hirdetés

Partnereink

Így érdemes sportot választani a kisgyermekeknek

hirdetés

Így érdemes sportot választani a kisgyermekeknek

Már akár egy – két évesen is elkezdhetik a szülők a sportolásra szoktatást a gyermekeiknél. Viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy négy éves kortól lehet igazán rendszeressé tenni a kicsik életében a mozgást.

A hazai felmérések szerint ebben a korban a fiúkat érdeklik a labdajátékok éppúgy, mint a biciklizés, vagy a küzdősportok. A lányok pedig ekkor már a tornát, a táncot, illetve az utóbbi révén a balettot részesítik előnyben.  A felnőtteknek figyelniük kell, hogy a gyerekek miben lelik örömüket. Ugyanakkor ezt igazán csak úgy követhetik nyomon, ha minél több sportot megmutatnak nekik. Ezt az igényt felismerve a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozatban, a legifjabb generációk sportválasztását is megkönnyítendő szervezte meg a május 25-ére időzített Családi Sportnapját, amelyen a résztvevők több mint ötven mozgásformát ismerhetnek meg közelebbről a labdás sportoktól kezdve a harcművészetekig.

hirdetés

A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad sportszakértői szerint van pár alapvető szempont, amiket érdemes mérlegelni a szülőknek, amikor a gyermekük számára ideális, rendszeresen végezhető mozgásformát keresik. Pontokba szedve ezek az alábbiak lehetnek.

  1. Figyelni kell az életkori sajátosságokra

A legkisebbek (3-5 évesek) mozgása még kevésbé magabiztos. Sokat esnek, kelnek, így nekik még az a legjobb, ahol a hatalmas mozgásigényüket önállóan és túl sok utasítás, szabály betartása nélkül élhetik ki. Ennek megfelelően a futás, a mászás, a könnyített torna, vagy a tánc lehet a számukra legmegfelelőbb. Az eggyel idősebb korosztályokba tartozók (6 és 7 évesek) a koncentrációképességük fejlődésének köszönhetően a csapatsportokban is helyt tudnak állni. Nekik már érdemes próbát tenniük az atlétikával, a lovaglással, a labdajátékokkal, az úszással, vagy akár a küzdősportokkal is. A nyolc éves, vagy afeletti gyerekeknek már bármilyen sport a figyelmébe ajánlható. Ugyanakkor az látszik a tapasztalatok alapján, hogy ebben az időszakban a fiúknál a kosárlabda és a foci, míg a lányoknál a röplabda, kézilabda és a tánctanulás van a középpontban.

  1. Vegyük számba a kockázatokat

Minden mozgásforma járhat sérülésekkel. Természetesen odafigyeléssel, gyakorlással ezek ki is küszöbölhetőek. Viszont hasznos, hogy ha előzetesen a sportokat az alapján is mérlegeljük, hogy azoknál milyen típusú, hatású sérülésekkel kell számolni.

  1. Fontos a közösség

Az, hogy a gyermek kihez, kikkel jár edzésre, és hogy érzi ott magát, az jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy kitartó, motivált maradjon. A tapasztalatok azt mutatják, a gyerekek egymást húzzák, viszik előre, így a lendületük, lojalitásuk is jobban kitart az adott sportban, ha többen, együtt mozognak.

  1. Optimálisan bánjunk az erőforrásokkal

Lehet, hogy a város legjobb edzője tárt karokkal fogadná a gyerekünket, de ha naponta 2 óra az út oda-vissza hozzá, akkor meggondolandó, hogy hozzá járjunk-e tényleg. Az pedig semmiképpen se lenne jó, ha azért maradna le az óráról, mert nincs, aki elvigye, vagy elhozza. Másrészt az anyagiakat is fel kell mérni sportválasztáskor. Edzés, utazás, felszerelés mind-mind pénz. Számoljunk, mielőtt belevágunk valamibe, mert hosszútávon kell biztosítani a finanszírozását annak a sportnak, ami mellett a gyermek kedvéért döntünk.

  1. Ismerjük meg a gyermek saját igényeit

Az előző négy pont mit sem ér, ha gyerekünk egy rákényszerített sportban próbál – akár a szülők, akár más miatt – helyt állni. Sokkal célravezetőbb, ha ő maga jön rá, hogy neki mi lenne testhezálló. Viszont ezt csak úgy tudja kitalálni, ha minél többet lát, tapasztal. A szülőknek érdemes elvinniük a kicsiket olyan sportágválasztó rendezvényekre, mint a most, május 25-én, a Margitszigeten tartott Családi Sportnap, ahol rengeteg mozgásformát lehet egy napon belül, egy helyen, ingyenesen kipróbálni, megismerni.

Forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés