hirdetés

Partnereink

Egészséges táplálkozással a környezetünkért is tehetünk

hirdetés

Egészséges táplálkozással a környezetünkért is tehetünk

Magyarországon is egyre többen próbálnak átállni az egészséges életmódra, aminek szerves részét képezi a helyes táplálkozás is. A változatos étkezéssel, valamint a helyi, szezonális zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával ráadásul a szervezetünk mellett a környezetünkért is rengeteget tehetünk. Dr. Kovács Viktória Anna, a a Digitális Termelői Piac program keretében létrehozott Közért+ táplálkozás-tudományi szakértője szerint a szezonális élelmiszerek fogyasztása kiemelten fontos a magasabb tápértékük miatt, heti egy húsmentes nap beiktatásával pedig többet teszünk a bolygónkért, mintha elektromos autóval közlekednénk.

A meteorológiai tavasz középső hónapját táplálkozás szempontjából két rendkívül fontos világnap foglalja keretbe: április 7-én az Egészségügyi Világnapot, míg április 22-én a Föld napját ünnepeljük. Bár elsőre a két esemény távolinak tűnhet egymástól, valójában egyáltalán nem az: az egészséges táplálkozás mára összefonódott az ökológiai fenntarthatósággal és annak értékrendszerével.


A táplálkozási ajánlások az utóbbi egy évtizedben világszerte, így hazánkban is átalakultak, és sokkal inkább az élelmiszer-alapú javaslatok kerültek előtérbe. Az egészséges táplálkozás a változatosság, a szezonalitás és a mértéktartás mellett pedig kiegészült olyan klímavédelmi irányelvekkel is, mint a helyi termékek népszerűsítése, valamint a húsfogyasztás visszaszorítása.

Kevesebb hús, több szezonalitás

Dr. Kovács Viktória Anna, a kozertplusz.hu táplálkozás-tudományi szakértője arról beszélt, hogy európai uniós átlagban az emberek kb. fele fogyaszt naponta legalább egyszer zöldséget, 70%-a gyümölcsöt. Ehhez képest az előbbit csak a magyarok egyharmada, utóbbit pedig kb. 40 százaléka építi be napi rendszerességgel étrendjébe.

„Ez sajnos egy meglehetősen alacsony arány, melyen javítanunk kellene. Az ideális az lenne, ha az emberek minden étkezésnél fogyasztanának valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a szezonalitás fontosságát, az adott évszaknak megfelelő időben termő élelmiszerek tápértéke ugyanis jóval magasabb, mint amit a világ másik pontjairól szállítanak hazánkba" – magyarázta.

Mint fogalmazott, minden hónapnak megvan a maga jellemző hazai zöldsége és gyümölcse. Áprilisban például többek között a medvehagymának és az újhagymának van szezonja, melyek tökéletes recept alapanyagok, ráadásul fűszerként alkalmazva a sófogyasztás csökkentésében is szerepet játszhatnak.

Felhívta a figyelmet a húsfogyasztás csökkentésének fontosságára is, melynek kedvező egészségügyi hatásai mellett klímavédelmi szempontból is óriási ereje van. Ezt egy példával szemléltette: mindössze heti egy húsmentes nappal többet teszünk a Földért, mintha elektromos autóra cserélnénk gépjárművünket. Ráadásul a hús egy-egy napon könnyedén kiváltható olyan magas fehérjetartalmú élelmiszerekkel, mint a bab, a borsó, a lencse vagy más hüvelyesek.

Mindenből van egészségesebb alternatíva

A szakértő elmondta, a jelenlegi élelmiszerkörnyezetben nagyon tudatosnak kell lenni az egészséges étkezéshez, hiszen az áruházakban nehéz összeválogatni mindenből a legmegfelelőbbet.

„Kevés kivételtől eltekintve nincs olyan élelmiszer, ami egészségtelen. Ugyanakkor minden termékcsoportban van valami olyan összetevő, amitől jobb, mint a másik. Ezért lenne nagyon fontos a változatosság, pedig sajnos az átlag magyar ember kb. 20 féle ételtől többet nem fogyaszt a hétköznapokban” – fogalmazott.

Hozzátette azt is, egyik napról a másikra nem szabad drasztikus változtatásba kezdeni, érdemes inkább kísérletezni. Mint mondta, ha valaki eddig például sok szörpöt fogyasztott, át lehet szokni olyan cukormentes, helyi alternatívákra, melyek legalább akkora ízélményt adnak.

A Közért+ kiemelt hangsúlyt fektet az egészséges életmód hirdetésére, ezért áprilisban egy különleges ajánlattal is készültek. A (T)EGYÉL AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! kampány keretein belül folyamatosan frissülő termékeik jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg, és a promóciós termékek mellé 1 darab 2,5 dl-es Garden Juice 100%-os gyümölcslét adnak ajándékba. Dr. Kovács Anna Viktória szerint ez remek alkalmat nyújt mindenkinek, hogy kipróbáljon olyan finomságokat, amikről korábban talán még nem is hallott, legyen az egy zöldborsó- vagy vöröslencse tészta, vagy akár egy diós petrezselyem pesto.

Magyarország legújabb digitális termelői piacának hivatalos tesztüzemmódja márciusban indult. A kozertplusz.hu közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket illetve a kis- és közepes vállalkozásokat a fogyasztókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a biztonságos termékek piacra kerülését. A kormány által is támogatott, száz százalékban magyar fejlesztésű platformról a különböző termelőktől rendelt áruk is egy csomagban kerülnek kiszállításra legkésőbb három napon belül.

forrás: akoczka.com, kozertplusz.hu

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés