hirdetés

Partnereink

Testvértörténetekkel nevezhetnek általános iskolások az M2 pályázatára

hirdetés

Testvértörténetekkel nevezhetnek általános iskolások az M2 pályázatára

Neked van testvéred? címmel hirdet pályázatot az M2 Gyerekcsatorna 7 és 14 év közötti általános iskolás gyerekek számára. Az írásokat év végéig várják, a legjobbakat megfilmesítik - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóirodája az MTI-t.

Az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című magazinműsora a családok évéhez kapcsolódva tavaly a család fontosságát feldolgozó kisfilmeket forgatott és vetített egész évben. A műsor sikere adta az ötletet ahhoz, hogy idén a testvéri kapcsolatok témáját dolgozzák fel - mondta el az MTI-nek Szentendrei Adrienn, a pályázat ötletgazdája.

hirdetés

"Amellett, hogy családban élünk, az is nagyon fontos, hogy az embernek legyen testvére, hiszen ez a kapcsolat alapvetően arról szól, hogy a testvérek mindig számíthatnak egymásra, játszhatnak együtt és tanulhatnak egymástól" - emelte ki. Mint mondta, arra szeretnék ösztönözni a gyerekeket a fogalmazások írásával, hogy ismerjék fel ennek a kapcsolatnak a fontosságát, fogalmazzák meg saját szavaikkal a legkedvesebb történeteiket. Olyan mulatságos vagy éppen megható történeteket várnak a testvéri szeretetről, amelyeknek főszereplői maguk a szerzők és testvéreik, de természetesen fiktív történettel is lehet indulni a versenyen.

A legalább egy A4-es oldalt megtöltő fogalmazásoknak nincs megkötve a műfaja, lehetnek elbeszélések vagy leírások is, de párbeszédeket is tartalmazhatnak. Maximális terjedelmi megkötés nincs - fűzte hozzá. A legjobb írásokat az MTVA stábja megfilmesíti a Hetedhét kaland című műsor állandó szereplőivel. "Az M2 Gyerekcsatorna és a Hetedhét kaland szellemisége szerint tárgyak helyett élménnyel szerettük volna díjazni a gyerekeket, így lett a jutalom a forgatás forgataga, vagyis a nyertes pályázók családjukkal együtt részt vehetnek a forgatáson is azon túl, hogy történeteik képernyőre kerülnek. A csatorna teljesen reklámmentes a gyermekek biztonságos televíziózásának érdekében" - tette hozzá.

Szentendrei Adrienn kiemelte, hogy a pályázatra egész évben várják az írásokat hetedhetkaland@mtva.hu címre, hiszen előreláthatólag 40 fogalmazást szeretnének megfilmesíteni. Az elkészült anyagokat az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című műsorban folyamatosan vetítik majd az év során. További információ a pályázatról a Hetedhét kaland honlapján, a www.mediaklikk.hu/hetedhet-kaland/ oldalon található.

 

(forrás: MTI, fotó: Daily Mail)

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 01.23.

Ma Rajmund, Zelma napja van.

A COVID-19 felgyorsítja a téli sportok technológiai fejlődését

A Mastercard megbízásából 15 európai ország 53 téli sportszakértője* készítette el az új, független Delphi-tanulmányt „A technológia hatása a téli spo...

  • 2021-01-22 11:29
Ismét megjelenik a Mein Kampf Lengyelországban

Óriási vitát kavar, hogy Lengyelországban ismét megjelentetik a Mein Kampfot.

  • 2021-01-22 09:18
Fék nélkül csökkentek év végén is a bérleti díjak

Ahogy arra számítani lehetett, az albérletpiaci árak lejtőn maradtak az KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.

  • 2021-01-18 21:39
Mire számítson holnap a Kos?

A változás stresszes lehet, és ez érvényes a pozitív változásokra is. Ez azt jelentheti, hogy maga mögött hagyja a jól ismert, kitaposott ösvényt, és ...

  • 2021-01-18 20:34
Tejszínes-bazsalikomos cukkinikrémleves

Egy igazi nyári krémleves, ami melegen és jéghidegen is isteni, egy kis bazsalikommal felturbózva. Ez a mi bazsalikomos cukkinikrémlevesünk!

  • 2021-01-18 17:26

hirdetés

30 éve várják a Gulag gyermekei, hogy hazaköltözhessenek

Ma, január 18-án újratárgyalja az orosz parlament a törvényjavaslatot, melyet a köznyelv csak "Gulag gyermekeiként" ismer. A "Gulag gyermekei" 30 éve ...

  • 2021-01-18 15:20
Ismét sokan menekültek a hegyekbe a szobafogságból Magyarországon

Az év harmadik hétvégéjén is sokan vették a hegyek felé az irányt Magyarországon, hogy kiszabaduljanak a járvány miatti szobafogságból. A legtöbb euró...

  • 2021-01-18 13:28
Elsüllyedt egy teherhajó a Fekete-tengeren

Elsüllyedt egy teherhajó vasárnap a Fekete-tengeren, Törkörszág partjai közelében - jelentette az Anadolu török hírügynökség. Legkevesebb négyen megha...

  • 2021-01-18 12:00
Egyre több oltóanyaggal oltanak Európában

Oltanak Európában: már a második adagot kapják Spanyolországban és Olaszországban is. Szerbiába megérkezett a kínai vakcina is.

  • 2021-01-18 10:36
Az utóbbi idők legjelentősebb régészeti felfedezése Szakkarában

Egy 4200 éves halotti templomot fedeztek fel egyiptomi régészek a szakkarai nekropoliszban, a Kairótól délre fekvő ősi temetőben, ahol 2007 óta folyna...

  • 2021-01-18 09:02

Minden cikk

hirdetés

hirdetés