hirdetés

Partnereink

Továbbra is fontosak a gyermekek jogai

hirdetés

Továbbra is fontosak a gyermekek jogai

A szülői elidegenítés (Parental Alienation) jelensége kevés figyelmet kap Magyarországon, annak ellenére, hogy a probléma jelentős és a családon belüli gyermekbántalmazás legelterjedtebb formája.  A  Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián hazai és nemzetközi szakemberek foglalkoztak a témával.

 

hirdetés

Egy egészséges érzelmű gyermek mindkét szülőjét szereti, természetes bizalommal,  gyermeki ragaszkodással és kötődéssel van a szülei iránt, akkor is, ha a szülők életközössége felbomlik. Szülői elidegenítés esetén az egyik szülő a másik szülővel szembeni saját ellenérzéseit éli meg úgy, hogy abba bevonja a közös gyermeket oly módon, hogy őt manpilulatívan, befolyásolással, súlyosabb esetben érzelmi zsarolással, fenyegetéssel igyekszik a másik szülő ellen fordítani. Célja, hogy a gyermek az ő (azaz az elidegenítő szülő) értékítéletét vegye át, és mintegy a szövetségesévé válva, a gyermek vele azonos álláspontot képviseljen és formáljon véleményt. Mindeközben az elidegenítő szülő figyelmen kívül hagyja a gyermek érzéseit, a másik szülője iránt érzett szeretetét és természetes ragaszkodását, kötődését. Az elidegenítés következményeképpen - hosszú távon, vagy akár örökre is - a gyermek  teljesen eltávolodik a másik szülőtől vagy családtagjától, aki mindezt negatív gyermekkori élményként éli meg, melynek következtében magatartásbeli, kognitív, lelki és érzelmi problémák, súlyos esetben pszichoszomatikus tünetek jelennek meg.

Az esetek jelentős részében a gondozó szülő oldaláról jelenik meg elidegenítési szándék, mintegy kizárva a másik - általában különélő szülőt - a gyermek életéből.

Különbséget kell tenni a gyermekben tüneteket eredményező "kóros" elidegenítés és a gyermek és szülő közötti valós elidegenedés között. Az előbbi esetében a gyermekben nincs racionális indok és megélt élmény az elidegenített szülővel kapcsolatosan. Az elidegenedés a gyermek családi viszonyainak kóros következményeként mutatkozik meg, vagyis a gyermek - külső befolyás hatására és megfelelési kényszerből - ok nélkül vesz fel elutasító és bántó magatartást az általa korábban szeretett szülőjével szemben. Az utóbbi, azaz a valós elidegenedés annak következménye, amikor maga a szülő ártalmas a gyermekre és a szülő-gyermek kapcsolatra, és közvetlenül a szülő az, aki sértegető, bántó viselkedést alkalmaz a gyermekkel szemben, vagy érzelmileg elérhetetlen számára.

Az Egyesület az idei konferencián hazai és nemzetközi szakembereket kért fel a szülői elidegenítés jelenségének, valamint annak lehetséges megelőzési, feloldási lehetőségeinek bemutatása céljából. A konferenciát Jaczó András, az Apák az Igazságért Egyesület titkára nyitotta meg köszöntőjében, majd Dr. Edward Kruk, szociológus, családkutató, a Brit Kolumbiai Egyetem gyermek- és családpolitikára specializálódott egyetemi docense, az Osztott Szülői Felügyelet Nemzetközi Tanácsának elnöke beszélt a gyermek és a szülő közötti sérült kapcsolatokról, valamint a váltott gondoskodás gyermekre gyakorolt előnyeiről és hasznairól, élő bejelentkezés formájában.

Dr. Sárik Eszter Katalin és Dr. Bolyky Orsolya kriminológiai tudományos kutatók, az Országos Kriminológiai Intézet Bűnözéskutatási és Elemzési Tudományos Osztályának főmunkatársai tudományos kutatási- és társadalmi kontextusban hívták fel a figyelmet az apátlan gyermekek kriminogén kockázataira.

Forrás: Arvalicom

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 07.16.

Ma Valter napja van.

Megválasztották a 2019-es év Egri Bortermelőjét

Július 11-ével elkezdődött a régió legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye, az Egri Bikavér Ünnep, ahol hagyományosan minden évben átadják az Év Egri ...

  • 2019-07-15 18:38
Figyelem! Windows sérülékenységet kihasználó kártevő!

Az ESET szakemberei nemrégiben fedeztek fel és elemeztek egy új 0-day sebezhetőséget kihasználó programot (exploit), amely kelet-európai célpontok ell...

  • 2019-07-15 15:05
A L’Oréal Magyarországra is elhozza a jövő szépségét

A hazai szépségápolásban is bevezette a mesterséges intelligenciával (AI) és kiterjesztett valósággal (AR) működő technológiai fejlesztéseket a L’Oréa...

  • 2019-07-15 13:56
Új Fish! klip: Iskolába jársz (Aurora cover)

1989 után harminc évvel itt egy poppunkosabb verzió tiszteletünk jeléül: amikor még iskolába jártunk, ez volt a kedvenc dalunk a zenekartól, csak Dáci...

  • 2019-07-12 21:41
Mi a közös SpongyaBobban és David Hasselhoffban?

Huszadik születésnapját ünnepli a világhírű tengeri szivacs, a Föld minden pontján jól ismert SpongyaBob Kockanadrág. A fiatal felnőtt korba lépő rajz...

  • 2019-07-12 19:45

hirdetés

A Balaton csodái felett hangolódtak a pilóták a hétvégi versenyre

A Red Bull Air Race történelmének első balatoni futamát tartja július 13-14-én Zamárdiban. A kétnapos világverseny előtt a bajnokság két pilótája - Fr...

  • 2019-07-12 17:24
A Mastercard régiós influenszer közösségen keresztül segíti a külföldre utazókat

A Mastercard idén nyáron is több népszerű influenszerrel működik együtt, hogy megmutassa a készpénzmentes nyaralás előnyeit és bemutassa azokat a hely...

  • 2019-07-12 15:10
Ákos koncertjére tombolhatunk hétvégén a PLÁZSon

Hazánk egyik legnépszerűbb pop-rock előadója, Ákos július 13-án ismét a PLÁZSon koncertezik. Hatalmas tomboldára és a legjobb Ákos-dalokra számíthatun...

  • 2019-07-12 13:31
Tudatos tisztaság - allergénmentes és hipoallergén tisztítószerekkel

Felgyorsult világunkban mindannyiunknak szükségünk van egy kis lassításra. Kell, hogy legyenek olyan pillanatok, amikor magunkra figyelünk, kell, hogy...

  • 2019-07-12 10:50
Ismét Európa-bajnok a magyarországi lakásdrágulás

Miközben az Európai Unióban az idei első negyedévben átlagosan 4 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, Magyarországon viszont 11,3 száza...

  • 2019-07-12 09:34

Minden cikk

hirdetés

hirdetés