hirdetés

Partnereink

Harminc kilót fogyott Cseke Katinka

hirdetés

Harminc kilót fogyott Cseke Katinka

Kamasz lánya születése óta állandó küzdelmet folytat a kilókkal Cseke Katinka. A Jóban Rosszban sztárja nemrég azonban olyan módszert talált, amellyel pár hónap alatt harminc kilótól sikerült megszabadulnia. A színésznő a csodás változást Singh Vikinek köszönheti, aki saját titkát osztotta meg Katinkával.

Cseke Katinka hosszú évek óta küzd a kilókkal, rengeteg mindent kipróbált már, de semmi nem hozta meg számára a várt eredményt. Pár hónapja egy forgatáson találkozott Singh Vikivel, aki egy indiai módszert javasolt neki, amellyel az énekesnő több mint 12 kilót fogyott pár hónap alatt. Katinka először szkeptikus volt, de három hét után elkezdte érezni a hatást.

hirdetés

„Az első hétben nem történt semmi, akkor azt gondoltam, ez is csak egy felesleges próbálkozás, de Viki megnyugtatott, várjak még, kell egy kis idő, míg hat a szer. Persze türelmetlen voltam, de nem adtam fel, és utólag kiderült, hogy nagyon jól tettem, ugyanis elkezdtek rólam leolvadni a kilók. Aztán következett egy nehezebb időszak az életemben, de akkor is meg tudtam tartani a súlyomat, pedig a stresszes időszakokban korábban falási rohamok törtek rám” – magyarázta Katinka.

„Ebben a gyógynövény receptúrában csak természetes hatóanyagok vannak, ezért is mertem kipróbálni. Megelőzi a zsírok lerakódását és a szénhidrátok felszívódást. Elmúlt az állandó éhségem, önmegtartóztatás nélkül csökkent az étvágyam. Pár hónapja még 100 kiló felett voltam, ma már azonban M-es méretet hordok, és 79 kilót mutat a mérleg. Mindenki, akivel találkozom, a módszerről faggat, sokan már azt hiszik, hogy 70 kiló vagyok. A végcél, hogy elérjem a 68-69 kilót. Még sosem voltam ennyire biztos benne, hogy sikerül” – tette hozzá a színésznő, aki reményei szerint tél végére eléri álomsúlyát.

Fotókredit: Indiat

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés