hirdetés

Partnereink

Tudósok egy olyan rendszeren dolgoznak, ami sokak életét megváltoztathatja

hirdetés

Tudósok egy olyan rendszeren dolgoznak, ami sokak életét megváltoztathatja

Tudósok itt Lengyelországban egy INSENSION nevű projekt fejlesztésén dolgoznak, ami nagy mértékben átalakíthatja az értelmileg akadályozott és többszörös fogyatékossággal élők életét.

Fejlett technológia és mesterséges intelligencia segítségével biztosítják a számukra szükséges kommunikáció új módját. A Futuris magazin riportere megkereste Poznanban az Európai Kutatási Projekt mögött álló embereket, és beszélt azokkal is, akiknek segíthet ez a fejlesztés.

hirdetés

Justyna egy olyan anyuka, aki többszörös tanulási nehézséggekkel küzdő fiúgyermeket nevel. Számára a 8 éves fia, Jeremi gondozása kihívást jelent. Szerinte nem az a legfárasztóbb, amikor etetni, öltöztetni, vagy fürdetni kell a gyereket, hanem az, amikor ki kell találni, hogy mit gondol. Hogy fáj-e a feje, hogy éhes-e, hogy szüksége van-e valamire.

Most ez az új technológia a mesterséges intelligencia felhasználásával segítséget jelenthet Justyna számára.

De hogyan is működik?

A tudósok a fejlesztésben részt vevő óvodában kamerával rögzítik a gyerekeket, illetve a viselkedésüket. Vizsgálják a kéz és a test mozdulatait, a gesztusokhoz. Megnézik az arcon lévő kis pontokat, ezeket monitorozzák, mert ezek jelzik a különböző arckifejezéseket.

Az így összegyűjtött anyag létrehoz egy adatbázist a mesterséges intelligencia felépítéséhez. Az adatokból a rendszer kigyűjti mi lehet fontos gesztus. A terv az, hogy rendszer ezután közli a gondozóval, hogy mit jelent az adott mozdulat, vagy arckifejezés. Magyarán olyan gyerekeknél, akik nem tudnak kommunikálni, a mozdulataikból egy algoritmus el tudja majd mondani, hogy mit szeretnének, mire lenne szükségük.

A kísérletben részt vevő óvoda vezetője szerint ez óriási segítség lehet az ilyen gyermekek mellett dolgozóknak.

„ Tehát amikor egy új, komplex bajokkal küzdő gyermekkel dolgozunk, mondjuk néhány igazán súlyos károsodással. Nem vagyunk biztosak abban, amit látunk, így nem vagyunk biztosak benne, hogy a gyermek mit akar, vagy mit tehetünk érte. És ez a technológia segíthet megérteni őket ”- mondja Justyna Tyrakowska

Együttműködve a projekt fejlesztésében, Justyna állítja, hogy a technológia hatalmas segítség lesz otthon is.

„ 3 hónap, mire meg tudok tanítani mindent egy bébiszitternek, akivel egyedül otthon merném hagyni a fiam. Ha egy idegen is megérthetné őt az én segítségen nélkül, akkor, az nagyon megkönnyítené az életünket. Fantasztikus volna”- meséli Jeremy édesanyja

Ez egy olyan érzés, amit valószínűleg más szülők is osztanak majd, mert segíti majd a gyermekeiket, hogy függetlenebb életet élhessenek.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 01.22.

Ma Artúr, Vince napja van.

Fék nélkül csökkentek év végén is a bérleti díjak

Ahogy arra számítani lehetett, az albérletpiaci árak lejtőn maradtak az KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.

  • 2021-01-18 21:39
Mire számítson holnap a Kos?

A változás stresszes lehet, és ez érvényes a pozitív változásokra is. Ez azt jelentheti, hogy maga mögött hagyja a jól ismert, kitaposott ösvényt, és ...

  • 2021-01-18 20:34
Tejszínes-bazsalikomos cukkinikrémleves

Egy igazi nyári krémleves, ami melegen és jéghidegen is isteni, egy kis bazsalikommal felturbózva. Ez a mi bazsalikomos cukkinikrémlevesünk!

  • 2021-01-18 17:26
30 éve várják a Gulag gyermekei, hogy hazaköltözhessenek

Ma, január 18-án újratárgyalja az orosz parlament a törvényjavaslatot, melyet a köznyelv csak "Gulag gyermekeiként" ismer. A "Gulag gyermekei" 30 éve ...

  • 2021-01-18 15:20
Ismét sokan menekültek a hegyekbe a szobafogságból Magyarországon

Az év harmadik hétvégéjén is sokan vették a hegyek felé az irányt Magyarországon, hogy kiszabaduljanak a járvány miatti szobafogságból. A legtöbb euró...

  • 2021-01-18 13:28

hirdetés

Elsüllyedt egy teherhajó a Fekete-tengeren

Elsüllyedt egy teherhajó vasárnap a Fekete-tengeren, Törkörszág partjai közelében - jelentette az Anadolu török hírügynökség. Legkevesebb négyen megha...

  • 2021-01-18 12:00
Egyre több oltóanyaggal oltanak Európában

Oltanak Európában: már a második adagot kapják Spanyolországban és Olaszországban is. Szerbiába megérkezett a kínai vakcina is.

  • 2021-01-18 10:36
Az utóbbi idők legjelentősebb régészeti felfedezése Szakkarában

Egy 4200 éves halotti templomot fedeztek fel egyiptomi régészek a szakkarai nekropoliszban, a Kairótól délre fekvő ősi temetőben, ahol 2007 óta folyna...

  • 2021-01-18 09:02
„Vendégségben Önnél” a Nemzeti Filharmonikusok online kamarahangversenyei

Reméljük, hamarosan újra élvezhetjük a koncertek, kiállítások, fesztiválok, színházak nyújtotta élményeket. Ám addig sem kell megvonunk magunktól mind...

  • 2021-01-17 14:18
A Continental bemutatja a „Vision 2030" stratégiai programját a Gumiabroncs üzletág számára

A Tőkepiaci Napok kapcsán a Continental ismertette a Gumiabroncs üzletágra vonatkozó új stratégiai programját. A „Vision 2030" a szervezet és az össze...

  • 2021-01-17 11:21

Minden cikk

hirdetés

hirdetés