hirdetés

Partnereink

Mit tehet a szülő, hogy gyermeke jól vegye az iskolakezdéssel járó akadályokat?

hirdetés

Mit tehet a szülő, hogy gyermeke jól vegye az iskolakezdéssel járó akadályokat?

Hamarosan indul az új tanév, szeptemberben közel 90 ezer elsőosztályos kezdi el az általános iskolát. A szülők többségét az foglalkoztatja, hogy 6 éves kisgyermeke vajon elég felkészülten kerül-e a padokba, mindent megadott-e számára, ami a sikeres első osztályhoz kell?

Számos felmérés mutatja, hogy a legtöbbet azzal segítünk, ha gyermekünket hagyjuk szabadon játszani, illetve játékos eszközökkel észrevétlenül fejlesztjük őket.Az egyik ilyen eszköz a több nemzetközi díjat elnyert LOGICO fejlesztőjáték, amely Hollandiában Az Év Játéka kitüntető címet kapott. A LOGICO kiválóan fejleszti a figyelmet, a memóriát és többek között a finommotoros mozgást is, miközben sikerélményt nyújt. A kártyacsomagok között vannak magyar fejlesztésűek, amelyek összhangban vannak a Nemzeti alaptantervvel, és kifejezetten a tananyaghoz kapcsolódó gyakorló feladatokkal segítenek megalapozni a szövegértési és anyanyelvi készségeket, például a ly, j betűs szavak helyesírását vagy a szótagolást.
A 24 nyelvre lefordított játék több mint 40 országban kapható, Magyarországon közel 700 ezer darab fogyott el eddig, itthoni forgalmazója a főleg ismeretterjesztő kiadványokkal, gyermekkönyvekkel foglalkozó Babilon Kiadó. Hogy a szülők könnyebben eligazodhassanak a játékos fejlesztések terén, a kiadó egy szakértő segítségével elkészítette hatrészes videósuliját.

hirdetés

Forrás: B&D ComMedia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 08.17.

Ma Jácint napja van.

Iskolakezdő tippek a modern gyerekszobához

Megindult a visszaszámlálás az iskolakezdésig. Ez pont elég idő arra, hogy újragondoljuk a gyerekszobát, és berendezzük a korral változó igényeknek me...

  • 2019-08-15 14:32
Mit tehet a szülő, hogy gyermeke jól vegye az iskolakezdéssel járó akadályokat?

Hamarosan indul az új tanév, szeptemberben közel 90 ezer elsőosztályos kezdi el az általános iskolát. A szülők többségét az foglalkoztatja, hogy 6 éve...

  • 2019-08-15 12:00
Friss húst nyáron is

Tombol a kánikula, és a nagy melegben könnyen romlanak az ételek, különösen a húsok. Az állati eredetű termékekben gyorsan szaporodnak a komoly betegs...

  • 2019-08-15 10:19
Csökken a 7 üléses használt autók ára

A családi autókedvezmény júliusi bevezetését követően látványosan növekedett a 7 üléses autók iránti érdeklődés a JóAutók.hu adatai alapján.

  • 2019-08-15 08:02
Íme a Miss Balaton 2019 döntős szépségei

Elindult a visszaszámlás! Még pár nap és kiderül, ki lesz 2019-ben a Miss Balaton királynője. A 12 döntős szépség már gőzerővel készül az augusztus 17...

  • 2019-08-10 21:12

hirdetés

Pettyes ebek, 101 egyed – Jöhetnek a bennfentes részletek?

Lessetek be velünk a Dalmata utca 101 kulisszái mögé, ahol megismerhetitek a kutyapöttyös részleteket a Disney Channel új animációs sorozatáról!A rend...

  • 2019-08-10 19:11
Élénkült az albérletpiac

Ahogy arra számítani lehetett, a ponthatárok kihirdetése felélénkítette az albérletek piacát. A kínálat közel 30 százalékkal nőtt. Budapesten egy kiad...

  • 2019-08-10 16:21
Nagy felbontásban tér vissza a nagyot mondó obsitos

Hogyan lehet még látványosabbá varázsolni egy több mint 35 éves animációs filmet? Természetesen digitális technológia segítségével.

  • 2019-08-10 14:56
Így építs karriert! - Értékesítőből tulajdonos

Aki lakást szeretne vásárolni, vagy pláne eladni, gyakran felteszi magának és másoknak is ezt a kérdést. Amelyre persze nincs egyértelmű válasz, hisze...

  • 2019-08-07 14:56
Anyatejes táplálással számos felnőttkori betegség megelőzhető

Augusztus elsején kezdődött a szoptatás világhete, amelyet 1992-ben indítottak azzal a céllal, hogy hangsúlyozzák az anyatejes táplálás fontosságát.

  • 2019-08-07 13:30

Minden cikk

hirdetés

hirdetés