hirdetés

Partnereink

Babát szeretnénk!

hirdetés

Babát szeretnénk!

Van az a Murphy törvény, hogy egy esemény akkor fog bekövetkezni, amikor nem számítunk rá, vagy még inkább akkor, amikor nem arra számítunk. Nos, a teherbeesésnél is valahogy így van ez. Van, amikor az első próbálkozás sikeres, máskor pedig a pár hónapokig kísérletezik. De mik is azok a tényezők, amire oda kell figyelnünk, ha babát szeretnénk?

Nos, a természet az esetek döntő többségében pontos ütemtervet tart, ezért leginkább peteéréskor van lehetőségünk teherbe esni. Ez az időszak általában éppen a két ciklus közé esik, vagyis, ha valaki 28 naponként menstruál, akkor a peteérése a menzesz első napjától számított 14. napon esedékes. Ez sok esetben fizikai tünetekkel is jár, az egyik oldalunk (amelyik oldali petefészekből a pete épp "útnak indult") fáj, bizsereg.

hirdetés

Az együttlétet követően javasolt, hogy olyan testhelyzetet vegyünk fel, ami megkönnyíti a teherbe esést, például ha pár percig gyertya pózt veszünk fel, vagy háton fekve lábunkat a fejünk fölé hajtjuk, így könnyítve meg párunk kis katonáinak útját.

Fiút vagy lányt szeretnénk?

Vannak, akik házi praktikák egész sorát tudják felsorolni, amelyekkel befolyásolhatjuk születendő gyermekünk nemét. Szerintük azok, akik kisfiút szeretnének, egy héttel a tervezett együttlét előtt tartsanak lúgosító diétát, az együttlétet megelőzően a férfi vegyen forró fürdőt és igyon meg egy fekete kávét, a hölgy pedig végezzen egy evőkanál szóda-bikarónával és fél liter langyos vízzel hüvelyöblítést. Ez utóbbi azért ajánlott, mert az Y kromoszómájú spermiumok lúgos, az X-esek pedig savas kémhatásúak, és a hüvely savas környezete lelassítja és legyengíti az előbbieket, így kevesebb eséllyel termékenyíthetik meg ők a petesejtet, a lúgos hüvelyöblítés viszont megkönnyítheti útjukat. További segítség az Y-os kiskatonák számára, ha a nő orgazmusa és a férfi ejakulációja egyszerre történik, ugyanis ez a hüvely belső kémhatását szintén lúgosítja.

Azok a párok, akik kislányt szeretnének, kevesebb eszköz bevetése nélkül is sikeresebbek lehetnek, ugyanis annak, hogy X-es kromoszómájú spermium érjen célba elsőként sikeresen, nagyobb esélye van, mint Y-osnak. Egyrészt azért, mert utóbbiak bár gyorsabbak, de rövidebb az élettartamuk és a savas környezet árt teljesítőképességüknek, másrészt azért, mert a előbbiek kifejezetten szeretik a savas környezetet, és még "rá is érnek", mert hosszabb az élettartamuk. Tovább növeli a kislányok esélyét az, hogy míg a férfiak X-es és Y-os kromoszómát is adhatnak, a nő részéről a petesejt csak X kromoszómájú lehet.

Hogyan tovább?

A teherbeesést követően az első trimeszter a legrizikósabb, ugyanis ez idő alatt még bekövetkezhet a vetélés. A második trimeszter az úgynevezett növekedési időszak, ekkor egy kicsit lazulhatunk. A harmadik trimeszter szintén egy odafigyelős időszak, de egy jó védőnő és egy jó szülész, nőgyógyász nagy segítségünkre lehet.

Nagyon fontos az, hogy a helyes táplálkozásra oda figyeljünk. Ez nem azt jelenti, hogy szigorú diétát kell tartanunk, ezzel akár még árthatunk úgy magunknak, mint a babának. A legjobb az, ha azt esszük, amit megkívánunk. Bízzunk bátran szervezetünkben, ugyanis mindig jelzi, ha valamire szükségünk van, így azt az ételt fogjuk a leginkább kívánni, aminek valamely összetevőjére a legnagyobb szükségünk van. Ha például kalcium szintünk leesik, akkor kalciumot tartalmazó élelmiszereket fogunk kívánni (tejet, tejtermékeket), ha vasat, akkor vörös húsokat, céklát, spenótot vagy sóskát.

Ennek ellenére sem szabad semmit sem túlzásba vinni. A túlzott cukor-, illetve szénhidát-fogyasztás terhességi diabetes-hez vezethet, amely már megkívánja a diétát (180, illetve 200 grammos cukros diéta). A túlzott sófogyasztás pedig toxaemia-hoz vezet, ami magas vérnyomással, vizesedéssel jár együtt, és ez, valamint a diabetes is befolyásolhatják születendő gyermekünk egészségét. Ezeket a diétákat még gyermekágy alatt is, vagyis a szülést követő hat hétben is tartani kell. Utána szépen, fokozatosan visszatérhetünk a normális táplálkozáshoz.

Érdemes a terhesség alatt eljárni olyan terhestornákra, amelyek felkészítenek minket a szülésre. Olyan gyakorlatokat érdemes végezni, amelyek segítségével a hüvely könnyebben tágul, bár aminek feltétlenül tágulnia kell, az a méhszáj. Nagyon jót tesz a szülés előtti intim együttlét is, nagyban segíthet a vajúdás lerövidítéséhez, ekkor ugyanis oxytocin szabadul fel, ami a simaizmok összehúzódásával segít a nőknek szüléskor. Ez a hormon nem mellesleg nagy szerepet tölt be a szoptatás során is, ugyanis nagyban erősíti az anya és a baba közötti kapcsolatot.

A magzatvíz elfolyása után már nem ehetünk, csak ihatunk, és azt sem sokat. A vízháztartás rendjét infúzióval tartják fent, amit egy alapos kis beöntés előz meg, ugyanis a kitolási szakaszban, vagyis amikor már nyomjuk kifelé a babát, nem lenne jó, ha egyéb salakanyag is érkezne. Magát a szülést a vajúdás előzi meg, ami mindenkinél eltérő hosszúságú lehet. Van, aki nem nagyon érez fájdalmakat, és a baba szinte kirepül belőle, mások viszont akár fél napot is eltöltenek ebben az állapotban, ami az idő múlásával egyre fájdalmasabb. Felejtsük el a filmeket, nem a szülés fáj, maga a kitolás nem rosszabb egy "kiadós megkönnyebbülésnél", de a vajúdás hosszú, kimerítő és ezért végtelennek tűnő lehet, és még ekkor sem kiabáljuk tele a szülőszobát. Ha már nagyon nem bírjuk a megpróbáltatásokat, választhatunk néhány fájdalomcsillapító eszköz közül, úgy mint az epidurális érzéstelenítés vagy a kéjgáz.

Láthatjuk tehát, hogy az intim együttlét a kulcsa a terhesség kezdetének és a végének is.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés