hirdetés

Partnereink

Nagy Adri: „Eltűntek a legnagyobb félelmeim”

hirdetés

Nagy Adri: „Eltűntek a legnagyobb félelmeim”

Az anyaság minden pillanatát ajándékként éli meg Nagy Adri, aki alig néhány hete adott életet első gyermekének, Benedeknek. Az énekesnő várandósága alatt azt hitte, mindent túlaggódó anyuka lesz, a gyakorlat azonban neki is önbizalmat ad.

Egyedül a kisbabájára neheztelő kutyusa miatt volt az első hetekben rossz érzése, de ezen a területen is kezd helyreállni a családi harmónia, miközben a mindig pörgő, és mozgalmas életet élő Adri is türelmet tanul.

hirdetés

„Egyelőre elég hullámzó az éjszakai ritmus, Bendedek 2-3 óránként felébreszt minket, de az ő korosztályában ez még teljesen természetes” – meséli boldogan Nagy Adri. „Talán a fürdetés és a vacsora az egyetlen fix pontja az életünknek, de már most sokkal többet hagy minket aludni, mint amikor kéthetes volt.”

A legnagyobb melegben inkább otthon hűsölnek, általában késő délután mozdulnak ki, és sétálnak Benedekkel. „Már a kutyusunk is örömmel velünk tart. Az első néhány hétben nagyon neheztelt rám Benedek miatt, eléggé kétségbe estem, hogy ilyen nehezen viseli az új családtagot” – osztja meg tapasztalatait az énekesnő. „Nyilván eddig ő volt számunkra a világ közepe, így neki is fel kellett dolgoznia, hogy lett egy másik igazán fontos pontja az életünknek. Szerencsére kezd újra a régi lenni a kapcsolatunk. Akkor pedig szerintem már repdesni fog az örömtől, amikor Benedek egy-egy kiflicsücsköt ledob majd neki az etetőszékből.”

Adri azt is elárulta, sokkal lazábban éli meg az anyaságot, mint azt előre gondolta. „Működik a légzésfigyelő, ha alszik Benedek, de nem aggódok olyan sokat, mint előre elképzeltem. Gyorsabban nő és fejlődik, mint egy átlagos baba, én pedig ösztönösen veszek részt a kis dolgaiban, eltűntek a legnagyobb félelmeim. A Czeizel Intézetben végzett hathetes, három testtájas csecsemőultrahang is megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben a kisfiammal. Én a prevencióban hiszek, így fontosnak tartom, hogy minden fontos vizsgálaton átessen” – hangsúlyozza Adri, aki tudja, számos olyan betegség létezik, amelyek a magzati életben még nem mutatkoznak, kialakulásuk, illetve azonosításuk a megszületés után lehetséges. A korszerű ultrahangos szűrővizsgálatnak köszönhetően azonban az esetlegesen feltárt eltérések és rendellenességek idejekorán, már a tünetek megjelenése előtt kezelhetővé válnak.

„Már ezalatt a pár hét alatt is rengeteget tanultam” – fejti ki az anyaság kapcsán a gyönyörű énekesnő. „Eddig nagyon szabad voltam, jöttem-mentem, intézkedtem. Most minden percemet Benedekkel töltöm. Nem voltam soha türelmes típus, így most a türelmet is tanulom a kisfiam mellett. Van, hogy egy óra, míg elalszik, mégsem érzem tehernek megélni ezeket a pillanatokat. Most ő a legfontosabb, az ő igényei, érzései kerültek előtérbe, és ez így van rendjén.”

Szöveg, fotó: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés