkavállalóit a folyamatos fejlődésre" – tette hozzá Dr. Keszte Róbert.
A magyaroroszági Continental vállalatok munkatársai Budaörsről, Budapestről, Makóról, Nyíregyházáról, Szegedről, Vácról és Veszprémből összesen több mint félezren teljesítették eddig az MI Kihívást.
Forrás: One on One Kommunikáció
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Vadiúj, ingyenes autós applikáció alakíthatja át az autópiacot](https://delina.hu/userfiles/7/1/7145fa02e4cb1650b7e61f9db074eead_thum_130x135.jpg)
![Két év után újranyílik a lourdes-i barlangkápolna](https://delina.hu/userfiles/c/0/c0341b82ac1bf6853ac8db1dabfdd861_thum_130x135.jpg)
![Elérte a hibrid a dízelek eladását az EU-ban](https://delina.hu/userfiles/a/c/acad53f9dff6690de1c6726c0f299bc1_thum_130x135.jpg)
![A kerékpáros turizmus a járvány „nyertese”](https://delina.hu/userfiles/3/7/371113858e9fc519ffc286d2668a6fac_thum_130x135.jpg)
![WHO: A nemzetközi közlekedési tilalmakat fel kell oldani vagy enyhíteni kell](https://delina.hu/userfiles/e/3/e32f59964ddd8b9fb0830e6c4ce2e6ba_thum_130x135.jpg)
![Az 5G-káosz miatt több nemzetközi légitársaság törölte járatait az Egyesült Államokba](https://delina.hu/userfiles/0/a/0a540e2d4d00c0ea7493c8d2315f157d_thum_130x135.jpg)
![Kiemelkedő árbevételre számít az Accent Hotels egyes szállodáiban az idén](https://delina.hu/userfiles/0/6/067ba0d3db8da90afe0d17b6a8113723_thum_130x135.jpg)
![Kornavírus: több ország is könnyít a beutazás szabályain](https://delina.hu/userfiles/8/7/87db17239ea65139ada3f68c44ab19cc_thum_130x135.jpg)