hirdetés

Partnereink

Így készítsd el a marhaszeletet!

hirdetés

Így készítsd el a marhaszeletet!

Ha szeretnénk valami látvány, gazdag ételt tenni az asztalra, akkor készítsünk gombás raguval kísért főtt marhaszeleteket. Bónuszként eláruljuk azt is, hogy mi a vörösboros marhapörkölt titka.

Hozzávalók: 1 kg marhaszegy, 10 dkg füstölt szalonna, 8 dkg gomba (szárított vegyes erdei vagy 40 dkg. friss), 2 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 db paradicsom (nagyobb hámozott), 4 evőkanál tejföl, 1 kiskanál étkezési keményítő, kevés só, bors (frissen őrölt), 1 csapott evőkanál pirospaprika (őrölt csemege), 1 kiskanál csilipehely, kevés petrezselyemzöld (friss, vagy szárított), kevés sertészsír.

hirdetés

Elkészítés: A marhahúst egy darabban, enyhén sós vízben néhány szem borssal, fedő alatt hosszú időn keresztül, gyöngyözve feltesszük főni. Mikor a hús már félkész állapotban van, a szalonnát csíkokra vágjuk. A szárított gombát annyi vízben, hogy kétszeresen ellepje, beáztatjuk (lehet friss erdei gombából is csinálni, de a kereskedelemben kapható keverék, a legfinomabb, szárított erdei gombákból van összeállítva). A paradicsomról lehúzzuk a héját (vizet forralunk, majd a paradicsom csumáját kivágjuk, kereszt alakban bevágjuk, és szűrővel a vízbe mártjuk. Amikor a paradicsom héja kezd ráncosodni, kivesszük, és mikor meghűlt, könnyen lehúzható róla a héja). A vöröshagymát felcsíkozzuk, a fokhagymát meghámozzuk, feldaraboljuk, majd sóval, kés lapja alatt vágódeszkán szétnyomjuk. Ha a hús megfőtt, kivesszük a főzővízből, száraz felületre fektetjük, lecsöpögtetjük. A főzővíz egy részét, mint kitűnő alaplevet, felhasználjuk a raguhoz. A maradék alaplét lefagyaszthatjuk későbbi felhasználás céljából, vagy zöldségeket, tésztát belefőzve kitűnő levest készíthetünk belőle. Nagyon kevés zsiradékon a csíkokra vágott szalonnát megpirítjuk, majd kisült zsírján a hagymát, majd a szétzúzott fokhagymát is megpároljuk. Enyhén megsózzuk. A meghámozott paradicsomot feldarabolva hozzáadjuk, majd rövid idő után a fakanállal szétnyomjuk. A beáztatott gombát is beleöntjük az áztató levével együtt. Felforraljuk. Kevés csilipehellyel, petrezselyemzölddel, őrölt pirospaprikával fűszerezzük, felöntjük fél bögre hús alaplével. Mikor visszamelegedett, elkeverjük a tejföllel, majd kevés keményítőt szitálva rá ismét elkeverjük. Enyhe gyöngyözés mellett kevergetve besűrítjük. A meghűlt húst ujjnyi, vagy ízlés szerinti vastagságú szeletekre vágjuk, száraztésztát, vagy galuskát főzünk mellé, és bőséges ragut halmozunk a tésztán tálalt hússzeletekre. Tejföllel is tálalhatjuk, ha valaki még igényel hozzá.

Vörösboros marhapörkölt galuskával

Igazán finom, testes, gazdag étel, ünnepi ebédnek is kiváló. Ha épp húsvétra szeretnénk valami különlegest készíteni, akkor érdemes a vörösboros marhapörkölttel előrukkolni.

Hozzávalók: 75 dkg marhalábszár, 15 dkg zsír, 3 fej vöröshagyma (nagy), 2 ek pirospaprika,1 db paradicsom, 1 db hegyes erős paprika, 1,5 dl vörösbor, só, bors, 40 dkg liszt, 1 db tojás, só, kevés víz.

Elkészítés: A húst megtisztítom, kockára vágva a felforrósított zsíron átpirítom, majd kiszedem egy tányérba. A visszamaradt zsíron megpirítom a kockára vágott hagymát, majd visszateszem bele a húst, és elkeverem. Ráteszem a pirospaprikát, felöntöm a borral és kevés vízzel. Sózom, borsozom, beleteszem a darabolt paradicsomot és az erőspaprikát (ahol gyerek is eszik belőle, ott sima paprikát használjunk), majd fedő alatt, a vizet mindig pótolva puhára párolom. A nokedlihez tálba öntöm a lisztet, sózom, ráütöm a tojást és összekeverem egy kevés vízzel. Forró vízbe szagatom, amikor feljön a víz tetejére, akkor jó. A vörösboros marhapörkölt mellé tálalom.

Forrás: Mindmegette

Képek: femina.huanyadfoztje.blog.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés