Az alázatos kutya viselkedése könnyen felismerhető

Az alázatos kutya úgy viselkedik, mint egy kölyök. Sok állatfaj gyengébb felnőttéi gyermeki pozitúrákhoz vagy infantilis cselekedetekhez folyamodnak, amikor vezéregyéniség fenyegetését érzik.

Ha nincs elegendő bátorságuk, hogy a fenyegetésre ellenfenyegetéssel válaszoljanak, és komoly összetűzésre vállalkozzanak, olyankor a fehér zászló lengetésének állati megfelelőjét választják. A probléma csak az, hogy sikerül-e olyan viselkedésformát találni, amely a támadó fél agresszív hangulatának más irányt szab. Ennek egyik módja olyan pozitúrát választani, amely épp ellenkezője a fenyegető fellépésnek. Ha valamely állatfajnál az agresszor leszegett fejjel készül a támadásra, akkor a magát megadó állat magasba emeli a fejét; ha egy másik fajnál a támadó felemelt fejjel igyekszik impozánsabbnak látszani, akkor az alázatos állat szerényen lesunyja a magáét. Ha a támadó fél felborzolja a szőrét, a másik megadólag lesimítja a magáét; ha az agresszor felmagasodik, megadó ellenfele lekushad. És így tovább. Ám mindez csupán egynéhány alapvető példa az állatok békítési stratégiájára.

A másik megoldás: olyan érzelmet kelteni a támadóban, amely éles ellentétet képez támadó kedvével, s ezáltal csillapítólag hat. A felnőtt állat rendszerint erős gátlással küzd, ha fajtájabéli fiatal állat megtámadására készül, így aztán a kölyökmagatartást felöltő felnőtt kutya sikerrel veheti elejét a támadásnak.

A kutyák kétfajta módszerrel élnek; az egyiket passzív megadás, a másikat aktív megadás esetében alkalmazzák. Passzív magatartás helyzetben a gyengébb állatnak nincs is más választása. A támadó fenyegetően közelít. Az alacsonyabb rangú kutya lekushad, olyan kicsire húzza össze magát, amennyire csak lehetséges, majd, ha még ez sem állítja meg a támadást, a hátára hengeredik, ernyedten a levegőben kapálózó tappancsokkal. Ebben a helyzetben üríthet is egy vékony sugárnyi vizeletet. Ezzel a pici kölykök viselkedését utánozza, amikor anyjuk közeledik, hogy végignyalogassa őket, s ezzel megindítsa a vizelési ingert. (Pár napos korukban a kölykök ugyanis még nem tudnak maguktól vizelni. Az anyaállat kénytelenorrával a hátukra fordítani őket, majd ismételten végignyalni a hasukat, hogy a vizelés meginduljon.) A megadás pózát felvevő felnőtt állat, a lehető leghatásosabb kölyökjelzést adja le, amelyet a kutyafélék testi nyelvezete ismer. És ezzel rendszerint sikert ér el, mintegy varázsütésre lecsillapítva ellenfele támadó kedvét.

Az aktív megadáshoz más taktikára van szükség. Ha egy gyengébb állat közelíteni szeretne az uralmat élvezőhöz, aligha teheti ezt háton fekve. Valami más békítő magatartást kell találni, hogy jelezze, szándékai a legkevésbé sem ellenségesek. Ehhez a kölykök egy másik viselkedésformáját kölcsönzi, melyet azok az idősebb állatokkal szemben alkalmaznak. Ezt legtalálóbban úgy nevezhetnénk, hogy kuporgó pofanyalogatás. Amikor a kölykök elérik az egy hónapos kort, kezdenek eledelt koldulni a szüleiktől. Olyankor magasba emelt orrukkal a felnőtt állat száját bökdösik, a pofáját nyalogatják, és addig birizgálják, amíg az vissza nem öklendez néhány morzsányi eleséget. Az aktív megadás magatartásformája ugyanerre a sémára épül. Problémát itt csak az jelenthet, hogy a megadóan viselkedő állat többé-kevésbé akkora, mint domináns ellenfele. Ha egyszerűen csak odasétálna a vezérkutyához, és nyalogatni kezdené a pofáját, az túlságosan magabiztosnak hatna. Ennek elkerülésére a gyengébb fél félig-meddig lekuporodik. Ezzel a megfelelő „kölyökszintre" ereszkedik. Innen aztán felemelheti a fejét ellenfele szájához, így teremtve meg újra a szükséges kölyök-szülő felállást.