hirdetés

Partnereink

Lélekutazás sámándobbal

hirdetés

Lélekutazás sámándobbal

„A magyar nép sámánnép" - írja Katalin Turfitt magyar származású, Katmanduban tanult és Németországban működő sámán-terapeuta. Aztán hozzáteszi, hogy hazánkban az általános iskolás gyerekek 70 százaléka tudja, ki az a táltos - merthogy így nevezik a magyar sámánokat.

Ha ez a megállapítás napjainkra nem is teljesen, 100 evvel ezelőttre biztosan igaz leheteti. A múlt század első harma­dában ugyanis meg nem volt ritka az a vidéki ember, aki olyan meggyőződéssel hitt a táltosokban, hogy vihar közeledtél* a sötét felhők­ben is vágtató táltos lovat látott. H kifejezés ugyanis nemcsak a gyógyító varázslót jelentette, hanem az egész magyar népet segítő csodalényt is.

hirdetés

A csodás varázserő

A régi ember ösztöneiben hordozta, hitte és alkalmazta a varázserőt, a mágiát, amely - lelkileg - segítene az élei nehézségeivel való megbirkózásban. A lélektan nyelvén szólva kivetítette, néven nevezte (belső) démo­nait, hogy szemtől szembe megharcolhasson velük.majd személyiségébe „ismerősként." integrálja őket. A katolikus egyház nem véletlenül alkalmazza még ma is az ördögűzőket, átvéve az általa elűzött sámánok és táltos gyógyítók szerepét. Pedig a démonainkkal ma­gunknak kell szembenéznünk, és a kiűzetés helyett meg kellene ismernünk és szelídítenünk őket.

A mai - alternatív - lélekgyógyászat ismét beemeli a régi, archaikus módszereket, amelyek lelkileg eredmé­nyesebbek, mint a száraz tudományos elméletek. Vajon napjaink természeti katasztrófáktól rettegő emberét meg lehet-e még nyugtatni egy tudományos elmélettel? Ha ez így van, feltehetően akkor sem fogja attól lelkileg olyan jól érezni magát, mint egy szakrális rítus résztvevőjeként társaival együtt, dobpergés vagy ének kíséreté­ben léphet be egy misztériumba.

De hogyan is működik a lélekutazás, amelyen azóta is több ezren vettek részt? - igaz, már csak ambuláns módon, egyénileg vagy csoportban. A honlap­jukon bőséges irodalom mellett többfajta csoportról olvashatunk, és megtud­hatjuk, hogy csak az vehet részt a haladó csoportok­ban, aki egy alapkurzuson már elsajátította a „sámán-technikát".

Ennek egyik leglényegesebb eleme a „csörgőzés", amelyet „diagnosztizáló" folyamaiként jelölnek meg. Saját mozgással, énekkel „növényi és állati segítőket keresnek, akik „velük mennek az ikra". A körülbelül 20 perces időtartamú dobszóval kísért lélekutazást - relaxáló fekvő helyzetben - azt követően kezdik meg, hogy megfogalmazták saját személyes problémáikat a tarapeutának, és tudatosan arra koncentrálnak, hogy az utazás során választ kapjanak rájuk. A ritmikus dob, tánc vagy ének segít kapcsolatba lépni a páciens tudat­talanját színbolizáló szellemvilággal, amelynek szemé­lyes rétege alatt az archetípusokat, ősképeket rejtő „kollektív tenger" húzódik meg. A sumer Gilgames alvi­lági utazása vagy Holle anyó leányainak története ér­zékletesen tükrözi azt az átlépést a mítoszuk és a nép­mesék nyelvén a „másvilágba", amely a megpróbálta­tások mellett a személyiséget gazdagító tapasztalatok tárháza is. A magzati szívhangokra asszociáló dob hangjának segítségével a páciens, akárcsak az archai­kus társadalmak sámánja, bejárja a különböző szintű problémák megoldásait jelképező alsó, középső és felső világot. Ezekben a világokban történik meg a találkozás azokkal a Lelki tartalmakkal, képekkel, benyomásokkal, érzésekkel és gondolatokkal, amelyek normál tudati ál­lapotban nehezen hozzáférhetőek, és amelyek feldolgo­zása a beteg gyógyulását hivatott elősegíteni. Ezek a tu­dattalanból felbukkanó képek és élmények lesznek a páciens problémáira, betegségére való rálátás elindítói. Az intenzív élményátélés képessége és a Jámáziatevékenység létrehozza az öngyógyítás lehetőségét, ugyanis a lélekutazásra induló páciens célja saját problémáinak megoldása, testi-lelki-szellemi egészségének megőrzé­se, személyiségének fejlesztése.

Forrás: scritub.com

Kép: turania.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 05.27.

Ma Hella napja van.

Bemutatták az új európai élelmiszeripari stratégiát

Az Európai Bizottság Brüsszelben bemutatta a környezetbarátabb mezőgazdasági termeléssel és a biológiai sokféleséggel, az úgynevezett biodiverzitással...

  • 2020-05-26 14:30
Chile: robban a járvány, miközben az éhség az utcára hajtja az embereket

Automata fegyverekkel felszerelt katonák özönlötték el a chilei főváros, Santiago több munkások és középosztálybeliek lakta negyedét, miután a hétfőn ...

  • 2020-05-26 12:10
Újabb nagy roham lehet az online játékpiacon

A szülők, nagyszülők igen gyorsan átálltak az online vásárlásra a gyerekjátékoknál, sporteszközöknél is, hamar megrohamozták az online boltokat. Húsvé...

  • 2020-05-26 08:20
A gyógynövények erejével: bodorrózsa, teafaolaj és borsmenta

A gyógynövények erejéhez már a kezdetek kezdetén is fordulhattunk – szerencsére nincs ez másként napjainkban sem! Akadnak azonban olyan gyógynövények,...

  • 2020-05-24 20:24
Az emberek szívesen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezeteknek

Az emberek szívesen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezeteknek, de fontos a visszajelzés a pénz felhasználásáról. A többség ugyanannak a szervezet...

  • 2020-05-24 18:13

hirdetés

Aláírást gyűjtenek az augusztus 20-i tűzijáték ellen

Az idei augusztus 20-i tűzijáték eltörléséért indított petíciót pár nap alatt több mint 33 ezer ember írta alá. A kampányt elindító Homonnay Gergely a...

  • 2020-05-24 15:33
Ennyit hajlandók engedni az árból a lakáseladók, és ezek a motivációik

A lakáseladást tervezők legnagyobb része, 46 százaléka maximum 5 százalékot engedne az árból, közel 29 százalékuk pedig 10 százalékkal is hajlandó len...

  • 2020-05-24 13:26
Így változtak az online vásárlási szokások Európában és Magyarországon

Az online vásárlás az elmúlt hónapban meghaladta az összes egyéb költési formát: a magyarok több mint egyharmada (35%) elmondása szerint még soha nem ...

  • 2020-05-24 12:10
Minden SPAR-ban elérhetőek a többszörhasználatos zöldség-gyümölcs és pékáru tasakok

A SPAR 2019-ben több olyan környezetbarát csomagolástechnikai megoldást vezetett be, amelyeknek köszönhetően még kevesebb eldobható műanyag hulladék k...

  • 2020-05-24 10:46
Drasztikus bezuhanás után ismét szárnyal a bitcoinpiac

Március közepén a bitcoin piaci értéke ugyanúgy zuhant a mélybe, ahogy történt ez a tradicionális részvénypiacokon is. Akkor a bitcoinonkénti árfolyam...

  • 2020-05-20 15:05

Minden cikk

hirdetés

hirdetés