hirdetés

Partnereink

A cukorbeteg gyerekek és fiatalok támogatására gyűjt idén az MTVA

hirdetés

A cukorbeteg gyerekek és fiatalok támogatására gyűjt idén az MTVA

A cukorbeteg gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére gyűjt idén a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsora december 16-án.

„A cukorbetegek közösségével egy segítségre szoruló társadalmi réteget szeretnénk támogatni idén, hiszen alig van ma olyan család, amelyik ne lenne érintett a diabétesz problémájában” - mondta el Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója az eseményről tartott szerdai sajtótájékoztatón. „Nagyon örülök, hogy a Jónak lenni jó! a médiatörténelemben egy picit előre tud lépni abban, hogy felvállalja a cukorbetegek megsegítésének ügyét” - fűzte hozzá.

hirdetés

Barkai László, a Magyar Diabetes Társaság elnökhelyettese felidézte, hogy a programsorozat ismert és hosszú időre tekint vissza, viszont a cukorbetegeknek még soha nem volt részük ilyen jellegű országos kezdeményezésben és támogatásban. A szakember kiemelte, hogy elsősorban a gyermek- és fiatalkori diabéteszesek és családjaik problémájára szeretnének a műsorban fókuszálni, ezen belül is az edukációs diabéteszes táborok kerülnek majd a középpontba.

„A betegségben élő gyerekekre minden eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni” - emelte ki Darabánt Judit, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy tenni kell azért, hogy minél több diabéteszes gyerek részesülhessen abban a lehetőségben, amelyet az Erzsébet-táborok nyújtanak.

Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója arról beszélt: ha valaki egy családban cukorbeteg, az egész család cukorbeteg lesz, ez amellett, hogy jelentős pszichés teher, nagy szociális és anyagi terhet is jelent. „Eddig nem volt lehetőség arra, hogy az összes cukorbeteg gyerek, aki szeretne, eljuthasson ezekbe a táborokba” - emelte ki hozzátéve: ezért is nagyon fontos, hogy a mostani adománygyűjtő kampány a diabétesz problémájára irányítja a figyelmet.

A Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akció igyekszik minden évben a társadalom összes rétegét megmozgatni azzal, hogy sikeres vállalkozások és nagyobb cégek is adományoznak.

A december 16-i egész napos műsorban több beszélgetés szól a társadalmi felelősségvállalásról, valamint arról, hogy a támogatott szervezet az élet különböző területein hogyan és kiknek segít, valamint a szolidaritás mellett hogyan tudják az emberek támogatni a rászorulókat.

A Jónak lenni jó! 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára mintegy 100 millió forintot gyűjtött össze, 2013-ban a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal sikerült támogatnia, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet segítették 167 millió forintnyi összegyűlt adománnyal, 2015-ben csaknem 225 millió forintot kapott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, 2016-ban több mint 261 millió forintot gyűjtöttek a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, tavaly pedig mintegy 290 millió forintot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára.

Forrás: MTI/MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 07.21.

Ma Dániel, Daniella napja van.

Bontsuk le együtt az apa-mítoszokat!

Az anyaság, nőiség megélése kapcsán szinte naponta látnak napvilágot hasznos tippek, érdekességek. Míg az apák még mindig kevesebb figyelmet kapnak, v...

  • 2019-07-17 21:29
London fényei

A Disney Channel izgalmas, vadiúj sorozatának, a Dalmata utca 101-nek ikonikus helyszíne nem más, mint London.

  • 2019-07-17 17:47
Mit együnk a strandon?

Nyári kánikula ide, nyári kánikula oda, sokszor a strandon is hajlamosak vagyunk nehéz ételeket enni. Pedig a melegben lassabb az emésztésünk, és ezek...

  • 2019-07-17 15:24
Tuti tippek fesztiválozóknak!

Még javában dübörög a fesztiválszezon, és ilyenkor, a hosszú nyári estéken azok életében is helyet kapnak a bulik és a lazítás, akik profi sportolók, ...

  • 2019-07-17 11:50
Bemutatták az Extreme E elektromos széria versenyjárművét

Az angliai Goodwood Sebesség Fesztiválon mutatkozott be a nagyközönség számára az Extreme E sorozat első versenyjárműve és vele együtt a szériához kif...

  • 2019-07-17 10:35

hirdetés

Továbbra is szárnyal a kártyás fizetés a Balatonnál

A Mastercard legfrissebb adatai szerint tovább növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon és jegypénztárakban. A kártyabirtoko...

  • 2019-07-17 07:43
Megválasztották a 2019-es év Egri Bortermelőjét

Július 11-ével elkezdődött a régió legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye, az Egri Bikavér Ünnep, ahol hagyományosan minden évben átadják az Év Egri ...

  • 2019-07-15 18:38
Figyelem! Windows sérülékenységet kihasználó kártevő!

Az ESET szakemberei nemrégiben fedeztek fel és elemeztek egy új 0-day sebezhetőséget kihasználó programot (exploit), amely kelet-európai célpontok ell...

  • 2019-07-15 15:05
A L’Oréal Magyarországra is elhozza a jövő szépségét

A hazai szépségápolásban is bevezette a mesterséges intelligenciával (AI) és kiterjesztett valósággal (AR) működő technológiai fejlesztéseket a L’Oréa...

  • 2019-07-15 13:56
Új Fish! klip: Iskolába jársz (Aurora cover)

1989 után harminc évvel itt egy poppunkosabb verzió tiszteletünk jeléül: amikor még iskolába jártunk, ez volt a kedvenc dalunk a zenekartól, csak Dáci...

  • 2019-07-12 21:41

Minden cikk

hirdetés

hirdetés