hirdetés

Partnereink

A Mellrákinfó Egyesület idén októberben három nagyon erős kampánnyal készül

hirdetés

A Mellrákinfó Egyesület idén októberben három nagyon erős kampánnyal készül

A Mellrákinfó Egyesület idén októberben három nagyon erős kampánnyal készül a mellrák elleni küzdelem hónapjára. De mit keresnek pink ételek Magyarország több, mint harminc vendéglátóhelyének a kínálatában?

Magyarországon évente 8500 nőnél diagnosztizálnak mellrákot és körülbelül 2500 nőt veszítünk el a késői felismerés miatt. Rendszeres mammográfiai szűréssel a betegség a korai stádiumban rendkívül jó arányban gyógyítható, mégis kevesen, a nők 40-50%-a jár csak el a szűrővizsgálatokra, ezzel szemben a skandináv országokban ez a szám 80% körül van. A részvételi arány javítása érdekébena Mellrákinfó Egyesület úgy döntött, hogy idén októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában ezúttal a gasztronómián keresztül is megpróbálja megszólítani az embereket. Az egyesület figyelemfelhívó kampányához eddig több, mint 30 vendéglátóhely csatlakozott országszerte és még várják az éttermek, cukrászdák jelentkezését, amint az olvasható a Dining Guide felhívásában is, akik szintén támogatják ezt a remek kezdeményezést, amit 2018-ban Miskolcon indítottak útnak és a nagy sikerre való tekintettel az idei évben országos kampánnyá terjesztettük ki.

hirdetés

Az éttermek bejáratánál elhelyezett információs táblán olvashatnak a vendégek a mellrák elleni küzdelem fontosságáról, továbbá kitűzhetik magukra a pink masnit, amit az egyesület biztosít minden résztvevő helynek.

Ezen kívül az étlapban elhelyezett menükártyán láthatják az adott hely pink kínálatát, melynek bevételéből az éttermek az egyesület munkáját támogatják.

A Facebookon létrehozott eseménynél (Pink Gasztro) csodálhatjuk majd meg a mesés kreációkat és természetesen egész októberben ellátogathatunk ezekre a helyekre, hogy megkóstoljuk ezeket. A kezdeményezéshez a Kés-Villa-Buda Egyesület tagjai közül csatlakoztak elsőként, majd sorban a többiek.

„A mellrákkal való szembesülés és a gyógyuláshoz vezető út emberfeletti”– mondta Halom Bori, az egyesület vezetője. „Ezért igyekszünk minél több fórumon a lehető legtöbb embert megszólítani. Kötelességünk vigyázni a testünkre és annak jelzésire és el kell járni az ingyenes mammográfiás szűrővizsgálatra 2 évente a 45-65év közötti hölgyeknek. Ha pedig bármi szokatlant észlelünk magunkon, akkor azonnal orvoshoz kell fordulni.

Grafika: Szabó Ádám

Szöveg: Avantgarde, Mellrákinfó Egyesület

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés