hirdetés

Partnereink

Tomán Szabina 5 legfontosabb felismerése

hirdetés

Tomán Szabina 5 legfontosabb felismerése

2020 egy olyan év számomra, amikor számtalan álmom megvalósult, ennek ellenére nehéz volt lubickolnom ebben. Tudatosítani kellett magamban, hogy ami most történik, az éppen az a siker, amire oly sok éve vártam. De hogyan is örülhettem volna például felhőtlenül az első hidratáló arckrémemnek és a Toman Beauty vonal megszületésének, amikor éppen kétszer szerveztük át a bemutatóját.

Egyszer a COVID első, egyszer pedig a második hullámában. Ez az év mindenkit tanított. Tudom, hogy a nők számára pedig különösen nehéz lehetett, hiszen sokkal több időt töltöttünk otthon, a digitális oktatás, vagy az, hogy ideiglenesen nincs bölcsőde, óvoda, engem is kihívások elé állított. Év végén mindig számot vetek, visszanézek. Most végiggondolom, mire tanított 2020.

hirdetés

  1. A gyors helyzetfelismerés és a rugalmasság elengedhetetlen esszenciája egy vállalkozónak.

Az első pár hétben még bevallom imádtam otthon lenni a gyerekekkel összezárva. Aztán jött a felocsúdás, hogy akkor most mi is lesz a gyerekekkel, Amira oktatásával, és az én cégemmel. Mi lesz családom idősebb tagjaival, a testvéreimmel, nagybátyáimmal. Sajnos velünk is történt tragédia, és tele vagyok én is kérdőjellel. Nagyon gyorsan változik az a környezet, amiben mozgunk. Egyik napról a másikra jön a szigorítás, a bezárás, a korlátozás. Még nem volt időnk fellélegezni, és azt mondani, hogy elmúlt, akkor most megnyugodhatunk. Megtanulni alkalmazkodni, szükségszerű.

Nem is gondoltam volna, hogy a modell múltamra most is támaszkodhatok. Modellként lett egy olyan plusz teherbírásom, ami bírja a gyors változást. Évekig éltem úgy, hogy megérkeztem egy városba, nem ismertem senkit és feltaláltam magam. Döntéseket hoztam, és mindig minden helyzetből a maximumot hoztam ki. Ezt a képességemet idén nagyon sokszor kamatoztattam.

  1. Adni akkor a legfontosabb, amikor úgy érzed, hogy tőled is épp elvettek valamit

Számomra az adakozás mindig nagyon fontos volt, idén azonban még több figyelmet fordítottam erre.

Segítettük a kórházi dolgozókat a Toman Snack fehérjeszeletekkel, ott voltam az UNICEF Magyarország Bajnokaként az ő megmozdulásaikon, a Mosoly Alapítvánnyal folyamatosan együttműködtem, havi, rendszerese adománnyal segítjük őket, öröm volt a Greenpeace műanyagmentes júliusi kampányában megmutatni, hogyan lehet csomagolásmentesen vásárolni, és megtisztelő, hogy az Autistic Art Alapítványt is támogathattam. Vannak ügyek, melyek különösen fontosak szívemnek. A gyerekek és nők bántalmazása mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Részt vettem én is tüntetésen, és hangot adtam annak, ha valamivel nem értettem egyet. Merni kell felvállalni azt, ami nekünk fontos.

  1. Keresnem kell az inspiráló nők társaságát!

Büszke vagyok arra, amikor címlapon vagyok, ez nem is kérdés. De idén különösen kedves volt számomra egy címlap.

Nem a Forbes címlap, pedig az életem egyik nagy álma volt, azon egyébként a többi Cápa fogott közre, hanem egy női magazin címlapja, ahol két számomra nagyon fontos, inspiráló nővel szerepelhettem. Pataky Ágnes és D. Tóth Kriszta. Két példakép, akikkel így egy polcra kerülhettem fel. Nagyon jó érzés volt.

Imádom az inspiráló nők társaságát. Eddig is sejtettem, de idén vált ez kristálytisztává.

  1. Egy évbe is beleférhet kettő

A cégem sikerén több mint 70 család megélhetése, boldogsága múlik. Ez felelősség. Sok-sok álmatlan éjszakám volt. A cég működését, terveit minimum hússzor terveztem át, és ezek tényleg komoly újragombolások voltak. Vannak projektek, amiket csak később indítunk, és ezek nehéz döntések.

Én már nyár elején azt éreztem, annyit kivett belőlem ez a 6-7 hónap, mint máskor 12 sem. Megálltam picit, pihentem picit, lementem a családommal a dörgicsei nyaralónkba, és töltődtem. Egy évbe csak úgy fér bele több, ha figyelünk arra, hogy amikor lemerültünk, töltődjünk fel.

  1. Következetes és kemény befektetőként is dönthetek érzelemből

Ez az év egy izgalmas kihívást hozott az életembe. Az RTL Klub egyik legsikeresebb műsorának, a Cápák Között című üzleti showműsornak Cápája, azaz befektetője lettem. Egyedüli női befektetőként képviselhettem valami mást, mint amit a férfi Cápák mellettem. Arra jöttem rá, hogy számomra az elfogadás és a bizalom mennyivel lényegesebb, mint a számok. A vállalkozások mögött emberek vannak és nem csak az üzleti eredmények számítanak. A következő évadban is ott leszek, ez nem titok. Továbbra is keresem azokat, akikkel, ha összenézünk, meglátunk egymásban valamit. Ha valaki a műsorban izgul, csak nézzen rám, én biztatom majd a tekintetemmel. Idén olyan sokszor viseltünk maszkot. Tekintetünk mégis annyi mindent elárult.

Ez az év igazán megtanította, hogy tényleg egy életünk van. Nem szabad túl sokat aggodalmaskodni, és rágódni dolgokon, amikre nincs ráhatásunk. Rengetegen vesztették el az állásukat, rengeteg embernek kellett lemondani egyelőre az álmáról, sokaknak a vállalkozása egyik napról a másikra ment tönkre. 2020 megtanított arra, hogy az embert tegyem a központba! Mert emberi kapcsolataink és az, ahogy egymás felé fordulunk, mindennél fontosabb.

Szeretettel,

Tomán Szabina

 

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés