hirdetés

Partnereink

Divatos téli sportok gyerekeknek

hirdetés

Divatos téli sportok gyerekeknek

Azt már szinte minden kisgyerek tudja, hogy a mozgás jót tesz testnek és léleknek, a rendszeres sport azonban csak kevesek életének része. Ennek következménye, hogy már a kicsik körében is sokakat érint az elhízás, amiben természetesen a helytelen táplálkozásnak is komoly szerepe van.

Összeállításunkban olyan sportokat mutatunk be, amelyek a fiúknak és a lányoknak egyaránt kedvükre való lehet, akár már pár éves kortól kezdve.

hirdetés

Aerobik

Mikortól ajánlott?

Aki kedvet érez hozzá - legyen szó akár fiúról, akár lányról -, már 4-5 éves korában elkezdheti. Nagy valószínűséggel mindannyiunk lakóhelyéhez közel működik olyan aerobikcsoport, ahol szívesen látják a lelkes újoncokat.

Miért érdemes elkezdeni?

Azoknak, akik szeretik a zenét, és jó a ritmusérzékük, sok örömük lehet ebben a sportágban, főleg akkor, ha a művészetek sem állnak távol tőlük. A gyerekek az aerobikcsoportban új barátokra tehetnek szert, és megtanulhatnak csapatban dolgozni.

Miben segít a gyerekeknek?

A rendszeresen végzett aerobik fokozza az erőnlétüket és ügyességüket, miközben a koordinációs készségüket is fejleszti. Javul a gyerekek ritmusérzéke, fokozódik a hajlékonyságuk, az aerob és anaerob mozgáselemek pedig komplexen fejlesztik az állóképességüket.

Úszás

Mikortól ajánlott?

Már az egészen kicsi gyerekek részt vehetnek babaúszáson - bár igaz, ezeknek a foglalkozásoknak nem az úszásoktatás a céljuk. 3-4 éves kortól kezdve, amikor már megértik a felnőttektől kapott utasításokat, a gyerekeknek érdemes megpróbálkozniuk az úszás elsajátításával. Az eredményességhez azonban lényeges, hogy a kicsi ne féljen a víztől - ha mégis, akkor jobb várni még egy kicsit az uszodalátogatással.

Miért érdemes elkezdeni?

Sokan egyenesen univerzális orvosságnak tartják az úszást, mert komplexen átmozgatja a testet, és rendkívül kedvezően hat a szív-ér, valamint a légzőrendszerre, ráadásul az ízületeket is kíméli. A víz felhajtóerejének köszönhetően nem terheli meg a testet, ezért kiváló választás lehet a ducibbak számára is.

Miben segít a gyerekeknek?

Az úszásnemek elsajátítása legalább olyan fontos lenne minden gyermek számára, mint megtanulni írni és olvasni, hiszen váratlan helyzetekben akár életmentő is lehet a vízbiztonság és a jó úszótechnika. Az úszás segít a helyes testtartás kialakításában, és kényelmes tempóban igen pihentető lehet.

Tenisz

Mikortól ajánlott?

Akár már 4 éves kortól elkezdhető, igaz, ilyenkor a foglalkozások nagy részében játékos feladatokat ós koordinációs gyakorlatokat hajtanak végre, teniszezéssel csak rövidebb időt töltenek. Aki feltűnően magas, és jó labdaérzékkel rendelkezik, a versenysportban is eredményes lehet.

Miért érdemes elkezdeni?

A tenisz nemcsak testi, de szellemi összpontosítást is kíván a játékosoktól, így erőteljesen fejleszti a koncentrálóképességet és a kitartást. Aki kisebb súlyfölösleggel rendelkezik, plusz kilóitól is megszabadulhat a sok mozgással járó, intenzív sportágnak köszönhetően.

Miben segít a gyerekeknek?

Aki rendszeresen teniszezik, győzni és veszíteni, illetve küzdeni egyaránt megtanul, aminek a hétköznapokban is hasznát veheti. A test izmait alaposan megmozgatja, bár egyesek szerint „egyoldalú sport". Éppen ezért fontos kiegészítő mozgást is végezniük a tenisszel komolyabban foglalkozóknak, hogy kiegyenlíthessék az egyoldalú terhelést. Újabban úgy tartják, hogy a jó tenisztudás felér egy nyelvismerettel, könnyen lehet ugyanis, hogy az ember felnőttként a tenisznek köszönhetően köt érdekes ismeretségeket.

Forrásdivany.hu

Képek: personaltrainerstudio.ro és sportmenu.net

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés