hirdetés

Partnereink

A fiataloknak érték, a felnőtteknek teher a mozgás

hirdetés

A fiataloknak érték, a felnőtteknek teher a mozgás

Itt a tavasz, azonban a magyarok felét ez sem mozgatja meg: európai adatok szerint sereghajtók vagyunk a testmozgás terén, minden második honfitársunk „megfeledkezik" a rendszeres testmozgásról.

Az Eurostat, az Unió statisztikai hivatala a napokban tette közzé vizsgálati eredményeit a munkaidőn kívül végzett testmozgásról. Ebből kiderült, hogy mi magyarok nem igazán szeretjük aktívan eltölteni a szabadidőnket: az átlagos 72-vel szemben nálunk csak 50 százalék azok aránya, akik valamilyen sporttevékenységet végeznek rendszeresen. Az adattal a sereghajtók közé kerültünk, csak Portugália (45%) és Horvátország (36%) mutat fel rosszabb eredményt. Ez különösen annak fényében aggasztó, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt évi közleménye szerint hazánk a túlsúly és az elhízás gyakoriságát tekintve viszont Európa éllovasa, a világon pedig a kevéssé előkelő negyedik helyen áll.

hirdetés

Ha többet mozognánk, valószínűleg sikerrel lehetne csökkenteni a túlsúlyosok arányát is – ezt már a Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület szakmai vezetője, Antal Emese állítja, akit nem lepett meg a fizikailag inaktívak magas aránya: „Egy átlagos magyar napi öt órát ül, viszont csak hétezer lépést tesz meg, ami az ajánlottnak mindössze hetven százaléka. Az Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat adataiból az is kiderült, hogy eközben a felnőtt férfiak napi energiabevitele a 2700, a nőké pedig a 2000 kalóriát is meghaladja" - mondja a dietetikus, szociológus.

„Saját adataink szerint azonban van remény a változásra: a 11-18 éves fiatalok körében végzett reprezentatív kutatás szerint ez a korosztály a rendszeres mozgást tekinti az egészséges életmód legfontosabb részének, és néhány vélekedéssel ellentétben kedveli a mindennapos testnevelést is. A felnőttek viszont inkább kifogásokat keresnek: az egészségesebb életmódhoz több pénzre és szabadidőre lenne szükség szerintük, és súlyproblémájukért is szívesen okolnak bizonyos típusú élelmiszereket. Az igazság ezzel szemben az, hogy egészségtelen életmódunk egésze tehető felelőssé a túlsúly és az elhízás kialakulásáért, és nem bizonyos ételek" – szögezi le a szakember.

A hazánkban elég gyakori túlsúly és elhízás – a felnőttek kétharmada ilyen problémával él – pedig könnyen megelőzhető lenne: ehhez átgondolt, kiegyensúlyozott táplálkozásra és több fizikai aktivitásra, azaz sportra lenne szükség. A megoldás egyszerű is lehet – mondja a dietetikus: „Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy a kalóriákat számolja. Ehelyett inkább az energiaegyensúlyra kell törekedni, azaz táplálkozásunkat a napi tevékenységeinkkel, a munkával és a sporttal kell úgy összehangolni, hogy súlyunk hosszabb távon is állandó maradjon. Ha pedig fogyni szeretnénk, növelhetjük az aktív mozgással töltött időt, így több kalóriát égethetünk el, vagy mérsékelhetjük a bevitt energiát. A legjobb eredményt a kettő kombinációjával lehet elérni, ez a sikeres fogyókúra legnagyobb titka" – összegzi a dietetikus.

 Szöveg: TÉT Platform Egyesület

Fotó: WatchFit

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 05.30.

Ma Janka, Zsanett napja van.

Saját kulacs használatával csökkenthető a fertőzésveszély

A kijárási korlátozások megszüntetése után újraindult az élet hazánkban, egyre többen merészkednek ki a nyilvános parkokba, kávézókba és éttermekbe. A...

  • 2020-05-29 13:31
Pünkösd Gyereknappal, "Budapest tengerpartján"

A pünkösdi háromnapos ünnepen reggel 9-től este 10-ig ingyenesen látogatható Budapest tengerpartja, a főváros északi határában immár negyedik éve csal...

  • 2020-05-29 10:32
Díjat nyert a közmédia egyik műsora

Az M2 Petőfi TV KiberMa című tech magazinja hozta el Az Év Esportja Díj Médiatartalom és felület kategóriájának elismerését. A rangos díjért a közmédi...

  • 2020-05-28 20:55
Túl sokba kerül az ingyenes parkolás

Hatalmas veszteségeket okoz a vállalkozásoknak és a lakosságnak Budapesten az ingyenes parkolás: miközben jelentősen növekedett a személyautó-forgalom...

  • 2020-05-28 19:19
Vendégváró finomságok Amerikából

Ha idén a kialakult helyzet miatt nem jutunk el külföldre, akkor sem kell nélkülöznünk más országok tradicionális ízeit, elkészíthetjük őket mi is ott...

  • 2020-05-28 16:42

hirdetés

Infarktusa volt a Queen együttes gitárosának, Brian May-nek

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen együttes gitárosa. A 72 éves zenész hétfőn, közösségi oldalán osztott meg egy videót, és be...

  • 2020-05-28 13:23
Csak fél évig tarthat az immunitás az új koronavírus ellen

Csak fél évre alakulhat ki az új koronavírussal szembeni védettség azoknál, akik megfertőződtek, majd meggyógyultak a betegségből, állítják egy új tan...

  • 2020-05-28 11:00
Albánia legalizálni készül a kannabiszt orvosi célra

Európa egyik legnagyobb illegális kannabiszforrásaként emlegetik Albániát csaknem három évtizede. A balkáni ország fontolóra veszi a marihuna orvosi c...

  • 2020-05-28 08:15
Új regénysorozattal készül a Harry Potter írója

Új könyvsorozaton dolgozik a Harry Potter-könyvek írója, J.K. Rowling. A brit írónő ezt a Twitteren jelentette be, ahol azt is hangsúlyozta, hogy az ú...

  • 2020-05-28 06:49
Bemutatták az új európai élelmiszeripari stratégiát

Az Európai Bizottság Brüsszelben bemutatta a környezetbarátabb mezőgazdasági termeléssel és a biológiai sokféleséggel, az úgynevezett biodiverzitással...

  • 2020-05-26 14:30

Minden cikk

hirdetés

hirdetés