hirdetés

Partnereink

Metélőhagymából készült!

hirdetés

Metélőhagymából készült!

Finom megjelenésű, csinos kiskerti növényünk egyben népszerű fűszer is. Egész évben megbízható vitaminforrás, hűségesen kitart még a hideg télben is, hogy tányérunkra mindig kerülhessen friss zöld. Többnyire nyersen, frissen fogyasztjuk, apróra összevágva szórjuk a kész ételre, így megmaradnak értékes biológiai anyagai, pikáns íze és aromája.

Alkalmas tojásételek, saláták, szendvicsek, zöldséges és halételek, krémlevesek ízesítésére, valamint - élénk színe és kecses formája miatt - hidegtálak, tészták stb. díszítésére. Lefagyasztva vagy szárítva is fogyasztjuk, bár így sokat veszít a vitamintartalmából. Lássunk most néhány receptet, amelyben a főszerep a metélőhagymáé!

hirdetés

Metélőhagymás krémes krumpli

Hozzávalók: 4 nagy szem sárga héjú burgonya ■ 1,5 dl tejszín ■ 1,5 dl tejföl ■ 4 evőkanál vaj ■ só ■ 2 csomó metélőhagyma

A meghámozott burgonyákat kis kockákra vágjuk, lábasba tesszük, ráöntjük a tejszínt meg a tejfölt, rá­morzsoljuk a vajat, és megsózzuk. Jól összekever­jük, felforraljuk, majd kis lángon, gyakran keverget­ve addig főzzük, amíg a krumpli megpuhul (villával ellenőrizzük), és a leve besűrűsödik. Belekeverjük a finomra vagdosott snidling nagyobb részét, és ha szükséges, még megsózzuk. Tálaláskor meghintjük a maradék metélőhagymával.

Metélőhagyma-saláta

Hozzávalók: 2 csomó metélőhagyma ■ 2 ke­mény tojás ■ 1 csokor petrezselyem ■ 5 dkg füstölt sajt ■ 1 gerezd fokhagyma ■ fehér­borecet ■ olívaolaj ■ őrölt bors ■ só

A metélőhagymát, a tojásokat és a petrezselymet apróra vágjuk, hozzáreszeljük a füstölt sajtot, és beletesszük a szétnyomott fokhagymát is. Kissé megsózzuk, összeforgatjuk, és hűtőbe tesszük. A fehérborecetből és az olívaolajból egy kis bors­sal ízlés szerinti öntetet keverünk, amelyet közvet­lenül tálalás előtt öntünk rá a salátára.

Snidlingmártás

Hozzávalók: 3 kemény tojás ■ 2 csomó meté­lőhagyma ■ só ■ bors ■ mustár ■ tejföl ■ 2 dl tejföl ■ citromléA tojássárgájákat villával összetörjük, és a tejföllel simára keverjük. Sózzuk, borsozzuk, pici mustárral és citromlével ízesítjük. Beletesszük a kis kockákra vágott tojásfehérjéket meg a finomra vágott snidlinget, és alaposan összeforgatjuk. Fogyasztásig a hűtőben tartjuk.

Metélőhagyma-torta

Hozzávalók: 20 dkg liszt ■ 10 dkg margarin ■ 5 tojás ■ só■ 5 dkg vaj ■ 4 csomó metélőhagyma ■ 20 dkg sajt ■ szerecsendió

Kevés víz hozzáadásával tésztát készítünk a lisztből, a margarinból és 1 tojásból. Fél óra pihentetés után kinyújtjuk 2 ujjnyi vastagra, tortaformába tesszük, és 200 °C-ra előmelegített sütőben megsütjük. Az apróra vágott, besózott metélőhagymát vajon megfuttatjuk, lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a 4 felvert tojást meg a reszelt sajtot, és csipetnyi szerecsendióval ízesítjük. A keveréket a tésztára öntjük, visszatoljuk a sütőbe, és addig sütjük, amíg a tojás össze nem áll.

Töltött burgonya

Hozzávalók: fejenként 1-2 szem közepes burgonya ■ só■ babérlevél ■ vaj ■ 2 dl tejföl ■ 1 csomó metélőhagyma ■ olaj

A lesikált burgonyákat héjastul félpuhára főzzük sós, babérleveles vízben. Hosszában félbevágjuk őket, a belsejüket kanállal kikaparjuk, hogy legalább 2 cm-es réteg maradjon a héjon, és az üregekbe egy-egy darabka vajat teszünk. A kikapart részhez hozzákeverjük a tejfölt és a felaprított snidlinget, alaposan összekavarjuk, majd visszatöltjük a fél krumplikba. Alufóliával kibélelt, enyhén kiolajozott tepsiben, forró sütőben 15 perc alatt ropogósra sütjük.

Forrásnosalty.hu

Képek: vegansk.com és nosalty.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés