hirdetés

Partnereink

Tücsi a babamoziról: „Láttam a kislányom arcában önmagam”

hirdetés

Tücsi a babamoziról: „Láttam a kislányom arcában önmagam”

Ki sem látszik a feladataiból Tücsi, aki bár várandóssága hetedik hónapjában jár, még nem ad időt a lazításnak. A műsorvezető és párja épp a költözés kellős közepén tartanak, de bíznak benne, hogy kislányuk már a kész babaszobába térhet haza.

„A többi szülőhöz hasonlóan én is azt vallom, hogy a kislányom a legjobb fej baba a világon, de én ezt a legőszintébben így gondolom” – árulja el Tücsi, aki épp a várandóssága hetedik hónapjában jár. „Még ma is rengeteget pörgök, dolgozom, forgatok, közben költözködünk is, ő pedig ezalatt nyugalmasan alszik a hasamban, akkor kezd el mozgolódni, amikor kicsit megpihenek. Maximálisan toleráns, szinte alkalmazkodik a szoros időbeosztásomhoz.”

hirdetés

A sűrű program mellett Tücsi és párja, Sofron István sportoló, december elején kaptak észbe, hogy lassan ideje lesz a babának bevásárolni. „Gyorsan megvettük az első kis ruhaszetteket és kinéztük a bababútorokat is a gyerekszobába. Nehezen hittem volna még pár hónappal ezelőtt, de úgy néz ki, mire megérkezik a pici, a kis szobája teljesen készen fogja őt várni” – teszi hozzá a csinos műsorvezető, aki természetesen a zsúfolt program ellenére sem feledkezik meg arról, hogy minden szükséges vizsgálaton időben részt vegyen.

„Nagy szerencsénk van a kislányunkkal, már a húszhetes ultrahangon is úgy feküdt, hogy szépen megmutatta az arcát. Természetesen azóta sokat nőtt, így a legutóbbi vizsgálaton még jobban kivehetők voltak a vonásai, szinte láttam benne önmagam” – mondja nevetve Tücsi. „Viccet félretéve, sokan irigykednek ránk a barátaink közül, hogy ilyen jól sikerültek a felvételeink a Czeizel Intézet babamoziján. A kislányunk pózolgat, azt gyanítom, hogy ezt tőlem örökli. Az apukájának nagyon jó természete van, mindenkivel kijön. A krízishelyzetekben én vagyok a rossz rendőr, a temperamentumosabb, aki előre megy. Szeretném, ha ebből a kisbabánk egy mixet kapna, ha egy csupaszív kislány lenne, aki mindig kiáll magáért.”

Szöveg, fotó: Red Lemon Media

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés