Könyvajánló: Trónok Harca

Sajnos napjainkban az ember egyre kevesebbet olvas és eddig nem úgy fest, hogy ezen a téren a jövőben gyökeres változás lenne. Egyre több a számítógépes eszköz, technológiai fejlődés, sok esetben már a reklámokat sem kell elolvasnunk, hiszen egyre gyakoribb, hogy videók formájában közlik velünk a weboldalakon is.

Bizonyára nagyon sokan tisztában vannak vele, hogy az olvasásnak mennyi előnye, viszont mindezek tudatában ilyen vagy olyan okok miatt általában el szoktunk hanyagolni hazánkban. Egy már elcsépelt kifogás például, hogy unalmas vagy épp, hogy nem értem mit olvasok. Ahány ember, annyi személyiség, kinek mi tetszik, kinek mi az unalmas. Ebből adódóan egészen biztosan mindenki találhat magának olyan könyvet, amelyet érdekesnek talál, illetve alkalmasnak talál arra, hogy saját magát szórakoztassa. Ez lehet akár regény, akár novella, akár romantikus, akár valamilyen ismeretterjesztő és még hosszasan lehetne sorolni. Ebben a cikkben szeretnék ajánlani egy fiatalos, illetve kalandokkal, fordulatokkal teli könyvet, amely egészen biztosan nem lesz unalmas senkinek.

Ez a könyv nem más, mint a Trónok Harca George R. R. Martintól. A mű 1996-ban jelent meg, ezen pedig biztosan sokan csodálkoznak, hiszen gyakorlatilag csak az elmúlt években ismerte meg az egész világ, miközben az első kötet már két évtizede a kezünkben tarthattuk. A műfaját tekintve besorolható a fantasy könyvek közé. A történetét tekintve elmondható, hogy egy klasszikus lovagkirályság sorsának alakulását mutatja be megannyi szemszögből. A regény egyik nagy jellegzetessége a karakterek megformálása, ugyanis itt nem tudunk beszélni egyszerűen csak jó és rossz vagy gonosz karakterekről, hanem rendkívül aprólékosan megformált személyekről, akiknek megismerhetjük a különböző céljait, vágyait, félelmeit. Ugyanakkor mindezt nagyjából a történetre is elmondhatjuk, hiszen megannyi karakter és királyság szemszögéből mélyülhetünk el az eseményekben. Az események szövögetése pedig olyan jól funkcionál, hogy gyakorlatilag lehetetlen kitalálni, hogy mi lesz egy-egy karakter sorsa a következő pár oldalban. Természetesen azon sem kell meglepődnünk majd, ha pár oldal múlva már temethetjük is az épp megkedvelt szereplőt.

Mindenképpen szerettünk volna egy kis ízelítőt nyújtani, ezért a következő részlettel készültünk: „A más megtorpant. Will látta a szemeit. Kékek voltak, kékebbek és mélyebbek, mint bármilyen emberi szem, olyan kék, hogy szinte égettek, akár a jég. A magasba emelt kardra meredtek és nézték a fémen hidegen elömlő holdfényt. Egy szívdobogásnyi ideig reménykedni kezdett. Halkan váltak ki az árnyékokból. Az első ikertestvérei voltak. Hárman...négyen...öten... Lehet, hogy Ser Waymar érezte a hideget, amit magukkal hoztak, de nem láthatta, nem hallhatta őket. Willnek figyelmeztetnie kellett. Ez volt a kötelessége. És a halálos ítélete is, ha megteszi. Megremegett, még szorosabban lapult a fához és csendben maradt. A sápadt penge sűrítve szelte a levegőt. Ser Waymar a saját acélját szegezte szembe vele. Amikor a pengék összecsaptak, nem hallatszott fém csilingelése a fémen, csak egy magas, vékony hang az érzékelhetőség határán, mint egy fájdalomtól vonyító állat hangja. Royce hárított egy második csapást, aztán egy harmadikat is, majd hátrálni kényszerült egy lépést. Még egy ütésváltás, még egy lépés hátra. Mögötte, jobbra, balra körülötte a nézők türelmesen arctalanul, csendben álltak. Finom páncélzatuk változó színezete majdnem láthatatlanná tette őket az erdőben. Mégsem tettek egy lépést sem, hogy beavatkozzanak.”