Partnereink

Relaxációval csökkenthető a szülés utáni depresszió

Relaxációval csökkenthető a szülés utáni depresszió

A kismama relaxációnak számos olyan előnye van, ami hosszú távon pozitív befolyással bír mind az anya, mind a baba jóllétére, a kettejük kapcsolatára. A nyugodt, szeretetteli, vezetett relaxáció segíti az anyát a babával való kapcsolatfelvételben, az egymással való kommunikációban, odafigyelésben. A baba a méhen belül reagál édesanyja gondolataira, érzéseire, ezekre válaszokat küld.

Kutatások támasztották alá, hogy a mamával korán, a méhen belül kapcsolatot létesített babák érdeklődőbbek, nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek, hiszen biztonságban érzik magukat a világban, továbbá kevesebb probléma alakul ki a várandósság alatt, valamint szövődmény-mentesebb a szülés is. A kismama relaxációt már a várandósság első heteiben is el lehet kezdeni, hiszen annál jobb, minél hamarabb alakul ki a mamának a babával a kapcsolata, így az anya az esetleges igényekre, kívánságokra azonnal reagálni képes (pl. mit kíván, mit egyen az anya, több vagy kevesebb pihenést igényel stb.) Az újszülöttek nagyon sok olyan tapasztalattal érkeznek meg erre a világra, amelyek a méhen belüli időszakban érte őket. Számos vizsgálat eredménye kimutatta, hogy azoknak a kisbabáknak a személyiségfejlődése sokkal gyorsabb és messze elhagyja a kortárs csoportokét, akiknek édesanyjuk részt vett kismama relaxációban a várandóság ideje alatt, és a méhen belüli időszakban elindult a kapcsolatteremtés kettőjük között. Továbbá a fizikai felzárkózást is nagyban elősegíti. Valós példán keresztül is szeretném érzékeltetni, mennyire hatékony tud lenni a kismama relaxáció: egy kismamát ijesztgettek, hogy a baba az életkorához képest jóval kisebb, mint az előírt mérete, valószínűleg elöregedett a méhlepény, emiatt minden bizonnyal előbb meg kell indítani a szülést. A kismama ekkor került hozzám, és a relaxáció segítségével, az imaginációs technikákkal a baba két hét alatt behozta lemaradását, a méhlepény nagysága sem csökkent, az orvosok ezt máig csodával hatásos esetnek tartják. Az áldott állapot egy különleges helyzet, egy varázs, amelynek azonban nem minden pillanata csodálatos, hanem nagyon is hétköznapi, emberi. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy a rengeteg változás, amely a leendő anyában, anyával, babával, a környezetében történik pozitív hatással legyen az érintettekre? A relaxáció, az autogén tréning, a meditáció és a vizualizáció fontosságát és hatékonyságát feltétlenül kiemelném, mivel segítenek abban, hogy a várandósság alatti számtalan testi- lelki változás, – amely éri mind az édesanyát, mind a babát, valamint környezetüket is – természetes és örömteli legyen. Az anyaméhben növekvő kicsi magzatok akkor érzik jól magukat, ha édesanyjuk harmóniában van önmagával és az őt körülvevő világgal.

Azt tapasztaltam, hogy ebben az olykor korántsem könnyű élethelyzetben rengeteg kérdés, nehézség merül fel (például anyaság- nőiség összhangja, szexualitás, a családdá válás folyamata, az apává válás segítése, egyéb érzelmek felszínre kerülése), amelyekre a relaxáció, valamint a relaxációt megelőző beszélgetés során a kismama megkapja a válaszokat – különleges, szép és harmonikus élményt nyújtva vele. A relaxáció továbbá sokat segít a kismamának a várandóság időszakában fokozottan terhelt testrészeinek az ellazításában, a pihenésben, a hormonális változások testi és lelki hatásainak kezelésében. Így oldódik a stressz, a feszültség, a félelem és a szorongás, továbbá a szülés utáni depresszió kockázata is csökken.

Forrás: Babamama.info

Képek: bp16.babamama.infobebikkicsikesnagyok.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 12.11.

Ma Árpád, Árpádina napja van.

A legvágyottabb céges ajándékok

Ha választhatnának év végi munkahelyi ajándékot, a pénznek és a wellnessutalványnak örülnének a legjobban a magyarok – derül ki a NaturMed Hotel Carbo...

  • 2017-12-07 18:15
A szülői elidegenítés súlyos károkat okoz

A szülői elidegenítés (Parental Alienation) fogalma hazánkban még kevéssé ismert. A jelenség, miszerint a szülő érzelmi zsarolással vagy fenyegetéssel...

  • 2017-12-06 13:39
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább a privát csatornáikon keresztül fogadnak és osztanak meg tartalmakat. A csevegőrobot, a social media platformok új generációja...

  • 2017-12-06 09:32
Élményt karácsonyra!

A karácsonyi meghitt készülődést gyakran beárnyékolja a megfelelő ajándékok utáni ádáz hajsza. Márpedig mindenki szeretné megtalálni szeretteinek a le...

  • 2017-12-05 20:27
Ismét öt jó ügynek gyűjtött a Playboy

Sikeresen zárult a harmadik Playboy Hero jótékonysági kampány, közel másfél millió forint gyűlt össze a résztvevő szervezetek részére. Idén azonban ne...

  • 2017-12-05 19:00

hirdetés

Dukai Regina saját kollekciójában várja a telet

A modell, énekesnő már korábban is tervezett kiegészítőket a nemzetközileg is elismert magyar divatmárkával közösen, de most először volt lehetősége a...

  • 2017-12-05 17:29
Újabb mérföldkő a magzati genetikai szűrővizsgálatok terén

Mérföldkőhöz érkezett az Európában elsőként bevezetett, és jelenleg magánfinanszírozás keretében Magyarországon is elérhető non-invazív genetikai szűr...

  • 2017-12-05 16:10
Személyesen népszerűsítik a mezőgépész szakmát

Több mint 100 gépforgalmazó, legalább 26 szakiskola, közel 30 pályaválasztási nap, több száz továbbtanulás előtt álló diák… Szakiskolai előadások és p...

  • 2017-11-25 18:11
Limitált kiadású whiskey-vel ünnepli legendás bárját a Jack Daniel’s

125 évvel ezelőtt nyitotta meg Amerika egyik ikonikussá vált bárját a legendás lepárló mester, Jack Daniel. A lynchburgi Red Dog alapításának jubileum...

  • 2017-11-25 14:21
Foltmentesítére fel!

A fiatalság egyik alapvető ismérve az egységes színű makulátlan – azaz foltmentes – arcbőr.

  • 2017-11-25 12:18

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés