hirdetés

Partnereink

Még laborvizsgálatra sem járunk rendszeresen

hirdetés

Még laborvizsgálatra sem járunk rendszeresen

Minden tizedik embernek van magán-egészségügyi biztosítása, további 18 százalék pedig gondolkozik ennek lehetőségén – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából. A biztosítással rendelkezők 42 százaléka évi 50 ezer forint alatt, minden harmadik válaszadó pedig 50 és 100 ezer forint között költ egészségügyi biztosításra. A válaszadók több, mint felének nem ad a munkahelye egészségmegőrzésre irányuló juttatást. A friss kutatásból az is kiderült, hogy milyen jellegű problémák esetén szeretünk inkább magánorvoshoz fordulni és milyen gyakran járunk szűrővizsgálatokra.

A kutatásban részt vevők 30%-a évente, 28%-a félévente keresi fel saját háziorvosát – 31 százalékuk pedig csak baj esetén fordul orvoshoz, 5% magánintézményben végezteti el az általános szűrővizsgálatot – ez derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital 2020 januárjában végzett felméréséből.

hirdetés

Évente egy laborvizsgálat minden felnőttnek javasolt. Államilag támogatott szűrővizsgálatra évente legalább 1 alkalommal a válaszadók 64%-a látogat el, miközben 12% magánellátás keretében veszi igénybe ezt a szolgáltatást. A 25-29 év közöttiek még ennél is nagyobb arányban mondtak nemet a szűrésnek erre a formájára: 60 százalékuk csak akkor megy államilag támogatott szűrővizsgálatra, ha valamilyen problémát észlel.

Ha fogorvos vagy nőgyógyász, akkor irány a magánorvos

A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felmérése szerint a magánegészségügyi ellátásként a legtöbben fogászati (53%), szemészeti, optikai (26%) és nőgyógyászati (25%) szűrővizsgálatot vesznek igénybe, jellemzően ezeken a területeken választjuk a fizetős szolgáltatásokat. Nőgyógyászatra magánellátásban a válaszadók 61 százaléka jár legalább évente egyszer, míg az állami ellátást mindössze 36 százalék veszi igénybe ilyen gyakorisággal. Nőgyógyászati magánszűrésre egy év alatt a legtöbben (61%) 10 és 30 ezer forint között költöttek, fogászatra minden harmadik válaszadó 50 ezer forintnál is többet költ évente.

Állami vs. magánellátás

A legtöbb válaszadó (53%) azért nem vesz igénybe minden esetben állami egészségügyi szolgáltatásokat mert nagyon sokára kapna csak időpontot. Második leggyakoribb távolmaradási oka rendelőben tapasztalható hosszú várakozási idő (38%), 41% pedig már csalódott vagy rossz tapasztalatot szerzett az állami szolgáltatások színvonalával kapcsolatban.

A magánegészségügyi ellátás színvonalának legfontosabb mércéje a vizsgáló orvos szaktudása, szakmai hozzáállása ez 79 százalék számára bizonyul döntőnek. Fontos emellett a várakozási idő rövidsége, ezt a válaszadók kétharmada tartja fő szempontnak. Tényező még az ár (63%) és a gyors időpontadás (57%) is.

Szűrővizsgálatok online vásárlással

Egészségügyi ellátásokat már online is lehet vásárolni, akár jelentős kedvezményekkel is. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felmérése szerint a válaszadók 28 százaléka már vett bónuszt/kupont, vagy más online formában egészségügyi szolgáltatást. Nyitottságot mutat, hogy 38 százalék még nem tett így, de úgy gondolja, hogy a jövőben fog vásárolni az interneten szűrővizsgálatot. Minden ötödik válaszadó azért nem vásárolt ilyen jellegű ajánlatot, mert nem talált megfelelőt, 35% pedig nem is keresett online egészségügyi szolgáltatás igénybevételére vonatkozó bónuszt/kupont. A válaszadók negyede nem is gondolt rá, hogy ilyen jellegű kuponos szolgáltatást vásároljon, pedig a Bónusz Brigádon számtalan ilyen jellegű ajánlatok között lehet válogatni vásárolni.

Azok közül, akik már vettek egészségügyi bónuszt, a legtöbben fogászati szolgáltatást (35%), 27 százalék szemészeti vagy optikai ellátást, 15 százalék pedig valamilyen képalkotó vizsgálatot vettek igénybe.

Elégedettség az egészségügyi ellátással

Eltérőek a válaszok az állami és a magánegészségügyi szolgáltatásokkal való elégedettség terén: ami a személyzet kedvességét, segítőkészségét illeti az állami ellátásban tapasztaltakkal 24 százalék volt elégedetlen, míg a magánszolgáltatók esetén ezt mindössze 2 százalék A személyzettel az állami ellátásban 17, a magánellátásban 58 százalék volt nagyon elégedett.

A várakozási idővel az állami ellátásban 62 százalék volt elégedetlen, míg a fizetős ellátás esetén 5 százalék bizonyult elégedetlennek és 84 százalék elégedettnek. A vizsgáló orvos szaktudásában már nem mutatkozik ekkora különbség: az állami intézmények orvosaival közel 60 százalék elégedett, ami a magánegészségügyet illeti az abban dolgozó orvosok felkészültségével 86 százalék volt megelégedve.

A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából az is kiderült, hogy az állami ellátás időpontjaival 55 százalék elégedetlen, míg a magánellátásban mindössze 4 százalék érzi úgy, hogy sokára kapott időpontot.

Forrás: LWp Kommunikáció

Fotó: illusztráció

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 08.07.

Ma Ibolya napja van.

„Pocketdoki” - forradalmi újítás a diagnosztikában

Az INNObyte Informatikai Zrt. olyan komplex egészségügyi digitális mérőeszközt és felhőalapú applikációt fejleszt, mely segítségével lehetővé válik a ...

  • 2020-08-07 22:56
Balkán export, nem csak rezesbandákkal – koronavírus idején épít hidat a MOST

10 zenekar, 20 fesztivál, 26 fiatal menedzser, 10 kreatív városi projekt – a budapesti Hangvető vezette MOST projekt célja hidat építeni a balkáni teh...

  • 2020-08-07 20:34
Jön a Kilakoltatás - forog az új magyar film

A Kilakoltatás egy szatirikus hangvételű film, amely egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó (Orosz Ákos) és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló...

  • 2020-08-07 18:37
Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál

Egy gasztrofesztivál, amit nem a nagy márkák, hanem a hazai alapanyagtermelők támogatnak Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál, és a szervezők szánd...

  • 2020-08-05 22:37
Ismét bővült a SPAR környezetbarát csomagolótermékeinek kínálata

Környezetbarát szendvicscsomagolókkal és ételtárolókkal bővült az INTERSPAR hipermarketek termékköre. Az áruházlánc folyamatosan frissíti az élelmisze...

  • 2020-08-05 21:19

hirdetés

Házi kedvencek mellé is ideális lehet a Sencor új állóporszívója

Egy jó vezeték nélküli állóporszívóval nagyon sok idő, pénz és energia spórolható meg. Ráadásul kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a takarítást. A Sen...

  • 2020-08-05 18:10
Megtartják a Bőköz Fesztivált

Megtartják az V. Bőköz Fesztivált a meghirdetett időpontban szeptember 3. és 6. között az előzetesen kiadott programmal Kémesen, Szaporcán, Tésenfán é...

  • 2020-08-05 15:49
Sharenting – szülőnek lenni a közösségi média rivaldafényében

Hogyan befolyásolhatja a gyermekeink közeli és távoli jövőjét, ha az életük minden pillanatát megosztjuk a közösségi oldalakon? Hogyan tudjuk csökkent...

  • 2020-08-04 16:34
A járvány idején is szükség van a koraszülött-intézmények támogatására

Magyarországon minden 10. csecsemő koraszülöttként jön a világra. Ez az állapot rövid és hosszú távú betegségeket, de akár maradandó károsodást is oko...

  • 2020-08-04 14:34
Már a koronavírus előtt új pályára állt a lakáspiac?

Az ingatlan.com elemzése szerint a kínálati lakásárak 10 százalékkal magasabbak a hivatalos statisztikákban szereplő tényleges eladási áraknál, de szo...

  • 2020-08-04 11:16

Minden cikk

hirdetés

hirdetés