Semmi értelme a korai tehetségmérésnek

Minden egyes szülőnek valószínűleg a legfontosabb, hogy a gyereke egészséges legyen. Ha ez adott, akkor többnyire szeretné, hogy szeretetben felnőjön és, hogy valamiben tehetséges legyen, tudja megvalósítani a későbbi álmait. A mai világ viszont már nagyon kemény, például a sportolókat már egészen kicsi koruktól kezdve képzik, hogy felnőttként készen álljanak a megmérettetésre. Ha valaki gyerekként nem sportol rendszeresen valamelyik csapatnál vagy edzőnél, akkor esélye sincs felnőttként profi sportolóvá válni.

Ez pedig gyakorlatilag sportágtól szinte független. Ennek következtében természetesen a szülők a kisgyerekeket járatják ilyen-olyan sportokra, illetve különböző órákra, hogy hátha felnőttként sikeres lesz. Nagy kérdés azonban, hogy tehetséges-e a gyermek az adott területen vagy sem. Továbbá, hány éves kortól lehet-e egyáltalán felmérni, hogy valamiben tehetséges vagy sem?

Amerikában már egészen kicsi korban elkezdik felmérni, hogy ki miben tehetséges. A csöpp gyereknek gyakorlatilag fogalma sincs, hogy mi zajlik körülötte és már akkor lényegében belelökik a felnőttek kemény és fáradtságos világába, ahol folyamatosan valaminek vagy valakinek meg kell felelni vagy le kell küzdeni valamilyen akadályt. Első hallásra kiábrándító, nemde? Ha még sem lennél kiábrándulva, akkor mesélünk még. Szóval az öt éves kis Pistike vagy Katika egy idegen ember irodájába téved a szülejével, majd az magára hagyja a tehetségfelmérővel. Jobb esetben nem közölik a gyerekkel, hogy gyakorlatilag egy vizsgán vesz részt, így többnyire azt hiszik, hogy fejtörőznek meg rajzolgatnak majd. Többnyire a gyerekek még élvezni is szokták ezt a részét. Következnek azonban a mintakérdések, ahol a vizsgáztató megmutatja, hogy mit is kell tennie. Aztán élesedik a helyzet és jönnek az igazi, éles kérdések. Az első kérdés mindig a gyerek életkorának megfelelő, aztán folyamatosan nehezebb kérdéseket tesznek fel neki. Ezt egészen addig végzik, amíg a gyerek csak többet el nem ront párhuzamosan. Ebben az esetben a gyerek elérte a képességplafonját és belekezdenek egy másik témába. Mérik a gyerek szókincsét is, mégpedig kétféle módszerrel is. Legelőször a gyereknek meg kell mondania, hogy mit lát a képen, majd egy megadott szó jelentését kell definiálnia. Utóbbinál természetesen a részletes definíció a legjobb, ez két pontot ért, a szűkebb egyet. De előfordul olyan feladat is, amikor egy rövid rávezetés után kell rájönni a szó jelentésére. Például: Meg tudod mondani mire gondoltam? Mi az a dolog, amin állni vagy ülni szoktak és általában szőnyeg van rajta? Egy ilyen rávezetés kitalálására nagyjából öt másodperc áll a gyerek rendelkezésére. A következő részben már képeket mutatnak neki és meg kell mondania, hogy mi hiányzik a képről. Ideális esetben húsz másodpercen belül felkiált a gyerek, hogy „hiányzik a keze”. A következő játékot talán a legjobban élvezik, ugyanis azt hiszik, hogy csak kockáznak. A vizsgáztató kitesz az asztalra néhány piros-fehér építőkockát és mutat a gyereknek egy adott formát vagy mintát. Ezt a gyereknek pedig ki kell raknia a kockákból. Szigorú szabályok vannak itt, ugyanis az egymástól fél centinél nagyobb távolságra lévő kockák nem értnek pontot. Ez azonban csak az egyszerűbb változat, ugyanis sok esetben ezt is nehezíteni szokták. Továbbá lehet labirintusos játék is akár.

Pro Bronson, Ashley Merryman - Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvben határozottan elutasítják az ilyen tehetségmérők hitelességét: „A legtöbb óvoda azonban nem is tud róla, mennyire kevéssé jósolják meg ezek ateszteredmények a gyerekek alsó tagozatos tanulmányi eredményeit. Az a kevés,amelynek vannak fenntartásai ezen a téren, megpróbált más módszereket találni atehetség feltérképezésére, a rajzelemzéstől kezdve az empátia és a viselkedésértékeléséig. A mérőeszközök tudományos vizsgálata azonban azt mutatja, hogyezek az alternatív módszerek még kevésbé hatékonyak, mint az intelligenciatesztek.Az igazi kérdés tehát nem az, melyik tesztet használjuk, és nem is az, mit ismérünk velük. A gond az, hogy ez ilyen formában teljesen értelmetlen, mert akisgyerekek agya még egyszerűen félkész állapotban van.”