hirdetés

Partnereink

Nem mossuk jól a fogunkat?

hirdetés

Nem mossuk jól a fogunkat?

A Colgate® „TEGYÜNK AZ EGÉSZSÉGESEBB MOSOLYÉRT!” (2015) program keretén belül végzett Európát átfogó, 7500 szülő körében készített felmérés eredménye alapján a következő állapítható meg: annak ellenére, hogy a gyermekek több mint felét felvilágosítják a helyes fogmosási szokásokról, az mégsem rögzül bennük kellően.

A gyermekek majdnem egyharmada (32%) csupán az első fogait mossa meg, míg a hátsók teljesen kimaradnak a fogmosásból. Ez pedig fogorvosi beavatkozáshoz vezethet már egészen fiatal korban: a 6 év alatti gyermekek 15%-ának már van tömött foga és 9%-uk pedig hétéves korára túl van az első foghúzáson! Bár a szülők nagyrésze sokat tesz azért, hogy gyermekeiket a megfelelő szájápolásra neveljék, mégis vannak olyan családok, ahol ez teljesen kimarad a mindennapi rutinból. A felmérés arra is rávilágít, hogy Európában a szülők eltérő véleménnyel vannak a fogmosás időtartamára vonatkozóan; amíg a lengyelországi szülők közel kétharmada (62%) attól tart, hogy a gyermekük nem mos elég hosszan fogat, addig a belga szülőknek ez csupán 43%-áról mondható el. A megkérdezett szülők alig több mint a fele azért küzd gyermekével nap, mint nap, hogy elég hosszan mossa a fogát, míg a gyermekek 14%-a füllent a szülőknek arról, hogy elég ideig mosta-e a fogát. A fogmosás gyermekeknek javasolt időtartama 2-3 perc.

hirdetés

A felmérés online készült, 7.500 olyan európai felnőtt részvételével, akinek legalább egy-két 2-7 éves van gyermeke. Ezer-ezer válaszadó vett részt Németországból, Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból és az Egyesült Királyságból, valamint 500-500 válaszadó Görögországból, Lengyelországból, Romániából, Belgiumból és Portugáliából. A felmérést a Toluna piackutató ügynökség készítette 2015. februárjában a Colgate-Palmolive megbízásából.

A Colgate® „TEGYÜNK AZ EGÉSZSÉGESEBB MOSOLYÉRT!” program (2015)tanácsokkal és tippekkel kíván segíteni azoknak a szülőknek, akik számára küzdelmes a kicsiket a helyes szájápolási rutinra szoktatni. A program tapasztalt szakemberekkel arra törekszik, hogy a legjobb eszközökkel támogathassa az együttműködő családokat.A korán kialakított megfelelő fogmosási rutin elsajátítása nagyon fontos a későbbi szájhigiéné kialakításában. Nemcsak az a fontos hányszor mosunk fogat, hanem az is hogyan és mikor. Meg kell értetni a gyerekekkel a napi rendszeres fogápolás fontosságát, ez pedig ebben a korban elsősorban a szülők felelőssége” - mondta Dr. Irmes Ferenc fogszakorvos, a Colgate-Palmolive tudományos munkatársa.

Példamutatás

A felmérés eredménye szerint minden család más és más módszerrel próbálja meggyőzni gyermekét arról, hogy milyen szép és fontos az egészséges fogsor; majdnem minden szülő (95%) egyetért abban, hogy gyermekeik fogápolási szokásai tisztán tükrözik a szüleik példáját, és majdnem ugyanennyien (94%) gondolják azt is, hogy a példamutatás érdekében fontos a velük való rendszeres fogmosás. A felmérés azt mutatja, hogy a szülők próbálnak különböző kreatív módszereket bevetni annak érdekében, hogy rábírják a gyermekeiket a megfelelő szájápolásra. Néhány közülük:

  • jutalmazás a helyes szájápolási rendszer kialakítása érdekében (12%),
  • az idő mérése a gyermekkel együtt, hogy megbizonyosodjanak a fogmosás megfelelő hosszáról (9%),
  • a fogmosás játékossá tétele annak érdekében, hogy a kicsikben a helyes szájápolási módszerek rögzüljenek (31%),
  • a gyermekkel való közös fogmosás, egy jó program megosztása (43%),
  • egyszerűen elmondani a gyermeknek, hogy miért olyan fontos a rendszeres fogmosás (55%).

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 09.21.

Ma Máté, Mirella napja van.

Nőtt, de még mindig nem elégséges a gyermekek tejtermékfogyasztása

Javultak a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismeretei, 10-ből 8 gyermek már ismeri a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának élettani hasznosságát,...

  • 2018-09-16 15:40
Sneakermánia és plogging

Sneaker-rajongók és környezetvédők - egy különleges programsorozat hozza össze ezt a két, valószínűleg egymástól kicsit távolabb álló csoportot. Az ap...

  • 2018-09-16 11:17
Mire elég 42 másodperc?

kiélvezni a kávéfőzés minden pillanatát, de nem akarják, hogy ez a folyamat sok időt vegyen igénybe” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor te...

  • 2018-09-16 09:32
Egymillió forintba is kerülhet a fővárosi életkezdés

Jelentős kompromisszumokra kényszerül, aki most ősszel költözne a fővárosba – köztük elsősorban a friss egyetemisták ütközhetnek nehézségekbe.

  • 2018-09-12 21:54
Folytatódik a SPAR Életmód Program

Fejlődik a SPAR Életmód Programja: az egészségtudatos termékek választékának bővítésén túl a SPAR egy praktikus receptkönyvvel is segíti a vásárlókat....

  • 2018-09-12 17:59

hirdetés

Egészséget az uzsonnáscsomagba!

Becsöngettek. Ez ugyebár elsősorban az iskolás gyerekeknek szól, de voltaképpen a szülőknek is. Leginkább az anyukáknak, akik ilyenkor újra kezdhetik ...

  • 2018-09-12 14:53
Csobot Adél: „Bencéből ösztönösen jön minden apai gondolat”

Egy harmonikus családban elengedhetetlen, hogy az anyuka mellett az édesapa is partner legyen a gyermeknevelésben. Majoros Hajnalka és Csobot Adél osz...

  • 2018-09-12 12:29
Összefogás a biztonságos közlekedés érdekében

A Continental szakmai partnere a Safety-Hungary a motorosok vezetéstechnikai képzésében és a fiatalok biztonságos közlekedésre nevelésében. Évente köz...

  • 2018-09-12 10:14
Így gyógyulnak a sztárok

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a sztároknak milyen könnyű, hiszen szépek, gazdagok és általában sugárzóan boldogok is. De az igazság az, hogy b...

  • 2018-09-12 08:27
Nagy Adri: „Eltűntek a legnagyobb félelmeim”

Az anyaság minden pillanatát ajándékként éli meg Nagy Adri, aki alig néhány hete adott életet első gyermekének, Benedeknek. Az énekesnő várandósága al...

  • 2018-09-11 14:47

Minden cikk

hirdetés

hirdetés