hirdetés

Partnereink

Készítsünk kukoricalepényt!

hirdetés

Készítsünk kukoricalepényt!

A XX. század közepéig nálunk szintén népi eledelnek számított a kukoricalepény. Vidéken nem volt olyan ház, ahol havonta legalább egyszer ne sütöttek volna prószát, vagy ahogy egyes tájegységeken nevezték, málét. A modern életmód azonban méltatlanul kiszorította ezt az ősrégi süteményt is az étrendünkből.

Nézzük meg, hogyan készül a hagyományos kukoricalepény. Mérjünk ki 25 dkg friss kukoricalisztet. Öntsünk rá 2,4 dl hideg tejet, jól dolgozzuk össze, és hagyjuk állni néhány órán át, hogy megduzzadjon. Ezt követően adjunk hozzá 1 tojássárgáját, 8 dkg barna cukrot, 4 dkg olvasztott vajat, 1 mokkáskanál szódabikarbónát, 1 citrom reszelt héját, és keverjük simára. Utána egy kisebb zománcozott tepsi alját vékonyan vajazzuk ki, és hintsük meg kukoricaliszttel. Gyújtsuk be a sütőt, és állítsuk 180 °C-ra (nyolcosztású skálán 3. fokozat). Végül a megmaradt tojásfehérjét egy csipetnyi sóval verjük kemény habbá, és finoman keverjük a kukoricás péphez. Öntsük a masszát a kikent tepsibe, egyenletesen kenjük szét benne, és mérsékelt tűzön süssük kb. 25 percig, amíg a teteje világospirosra pirul. Teljes lehűlés után a vékony lepényt vágjuk fel kisebb téglalapokra. Vaníliarúddal átitatott szőlőcukorral jól megszórva tálaljuk. Aki a ropogós prószát kedveli 10 dkg kukoricadarát és 15 kukoricalisztet használjon hozzá. Ez esetben csak 2,2 dl tejet öntsünk rá. Hűtőszekrényben nem szabad tárolni. Másnap ne melegítsük fel, mert hidegen finomabb.

hirdetés

Kukoricalepény a világ más tájain is

A kukoricából készült lepény világ szinte minden országában ismert és kedvelt. Mexikóban valóságos kultusz övezi a tortilla (tortijja)-t, ami nem más, mint kukoricalisztből sütött sós lepény, különböző ízesítőanyagokkal megrakva. A turisták is nagyon kedvelik, és gyakran elkérik a receptjét. Otthon azonban nagy csalódás éri őket, mert közel sem olyan jó ízű, mint az eredeti. Ennek oka, hogy egy különleges kukoricafajta lisztje kell hozzá, ami csak Mexikóban kapható.

A Távol-Keleten a kukoricalepényt nem kukoricalisztből, hanem csemegekukoricából készítik, erősen fűszerezve. Az ázsiai kukoricalepényt önmagában fogyasztják. 45 dkg morzsolt csemegekukoricát sós, cukros vízben főzzünk puhára. (Ha mirelit kukoricát használunk, előtte tegyük szűrőkanálba, és hideg vízzel öblítsük át. A fagyasztott kukorica 5 perc alatt is megfő.) Lehűlés után a kukorica kb. egyharmadát rakjuk a turmixgép kelyhébe. Adjunk hozzá 3 evőkanál rizslisztet, és üssünk rá 2 nagy vagy 3 kicsi tojást. Turmixoljuk néhány percig, hogy sima péppé váljon, majd kiöntve tegyünk bele egy csomó (5 szál) vékony szeletekre vágott zöldhagymát, 1 evőkanál apró karikákra vágott metélőhagymát és 1 kávéskanálnyi finomra metélt friss korianderlevelet. Reszeljünk rá féldiónyi friss gyömbért, szórjunk rá fél mokkáskanál sót, egy csipet őrölt borsot, majd adjuk hozzá a maradék kukoricát, és jól keverjük össze. Evőkanállal kiszedve formáljunk a sűrű masszából féltenyérnyi méretű lepényeket, és kevés étolajon, közepes lángon süssük mindkét oldalát pirosra. A serpenyőbe adagolva lapítsuk szét, amennyire csak lehet, különben nem sül át. Hűtőszekrénybe nem szabad berakni. Másnap grillsütőben felfrissíthetjük.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés