hirdetés

Partnereink

Ezekre a játékokra biztosan szüksége van gyerekednek

hirdetés

Ezekre a játékokra biztosan szüksége van gyerekednek

Minden egyes szülő tudja, hogy egy kisgyereket lekötni, illetve játszani vele meglehetősen sok energia befektetést igényel. Egész egyszerűen egy elemében lévő kisgyermekkel csak nagyon nehezen lehet bírni a tempót. Ugyanakkor, nyilván ő sem egy földönkívüli és így elfárad, viszont ebben az esetben ő csicsikál egy egészségeset, utána pedig ismét elemében van.

Egy szülőnek azonban általában nincsen ideje erre a bizonyos szundira. Nem könnyű, valljuk be! Szeretnénk bemutatni olyan játékokat, amelyek véleményünk szerint nem hiányozhatnak egy gyerek játéktárából sem. Ezen játékoknak a többsége többnyire kíméli a szülőt is, valamint jótékony hatással van a gyerek szellemének fejlődésére is.

hirdetés

Színes fakockák

Játék és tanulás egyszerre, a legkisebbektől az iskoláskorig: fejleszti a motorikus készségeket, a térbeli tájékozódást, szem-kéz koordinációt, strukturális gondolkodást, és különben is jó móka egymásra pakolni őket. Jól társítható más játékokkal, készülhet belőlük garázs az autóknak, vagy babaház a babáknak.

Labdák

Minden gyereknek legalább egy labdája legyen, de inkább több. Különböző anyagokból és mindenféle méretben, súlyban ajánlott a mozgásfejlődéshez. A piciknek kicsi, puha labdákat guríthatunk, akik cseperedve megtanulják hamar, hogyan kapják és dobják el jó messzire, hogy aztán mi futhassunk a sok labda után.

Művészkellékek

Egy kis sarok, ami csak az övé, ahol nyugodtan alkothat, és amit berendezünk a korának megfelelő kellékekkel. Legyen számára elérhető a zsírkréták, ceruzák, festékek, ragasztók, papírok hada egy helyen. A cipősdobozokat, vécépapír-gurigákat hasznosítsa újra, fedezd fel, mi mindenre képes a kreativitásával.

Autók, járművek

Nemcsak fiúknak, de kislányoknak is jót tesz, ha van pár autójuk, járművük. Fejleszti a kézügyességüket, az ok-okozati összefüggésekre tanítja őket, és rengeteg lehetőséget nyújt a képzelőerejük használatára.

Babák és plüssállatok

Nemcsak arra jók, hogy ölelgessék a plüssöket alvás közben, hanem segítenek a gyerekeknek kifejezni az érzelmeiket, empátiára tanítja őket és gyakorolhatják rajtuk a gondoskodást. A szerepjátékokhoz elengedhetetlen társaság, az én gyerekeim például boldogan adtak nekik teapartikat és beszélgettek velük délutánokon keresztül.

Puzzle

Már totyogós kortól érdemes puzzle-zni, kirakózni a gyerekekkel. Fejleszti a finommotoros képességeket, a figyelmet, megtornáztatja a gyerekek elméjét is, segítve a problémamegoldó képességüket. A térbeli tájékozódásban is hasznát veszik, illetve gyors sikerélményt ad nekik, ha a korosztályuknak megfelelő puzzle-t adjuk a kezükbe. –böngészhetjük az nlcafe.hu honlapján.

Remekül ki vannak emelve, hogy melyik játéknak mi a legjobb tulajdonsága, a legnagyobb erőssége. Én még visszaemlékszek, amikor óvodás voltam, gyakorlatilag minden egyes nap a játékok között alap volt a színes fakockával foglalkozni. Építkeztünk büszkén és remek mókának bizonyult. Sokszor volt szó róla, hogy betiltják, mivel a kisgyerekek lenyelhetik, nos azt javaslom, hogy ha megfelelő, nagyobb méretű kockákat szerzünk be, akkor nem lehet ilyesmi gond. A labda is egy olyan játék, amely szinte a környék összes gyerekét képes odavonzani. Amennyiben már egy kicsit nagyobb a gyerekünk, akkor ajánlatos focira is tanítani őket. Gyakorlatilag minden egyes gyerek kiéli a művész énét, ehhez nekünk csupán be kell szereznünk a kellékeket és ki tudja, lehet akár egy tehetséges festő fog a szemünk előtt kibontakozni. A puzzle rendkívül hasznos tud lenni a gyerek elméjére és gyakorlatilag egészen kicsi kortól már érdemes megismertetni a gyerekkel.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés