hirdetés

Partnereink

Fél órás desszertek

hirdetés

Fél órás desszertek

Sokszor nem tudjuk, hogy milyen desszertet is készítsünk, mihez mennyi idő kell, vagy milyen alapanyagokat használjunk, hogy ne mindig ugyanazok a megszokott desszertek várják a családot egy-egy összejövetelen.  Ez a cikk azoknak szól, akik szeretnek kipróbálni újdonságokat. Fő a változatosság, illetve az esetünkben sül.

Elsőnek egy egyszerűbb desszerttel indítanánk, amit nem is kell sütni, egyszerű, de mégis nagyszerű. Így készül tehát a barackos túrós sütemény, sütés nélkül.  Hozzávalónak először is szükségünk lesz 2 db citrom levére, fél pohár tejfölre, 25 gr vajra, 20gr +4 evőkanál kristálycukorra, 4 evőkanál vízre, 6 evőkanál porcukorra, 2 csésze zselatinra, 2 db citrom reszelt héjára, 500 gr túróra, 40 gr étcsokoládéra, 3 db nagyobb őszibarackra, 150 gr kekszre és 3 evőkanál pektinre.  Az elkészítés menete sem bonyolult.  Először is törjük nagyon apróra a kekszet, olvasszuk, fel a csokoládét majd adjuk, hozza a kekszhez, adjuk hozzá a vajat is. Majd ezt a masszát nyomkodjuk alaposan a formába és rakjuk be a hűtőbe addig, amíg a töltelék elkészül. A töltelék elkészítéséhez először is a túrót áttörjük a 20 gr. kristálycukorral és a tejföllel, majd hozzákeverjük a citromhéjat. A 2 db citrom levét feltesszük melegedni 4 ek. kristálycukorral, a zselatint 3-4 ek. meleg vízzel elkeverjük, majd a meleg, cukros citromhoz öntjük. Ha egyet forr, levesszük és egy keveset hozzákeverünk a túrós pépből, majd az egészet a többi túróhoz adjuk. Ha ezzel kész vagyunk, akkor ezt a masszát öntsük a kekszre, egyengessük, szépen el majd mehet vissza a hűtőbe. Ezután hámozzuk meg a barackot, daraboljuk össze és turmixszoljuk le, majd tegyük fel melegedni. Amíg melegedik a pép, a porcukrot keverjük össze a pektinnel és még mielőtt forrni kezdene, a barackpép adjuk hozzá ezt a keveréket lassan, folyamatos kevergetés közben, ezt még 4-5 percig forraljuk, majd öntsük a túrós töltelék tetejére. Ezt még lehet díszíteni, ahogyan szeretnénk, majd tegyük még vissza a hűtőbe egy órára. A barackot bármilyen gyümölccsel lehet helyettesíteni ízlésünk szerint. Az adagok 6 porcióra elegek. Elkészítési ideje körülbelül fél órát vesz igénybe.

hirdetés

Egy másik könnyedén elkészíthető desszert a családnak a joghurtos fánk. Ez is fél óra alatt elkészíthető. Nem kell más hozzá csak egy csipet só, 20 dkg kristálycukor, 3 db tojás, 1 csésze sütőpor, 50 dkg liszt, a sütéshez olaj, és 3 kis pohár joghurt.  Az elkészítése sem bonyolult, a lisztet, a sütőport, a sót és a kristálycukrot keverjük össze, majd üssük bele a tojásokat, végül adjuk hozzá a joghurtot és keverjük addig, míg egy galuskára hasonlító masszát nem kapunk. Majd ha ez megvan, forrósítsunk egy serpenyőbe olajt, majd szaggassuk bele a masszát kisebb adagokban. Az olajban kicsit lelapogatjuk, majd mind a két oldalát pirosra sütjük. Majd ha ez megvan porcukorral, vagy lekvárral lehet tálalni. Az adagok 4 porcióra szólnak.

Végezetül a csokiimádóknak. Vegyünk 13dkg szerecsen étcsokoládét, 6 dl tejet, 5 dkg kristálycukrot, 1 csomag vaniliás cukrot, és szükség lesz még 6 db tojás sárgájára. A tejet addig melegitjük mig már majdnem forr, majd vegyük le a tűzről, a tojások sárgáját keverjük habosra a cukorral, majd ehhez keverjük hozzá óvatosan a tejet. Alacsony hőfokon ezt besőrősitjük, majd a tűzröl levéve hozzáadjuk a csokoládét és kevergetjük kicsit. Ezt lehet melegen is hidegen is fogyasztani, édességek mellé, fagylaltokhoz amihez csak akarjuk.

Érdemes kipróbállni mindet!

Forrás: okoskonyha.huokoskonyha.huokoskonyha.hu

Képek: citromhab.blogspot.rookoskonyha.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés