A betegségek mögött lappangó lelki okok
hirdetés
Ép testben ép lélek. Ez alapjában fordítva igaz. Ha lelkileg rendben vagyunk, testileg is jól működünk. Ha nincs így, akkor a sérült lélek megbetegítheti a testet. A kettő között ugyanis egy finom harmóniának kell fennállnia, hogy jól működjön mind a kettő.
Ha a finom harmónia megbomlik, mert életünk valamely területén rendezetlen problémák vannak, a lelkünkben felgyülemlő negatív energiák miatt, a testre hárítódnak ezek a problémák, és megbetegíthetik a testet. Az emberek egy része ilyenkor orvoshoz rohan, gyógyszerért, piruláért nyúl. Pedig inkább az okot kellene megszűntetni, ami miatt a probléma kialakult. Mindig az a testrész betegszik meg, amelyik jelképezi az adott pszichés problémánkat. Ez régi megfigyelésnek számít: már a régi görögök is beszámolnak egy királyfiról, aki azért nem tudott gyermeket csinálni, mert gyerekkorában látott egy pásztort, aki egy kost ivartalanított. Ez annyira beéghetett a gyermek tudatába, hogy blokkolta őt a látvány. És ez a nemzéssel kapcsolatos betegségben nyilvánult meg. Azonban meggyógyította őt Melampusz, a híres orvos, úgy hogy a látványt, azaz az emléket törölte. Ez jó példa arra, hogy mennyire összefüggő a tudat, emlékezet, psziché, és a testi betegségek.
hirdetés
A nemi életben történt sértés vagy bántás női, illetve férfibetegségeket okoz. Kutatások megállapították, hogy a meddőségnek oka lehet például a nő félelme a szüléstől, vagy az anyaságtól, talán mert nem tartják magukat elég érettnek a gyermekvállalásra. Mindez tudat alatt történik.
„Nem bírom megemészteni, hogy otthagyott a férjem!” Ismerős mondat ez? A magyar nyelv képes beszédben mondja el, és nyelvileg ki is fejezi, hogy miről van szó. Ha például a gyomrunkkal van valami, akkor ki kell derítenünk azt, mit nem tudunk megemészteni. A gyomor nagyon érzékeny a túlzásba vitt aggodalomra, stresszre. Az epe viszont akkor rendetlenkedik, ha cinikusak vagyunk. Ilyen az „epés” megjegyzés. Vagy éppen arról van szó, hogy nem viseljük el a másoktól származó gúnyos megjegyzéseket.
A belek szintén ilyenek, ha például hasmenésünk van, akkor a szervezetünk ki akar lökni magából valamilyen negatív érzelmet. Szorongást, vagy dühöt, csalódottságot. Ellenben székrekedéstől azok szenvednek, akik magukba zárnak bizonyos fájdalmas emlékeket, hogy miért úgy csináltak valamit, és miért nem másképpen. Napjainkban az orvostudomány változóban van. Egyre jobban rádöbbennek, a különböző testi problémák mögött életvezetési hibák, pszichés gondok állnak. Így a problémák kezelése során elsősorban a pszichés rendbetétel a legfontosabb. Sokszor már ez is jó arra, hogy a szervi probléma megszűnjön.
Zoltánnak, az 53 éves taxisofőrnek például folyton fájt a válla, sorba járta az ortopédiai rendelőket, míg egy szép nap feltette magának a kérdést, ”Nem vállaltam-e túl magam?” Zoltán ugyanis a taxisofőrség mellett biztosítási ügynökként is dolgozott, feleségével éppen, válófélben volt. A magyar nyelv itt is eligazít bennünket, a váll és a vállalás szavak, fogalmak összefüggnek. Zoltán évek óta nem volt nyaralni, szinte állandóan csörgött a mobilja. Teste szabályosan kikényszerítette, hogy lassítson egy kicsit Zoltán, mivel vállfájdalmai miatt a kormányt alig bírta tekerni. Először lelkét, házasságát kellett rendbe tennie, és ez sikerült is neki. A testi tünet így pszichés bajoknak is lehet a forrása. Így van ez, annál, aki nem fogadja el magát, gyengébb az immunrendszere, és könnyebben betegszik meg.
(Forrás: nlcafe.hu)