hirdetés

Partnereink

Dollármilliárdokat költünk arra, hogy megbetegedjünk

hirdetés

Dollármilliárdokat költünk arra, hogy megbetegedjünk

A fosszilis energia (szén, kőolaj, földgáz) kitermelésének és felhasználásának támogatására mintegy 2800 milliárd dollárt fordítanak a világ leggazdagabb országai, miközben ennek az összegnek a hatszorosát teszik az ezen anyagok elégetése miatti egészségkárosodás és halálozás költségei. Erre a következtetésre jutott az Egészség és Környezet Szövetség (Health and Environment Alliance, HEALúj jelentése, amelyet ma hoztak nyilvánosságra Brüsszelben. A HEAL – amelynek a Levegő Munkacsoport is tagja – felszólítja a döntéshozókat, hogy az emberek egészsége érdekében vessenek véget a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának, és az így felszabaduló összegeket fordítsák a tiszta energiaforrások támogatására és egészségvédelmi beruházásokra.

“Rejtett költségek: Mit nyerhet az egészségünk a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetésével” címmel jelent meg az Egészség és Környezet Szövetség (HEAL) jelentése, amely először veti össze a fosszilis tüzelőanyagoknak adott állami támogatásokat azokkal az egészségügyi költségekkel, amelyeket az ezek elégetésekor keletkező levegőszennyezés okoz.

Halálos levegőszennyezést és éghajlatváltozást idéz elő a fosszilis tüzelőanyagok elégetése. Mégis, majd minden kormány hatalmas összegeket költ közpénzből – az állampolgárok által befizetett adókból – a fosszilis energiaforrások támogatására. A jelentés szerint a támogatások leállítására tett több mint egy évtizedes vállalás ellenére a G20 országai még mindig 444 milliárd dollárt költenek erre évente, miközben a fosszilis tüzelőanyagok elégetése által okozott kár ennek több mint hatszorosa, mintegy 2763 milliárd dollár.

Világszerte mintegy hat és fél millió ember életét rövidíti meg évről évre a fosszilis tüzelőanyagok elégetése. A magyarországi idő előtti halálozások száma az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint 2015-ben meghaladta a 14 ezret. Ennél nagyságrendekkel több a levegőszennyezés miatti megbetegedések – többek között légúti fertőzés, szívroham, tüdőrák – száma. A fölmerülő egészségügyi költségeket sem a fosszilisenergia-ipar, hanem a teljes társadalom fizeti meg csakúgy, mint a környezetkárosodásét és az éghajlatváltozás költségeit. A jelentés szerint az említett káros támogatások felszámolásával a légszennyezés miatti elhalálozások Magyarországon csaknem a felére esnének vissza (ld. az ábrát!).

„Már csaknem három évtizede dolgoz ki a Levegő Munkacsoport évről évre javaslatokat arra, hogy miként lehetne Magyarországon megszüntetni a fosszilis energiára nyújtott támogatásokat, bemutatva, hogy ezáltal nemcsak az emberek egészsége és a környezet állapota javulna, hanem a nemzetgazdaság versenyképessége is” – tette hozzá Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. „Bízunk abban, hogy a témában egyre szaporodó tanulmányok végre felnyitják a döntéshozók szemét.”

A HEAL sürgeti a politikusokat, hogy a fejlett országokban 2020-ig, a kevésbé fejlettekben 2025-ig szüntessék meg a fosszilis tüzelőanyagok támogatását. Ezzel tudják legjobban csökkenteni az idő előtti halálozások számát, és megnyitni az utat a számos egészségügyi haszonnal járó megújuló, tiszta energia előtt.

Hét országról bemutatja a jelentés azt is, hogy miként tudnák a felszabaduló forrásokat egészségjavításra elkölteni. Németországban például az évi 5,4 milliárd dollárból 300 000 háztartás kaphatna lehetőséget napelem fölszerelésére, és még a szénerőművek 15 000 dolgozóját is fel tudnák készíteni belőle a következő öt évben egy új életpályára. Lengyelországban 34 új rendelőintézetet lehetne fölhúzni a felszabaduló forrásokból, és harmincezerrel lehetne növelni az orvosok számát.

Szöveg: xkk.hu

Kép: energiaoldal.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 02.23.

Ma Alfréd napja van.

Szorongás a várandósság alatt – miért veszélyes?

Elkészül-e időben a babaszoba, mit ehetek, ami jó a babának, egészséges lesz-e a kicsi, milyen lesz a szülés? Megannyi hasonló kérdésen gyötrődnek a k...

  • 2018-02-20 12:10
Inkább a gyógyvizek, mit a fájdalom csillapítók!

A balneológia viszonylag fiatal tudományág, a gyógyvizek szervezetre gyakorolt hatásával foglalkozik. Mindenki tapasztalta már, hogy egy fárasztó nap ...

  • 2018-02-20 09:05
Rajzpályázat: Színes, mint egy papagáj!

Csipog, csivitel, beszél. Lehet 9 centiméteres, de akár 1 méteres is. Lehet kék, sárga, piros, lila, de talán a legtöbbjük mégiscsak zöld. Lehet nimfa...

  • 2018-02-19 19:20
Két országos tévépremierrel indítja a tavaszt az AXN

Nem aprózza el a szezonkezdést az AXN Magyarország; a SWAT - Különleges egység című sorozattal visszatér a képernyőkre Shemar Moore, akit a Gyilkos el...

  • 2018-02-19 18:52
Könnyed hangulat és könnyű falatok az év leglazább jelmezes buliján

Itt a farsang, áll a bál, és az év legjobb jelmezes házibuliját vendégváróként sem akarjuk végig főzőcskézéssel tölteni: gyors, egyszerű receptekre va...

  • 2018-02-19 14:58

hirdetés

Új főgonosszal veszik fel a harcot a Tini Nindzsa Teknőcök

A Nickelodeon egyik legnépszerűbb sorozata, a Tini Nindzsa Teknőcök újabb, 26 részes tévésorozattal folytatódik. A várhatóan októbertől képernyőkre ke...

  • 2018-02-19 13:45
Az érzelmileg feltöltő vállalati kultúra alapjai

Szeretnéd, hogy munkavállalóid elkötelezettek és hatékonyak legyenek? Nem tudod, hogyan is érhetnéd el mindezt? Akkor a következő bejegyzés hasznos ol...

  • 2018-02-19 10:24
Így álltam fel a gödörből

A GLAMOUR Women of the Year 2018 jelöltjei csupa erős és talpraesett nők, akik sokunk számára példaképek, ezért gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni...

  • 2018-02-18 18:54
Felbecsülhetetlen pillanatokra hívja Pelé a futball szerelmeseit

A Start Something Priceless kampányhoz rövidfilm is készült, amelyben a brazil futballzseni nem mindennapi meglepetéssel várja a Bajnokok Ligája legna...

  • 2018-02-18 14:13
Kiugró évet zárt az építőipar 2017-ben

Kiugró évet zárt a magyar építőipar, 2017-ben ugyanis 29,6 százalékkal bővült az ágazat termelése. A szektor tavaly már több mint 300 ezer embernek ad...

  • 2018-02-18 10:34

Minden cikk

hirdetés

hirdetés