hirdetés

Partnereink

Egyre több oltóanyaggal oltanak Európában

hirdetés

Egyre több oltóanyaggal oltanak Európában

Oltanak Európában: már a második adagot kapják Spanyolországban és Olaszországban is. Szerbiába megérkezett a kínai vakcina is.

Megérkeztek a kínai Sinopharm vakcinák Szerbiába – a balkáni országba Kína egymillió adagot küldött, amely 500 ezer ember beoltására elég. A szerb elnök Aleksandar Vučić szerint egy héten belül el is kezdhetnek vele oltani. Így Szerbia lehet az első európai ország, ahol elkezdik használni a kínai vakcinát.

hirdetés

Már a második adaggal oltanak Spanyol- és Olaszországban is

Spanyolországban már a második adagot kapják a Pfizer-BioNTech vakciájából az idősotthonokban lakók és dolgozók. A spanyol egészségügyi minisztérium legutóbbi közlése szerint eddig csaknem 770 ezer adagot adtak be az oltóanyagból. Spanyolországban már oltanak a Moderna vakcinájával is.

"Nagyon örülünk és elégedettek vagyunk, hogy már ebben a fázisban tartunk. Hálásak vagyunk, és reméljük, hogy nem csak a bentlakókat sikerül beoltani, hanem hamarosan az egész lakosságot, különösen a szociális szférában dolgozókat, hiszen fontos, hogy kialakuljon az immunitás" – mondta egy spanyol idősotthon igazgatója.

Olaszországban már több mint egymillió embert beoltottak. Egy római kórházban már a második adag beadását is megkezdték. Ez viszont nem jelenti, hogy enyhülnének a szabályok: öt régió továbbra is vörös zónának számít.

Szigorítanak Ausztriában

Ausztriában egészen február 7-ig meghosszabbították a korlátozásokat. Az osztrák kancellár további szigorításokat is bejelentett: már kétméteres távolságot kell tartani az utcákon; a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban pedig kötelező lesz az FFP2 maszk.

“Hölgyeim és uraim, tisztában vagyunk vele, hogy a következő hetek nagyon kemények lesznek nagyon sok vállalkozónak, a szülőknek, a gyerekeknek, mindannyiunknak. De semmire sem megyünk vele, ha kinyitunk tíz napra, aztán pedig ismét be kell zárni mindent a megugró fertőzésszámok miatt” - mondta Sebastian Kurz.

Katonai kiképzés otthonról

Svájcban, hogy csökkentsék a koronavírus terjedését a katonai barakkokban – a hadsereg online kurzusokat tart az újoncoknak, csaknem hatezer fiatalnak. Egy erre a célra kifejlesztett alkalmazáson keresztül napi hat órákat edzenek majd három héten át.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés