hirdetés

Partnereink

Minden harmadik tizenéves abbahagyja a rendszeres sportolást

hirdetés

Minden harmadik tizenéves abbahagyja a rendszeres sportolást

Stressz, a remélt siker elmaradása, korosztályváltás, a tanulás és a sport összeegyeztethetőségének problémája, szülői nyomás, kiégés. Ezek a főbb problémák, ami miatt sok fiatal már a felnőtté válás előtt abbahagyja a rendszeres sportolást. A probléma megoldásához elengedhetetlen a szülők és a szakemberek együttműködése. 

Az öröm a legjobb motiváció

Szakértők évtizedek óta vizsgálják, mi motiválja a fiatalokat a mozgásra. Ezek között a legerősebb az öröm- és élményszerzés, valamint a mozgáskészség fejlődése. A serdülőkor azonban számos változást hoz a tizenévesek életébe. Az első törésvonal az általános iskola befejezéséhez köthető: egy amerikai tanulmány[1] szerint 10-13 éves kortól kezdődően minden évben a gyerekek 35 százaléka kirostálódik a szervezett sportból, elsősorban a sikertelenség érzete miatt. A másik jelentős választóvonal az érettségi időszaka, ugyanis az iskolai elvárásokat egyre nehezebb összeegyeztetni a sportolással. Ezenfelül a stressz, a túlzott szülői nyomás és az anyagi helyzet is azon okok közé tartozik, ami miatt nem folytatják a sportolást a fiatalok. 

Az utánpótlásban is jelentkezik a probléma

Az utánpótlás számára is egyre nagyobb probléma, hogy a gyerekek rendszeresen kimaradnak az edzésekről, vagy abbahagyják a sportot. Az egyik komoly kihívás a korosztályváltás során fellépő problémák megfelelő kezelése. Egy versenyzőnek komoly elbizonytalanodást jelenthet, ha alsóbb korosztályban sikert sikerre halmoz, majd korcsoportot váltva eleinte számos kudarc éri. Ha ezekben a helyzetekben nem kap kellő biztatást, támogatást mind szülői, mind edzői szintről, akkor nagyon könnyen feladhatja a sportolást.

Élsportolói és szülői tapasztalat

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos Storcz Botond háromgyerekes apukaként nemcsak élsportolói, hanem szülői tapasztalatot is szerzett a témában. A legnagyobb, 16 éves lánya hobbyszerűen röplabdázik, a középső lánya pedig kajakozik. „ Nem erőltetem rá a sportot a lányaimra, a mozgás szeretetére tanítom őket. A legszebb élményeim közé tartozik, ha együtt bringázunk, futunk, vagy csatlakoznak hozzám a lányok a vízen – magyarázza Storcz Botond. - Kell, hogy kikapcsoljunk, felfrissítsük az agyunkat, sőt, a sport által megtanulunk koncentrálni, feladatokat határidőre, precízen elvégezni.”

Mit tehetnek a szülők?

A kutatók eredményei és élsportolói tapasztalatai alapján a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Balogh Gábor egykori élsportoló az alábbiak szerint foglalta össze a szülőknek szóló tanácsokat:

 Támogató hozzáállás: Fontos, hogy a gyermeknek döntési autonómiát biztosítsunk, azaz a szülő inkább támogató és ne kontrolláló legyen, valamint hagyja meg gyermekének a független választás jogát abban, hogy versenyszerűen, vagy csak kedvtelésből szeretne sportolni. 

Multi-sport: Ahhoz, hogy a gyerekek életének része legyen a mozgás felnőttként is, nagyon fontos szerepe van az úgynevezett multi-sportnak. Ennek lényege, hogy a gyerek 12 éves koráig több sportot, mozgásformát is kipróbál, és majd ezt követően választja ki a számára legmegfelelőbbet - így a kiégés is elkerülhető.

Belső motiváció: Általánosságban véve kijelenthető, hogy az ember csak akkor végez rendszeresen, hosszú időn keresztül fenntartható testmozgást, ha örömét leli a tevékenységben, és saját maga, nem pedig a szülei által kitűzött céljait valósítja meg a sportolás során. Ennek kialakításában az edzők, testnevelők, kortársak mellett kiemelkedően fontos szerepet játszanak a szülők, ezért fontos, hogy tudatosan segítsék ezt a folyamatot.

Közösségi élmény: Ha jó a társaság, a közös siker és kudarc élménye nagyon jó csapatot tud összekovácsolni, és ez esetben sosem lesz kérdés, hogy menjünk-e edzésre. Szülőként tehát érdemes odafigyelni, hogy ezt az élményt megkapja-e a gyermek, és fontos segíteni is a sportközösséget az összekovácsolódásban.

Sport és tanulás: A tanulást kiválóan kiegészíti, sőt, segíti a rendszeres sportolás. Számos élsportolói példa is mutatja (pl. Baji BalázsKapás BoglárkaSzilágyi Áron), hogy megfér egymás mellett a kettő. Ha szülő mégis azt látja, hogy a versenysport időben, energiában túl megterhelő a tanulás mellett, akkor is próbálja a szabadidősport irányába terelni gyermekét, hogy a mozgás jótékony hatásaiból minél tovább profitáljon. 

Az MDSZ elnöke szerint a lemorzsolódás csökkentésében, a sport és a rendszeres testmozgás melletti elköteleződés erősítésében komoly szerep hárul a magyar sport alapegységeire, a sportklubokra is. Itthon talán még kevésbé jellemző, hogy egy jellemzően valamely sportág versenyrendszerében részt vevő sportegyesület rekreációs szakosztályt vagy programokat működtetne, de akár a családok megszólítása, akár a versenysportból lemorzsolódó gyermekek megszólítása szempontjából lényeges, hogy minél több sportszervezet vállalja fel hazánkban is ezt a filozófiát.

Szöveg, kép: merlin.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 02.24.

Ma Szökőnap napja van.

Szorongás a várandósság alatt – miért veszélyes?

Elkészül-e időben a babaszoba, mit ehetek, ami jó a babának, egészséges lesz-e a kicsi, milyen lesz a szülés? Megannyi hasonló kérdésen gyötrődnek a k...

  • 2018-02-20 12:10
Inkább a gyógyvizek, mit a fájdalom csillapítók!

A balneológia viszonylag fiatal tudományág, a gyógyvizek szervezetre gyakorolt hatásával foglalkozik. Mindenki tapasztalta már, hogy egy fárasztó nap ...

  • 2018-02-20 09:05
Rajzpályázat: Színes, mint egy papagáj!

Csipog, csivitel, beszél. Lehet 9 centiméteres, de akár 1 méteres is. Lehet kék, sárga, piros, lila, de talán a legtöbbjük mégiscsak zöld. Lehet nimfa...

  • 2018-02-19 19:20
Két országos tévépremierrel indítja a tavaszt az AXN

Nem aprózza el a szezonkezdést az AXN Magyarország; a SWAT - Különleges egység című sorozattal visszatér a képernyőkre Shemar Moore, akit a Gyilkos el...

  • 2018-02-19 18:52
Könnyed hangulat és könnyű falatok az év leglazább jelmezes buliján

Itt a farsang, áll a bál, és az év legjobb jelmezes házibuliját vendégváróként sem akarjuk végig főzőcskézéssel tölteni: gyors, egyszerű receptekre va...

  • 2018-02-19 14:58

hirdetés

Új főgonosszal veszik fel a harcot a Tini Nindzsa Teknőcök

A Nickelodeon egyik legnépszerűbb sorozata, a Tini Nindzsa Teknőcök újabb, 26 részes tévésorozattal folytatódik. A várhatóan októbertől képernyőkre ke...

  • 2018-02-19 13:45
Az érzelmileg feltöltő vállalati kultúra alapjai

Szeretnéd, hogy munkavállalóid elkötelezettek és hatékonyak legyenek? Nem tudod, hogyan is érhetnéd el mindezt? Akkor a következő bejegyzés hasznos ol...

  • 2018-02-19 10:24
Így álltam fel a gödörből

A GLAMOUR Women of the Year 2018 jelöltjei csupa erős és talpraesett nők, akik sokunk számára példaképek, ezért gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni...

  • 2018-02-18 18:54
Felbecsülhetetlen pillanatokra hívja Pelé a futball szerelmeseit

A Start Something Priceless kampányhoz rövidfilm is készült, amelyben a brazil futballzseni nem mindennapi meglepetéssel várja a Bajnokok Ligája legna...

  • 2018-02-18 14:13
Kiugró évet zárt az építőipar 2017-ben

Kiugró évet zárt a magyar építőipar, 2017-ben ugyanis 29,6 százalékkal bővült az ágazat termelése. A szektor tavaly már több mint 300 ezer embernek ad...

  • 2018-02-18 10:34

Minden cikk

hirdetés

hirdetés