A kabbalisztikus életfa

A kabbala úgy tartja, hogy a megvalósult világ minden alkotóeleme — köztük az Istenség megannyi ősi formája — az Én Szóf Aur, azaz a végtelen fény révén keletkezett a meg nem valósult létezés világából, amelynek „se minősége, se jellemzője nincsen".

A kabbalista kozmogónia szerint e mélységes rejtelem emanációi alkotják az életfa, héberül Éc Hájim szféráit, s bár az univerzum más-más jellemvonásait fedik fel, egy­aránt az isteni teljesség részét képezik. „A kabbalista számára az Én Szóf Aur tíz különböző formában nyilvánul meg, ezek pedig ismét az árnyalatok és fokozatok végtelen változatosságát rejtik magukban" — írja Gershom Scholem. Mivel az emanációk egységet alkotnak, Isten pedig „az ő képére" teremtette meg az embert, az életfa emanációs szférái az Ádám Kadmón testében lévő szellemi központokként is felfoghatók. A misztikus önismeret célja, hogy az út végén az ember ismét feltétel nélkül egyesüljön az istenivel.

A Zóhárban a következőket olvashatjuk: „Kezdetben, amikor a Király akarata tes­tet öltött, jeleket vésett az isteni aurába. Az En Szóf, azaz a Végtelenség titkának leg­belső zugából rejtelmes láng fakadt, amely olyan volt, mint a köd — az aurába zárva testet öltött a testetlenből, nem volt sem fehér, sem fekete, sem vörös, sem zöld, egy­általán semmilyen színű nem volt. Amikor azonban c láng növekedni kezdett, már ragyogó színekben pompázott. Mert a láng legbelsejében kút fakadt, ahonnan a fény továbbáramlott minden alant elterülőre, amelyet addig elrejtett az Én Szóf rejtélyes titokzatossága. A kút kiáradt, de mégsem tört át egészen az égi aurán, amely körülvette. Teljességgel felismerhetetlen volt, míg a kitörés pillanatában át nem ragyogta egy rejtett, mennyei pont. E pont mögött azonban semmit nem tud­hatunk, és semmit nem érthetünk, ezért hívják Bráimek, azaz „Kezdetnek", a Te­remtés első szavának.""'

A kabbala szerint a teremtés minden megnyilvánulása Isten kibontakozó akaratá­ból származik, amely belőle árad ki, majd különböző fázisokban megmutatkozik. A misztikus világegyetemet később a szent Isten-nevek kiejtése, illetve az életfa tíz emanációja tartja fenn. E tíz szefíra tulajdonképpen nem más, mint a tíz „teremrőnév, amelyekkel Isten létrehozta a világot, és amelyeket ő maga adott magának." A tíz szefíra a következő (zárójelben alternatív írásmódokkal):

Keter - Korona, avagy a teremtés első pontja (Isten akarata)

Hokhma (Hokmá) - Bölcsesség (az Atya)

Biná (Bíná) - Megértés (az Anya)

Heszed -Jóság

Gevurá (Gebúrá) - Hatalom

Tiferet - Szépség, avagy Harmónia (a fiú)

Necab (Necá) - Győzelem, avagy Örökkévalóság

Hod (Hód) - Ragyogás, avagy Dicsőség

Jeszod (Jeszód) - Alapzat

Malkuth (Malkút) - Királyság, avagy a Világ (a Lány)

Gershom Scholem szerint a legtöbb kabbalista nem az életfa első emanácíójaként értelmezett Kecert, azaz a Koronát tekinti az „első pontnak", hanem a Hokmát, az­az a Nagy Atyát, más néven a Bölcsességet. A kabbalista kozmológia szerint a Nagy-Atya energiája egyesül Bíná, azaz a Nagy Anya (a Megértés) energiájával, akinek mé­héből minden ősi forma megszületik. A teremtés hét napját alkotó hét következő emanáció a Keter, a Hokmá és a Bíná hármasságából származik.

Forrás: harmonet.hu

Képek: noiportal.hu és tabletmag.com