hirdetés

Partnereink

Hogy választunk kávét és miért szeretjük annyira?

hirdetés

Hogy választunk kávét és miért szeretjük annyira?

A kávé világszerte a legnagyobb mennyiségben fogyasztott italok egyike: több mint kétmilliárd csészényit iszunk belőle minden nap, azaz másodpercenként mintegy 26 ezer adagot. Az utóbbi években még népszerűbbé váló italról gyűjtöttünk össze néhány friss érdekességet.

Még mindig sokan gondolják úgy, hogy a rendszeres kávéfogyasztással kockázatnak tesszük ki a keringési rendszerünket, és növekedni fog a vérnyomásunk. A kutatók már jó néhány éve sejtették, hogy ez nem igaz, 2018-ban azonban több publikáció is arra mutatott rá, hogy a rendszeres, napi 3-5 csésze kávét fogyasztók körében akár 15 százalékkal is csökkenhet a szív- és érrendszert érintő betegségek előfordulása. Sőt, a pozitív hatásokat már napi egy csészével ivók körében is kimutatták.

hirdetés

A kávéfogyasztás hozzájárulhat a megfelelő folyadékbevitelhez

A koffeinről sokan tudják, hogy enyhe vízhajtó hatással rendelkezik. Néhányan viszont azt gondolják, hogy a kávéfogyasztás fokozza a szervezet vízveszteségét. Ez azonban csak az eszpresszó esetén igaz: a szakértők mérései szerint 1 mg elfogyasztott koffein ugyanis csak 1,17 ml vízveszteséget okoz. Egy adag presszó- és hosszú kávéban is nagyjából 70 mg koffein van. Ez mintegy 82 ml folyadékveszteséghez járul hozzá, ám az átlagosan két dl mennyiségű hosszú kávéval ezen felül beviszünk még 118 ml vizet a szervezetünkbe, tehát a mérleg pozitív.

A kávé szeretete a génjeinkbe van kódolva

Az elmúlt években a Chicago-i Northtwestern Egyetem kutatói is igazolták, hogy a kávé, azaz a koffein hatása azért eltérő egyes embereknél, mert azt génjeink kódolják. Ezért vannak olyanok, akiknek egy kávétól is erősen dobog a szívük, és olyanok is, akik élnek-halnak még egy csészéért. Ez egyben bizonyos fokú önszabályozást is jelent a kávé szeretetében és az elfogyasztott mennyiségben.

A nagyobb gyerekek is ihatnak kávét

Tízből kilenc ember szinte biztosan úgy véli, hogy a fejlődésben lévő gyerekeknek nem szabad kávét inniuk. Azonban ezt a feltevést nemhogy nem igazolták tudományos kutatások, a szakemberek szerint a gyermekek szervezete éppen olyan mértékben képes lebontani a koffeint, mint a felnőtteké. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerekek is dönthetik magukba a kávét, de a nagyobbaknak – ha nem érzékenyek a koffeinre – napi egy hosszabb frissítő nem jelent káros hatást.

A koffein minket felpörget, a vízmolekulákat lelassítja

Egy februárban publikált vizsgálat szerint a koffein kimutathatóan lelassítja a vízmolekulák pörgését. Azaz míg az élő szervezetet stimulálja, az egyszerű molekulákat inkább csillapítja. A kutatók szerint azonban ennek ránk nincs hatása – egy csésze kávé mindössze egymillió vízmolekulára lehet hatással – azonban rendkívül fontos lehet a gélek és az emulziók esetén, amelyeket gyakran használunk gyógyászati vagy kozmetikai célból.

Nem kell azonban messzire mennünk a kávéval kapcsolatos kutatások terén, hazánkban is folynak  ilyenek. A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának Csokoládé-, kávé-, teakészítő mester hallgatói az utóbbi években több kutatást készítettek a kávéval kapcsolatban, amiről dr. Temesi Ágoston, a képzés egyik felelőse számol be: „Hallgatóink kutatásai új utakat is nyithatnak a kávétermékek fejlesztésében. Olyan témákat vizsgáltak, mint a kávécseresznye-paszta lehetséges élelmiszeripari hasznosítása, a liofilizálás eredményeként keletkező szárítmány és kondenzvíz felhasználási lehetőségei, vagy a víz pH-jának hatása a kávé minőségére. Mivel a termékfejlesztés csak megfelelő marketingmunkával lehet sikeres, több ilyen témájú vizsgálatot is végeztünk. Az egyik, nem reprezentatív, ám több mint hatszáz főre kiterjedő kutatásunk eredményeként négy vásárlói típust különítettünk el: „A kíváncsiak” (31%) jellemzően a vásárlás közben, a polcok előtt döntenek, nincs kedvenc kávémárkájuk, de szívesen próbálnak ki újdonságokat. A márkahű „ragaszkodók” (28%) a megszokott, ismert márkát vásárolják, és nem foglalkoznak az újdonságokkal. Az „informálódók” (21%) figyelik az újdonságokról szóló híreket, keresik a változatosságot, utána olvasnak a választani kívánt márkának, döntéseiket pedig minél többféle kávé megkóstolása után hozzák meg, akár egy-egy kuriózumot is igyekeznek beszerezni, de nem jellemző rájuk márkahűség. Az „akcióvadászok” (20%) számára viszont minden kávé egyforma, az akciósat vagy a legolcsóbb márkákat vásárolják. Fontos a termék könnyű elérhetősége, nem tesznek különbséget a márkák között, nem érdeklődnek az újdonságok iránt, szinte teljesen elzárkóznak az információktól. A vásárlói típusok részletes ismeretéig terjedő kutatás nem csak a nagyobb, de a kisebb magyar kávés vállalatok sikeres piaci szerepléséhez is hozzájárulhat.”

Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint ezek a tények is rámutatnak, milyen sok a tévhit a táplálkozásunk, életmódunk terén. „A kávé jó példa arra, hogy minél többet tudunk meg egy-egy élelmiszerről, annál jobban eloszlathatók a vele kapcsolatos tévhitek. A rendszeres, de mérsékelt kávézás a kiegyensúlyozott étrend része lehet, hiszen maga a kávé szinte energiamentes, egy csésze mindössze 2-3 kalória üresen. Ha cukor nélkül, esetleg édesítőszerrel és kevés tejjel vagy kávétejszínnel fogyasztjuk, a napi energiabevitelünkhöz sem járul hozzá jelentősen.”

A TÉT Platform korábbi, reprezentatív hazai kutatásából az is kiderült, hogy ezzel sokan tisztában vannak: a cukor nélküli kávét a szénsavas ásványvízzel közel hasonló mértékben vélte – jogosan – egészségesnek a megkérdezett több mint ezer ember, ezzel a képzeletbeli dobogó negyedik helyére téve azokat a 100%-os gyümölcslevek, a szénsavmentes ásványvíz és a tea után.

Forrás: TÉT Platform Egyesület

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 09.23.

Ma Tekla, Líviusz napja van.

Telefonnal készítette új klipjét a Blahalouisiana!

Elkészült a Pont ilyen házra című dal videója. A dal a nemrégiben ‘Minden rendben’ címen megjelent albumon található meg, amelynek teljes zenei anyagá...

  • 2019-09-21 19:55
A 4D ultrahang a legnépszerűbb, de a kismamatúra a legmenőbb

Tóth Balázs és felesége, Niki a Bükk lábánál élnek és évek óta azért szerveznek túrákat, hogy másoknak is átadják természetszeretetüket, a túrázás örö...

  • 2019-09-21 16:34
Miért választják Nyíregyházát Budapest helyett az európai fiatalok?

Északkelet-Magyarországot is érintette az Európai Bizottság által indított Road Trip Project. A rendhagyó kezdeményezés keretében két, 4 fős, fiatalok...

  • 2019-09-21 13:10
A Bookline lett az Év kereskedője

Idén a Bookline lett a Mastercard támogatásával megrendezett Az év kereskedője verseny fődíjasa. A kategóriákban a könyváruház mellett a Budapest Park...

  • 2019-09-21 11:15
Fehér paradicsomleves zellerrel és málnával

Itt egy remek recept, amit akár meg is kóstolhatsz november 23-án, a Spirit Hotelben rendezett gasztroesten.

  • 2019-09-21 08:14

hirdetés

Féreértett gázmotor

A folyékony földgázt tankoló (LNG) nehéz tehergépkocsik levegőszennyezése többszöröse a dízelekének, derült ki a holland állam által megrendelt méréss...

  • 2019-09-20 19:49
Lóci Játszik Extravaganza ismét!

Tavaly indult hódító útjára a zenekar Extravaganza című interaktív nagyzenekaros standup-ja Novák Péter rendezésében. Az óriási sikernek köszönhetően ...

  • 2019-09-20 16:11
Reflektorfényben a láthatatlan segítők

A Jótékonyság Világnapján tett sajtóbejelentésen a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány megnyitotta a Jószolgálat-díj 2019/20-as évadát.

  • 2019-09-20 14:03
Népi Játék Napja!

Október 9-én Balatoni Kata szervezésében ismét a világ minden tájáról csatlakoznak a Népi Játék Napja kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a diákok o...

  • 2019-09-20 12:21
Wossala Rozina: ilyen az ideális őszi étrend

Az ősz a raktározás ideje, fontos, hogy ilyenkor felkészítsük szervezetünket a hidegre, és bővítsük vitamintartalékainkat.

  • 2019-09-20 09:38

Minden cikk

hirdetés

hirdetés