hirdetés

Partnereink

Élet a járvány idején a fegyelmezett Svédországban

hirdetés

Élet a járvány idején a fegyelmezett Svédországban

Míg szinte az össze európai országban feje tetejére állt az élet a koronavírus-járvány miatt, van egy ország a kontinensen, ahol a mindennapok még közel állnak a normálishoz. Ez az állam Svédország.

A hosszú tél után most kezd melegedni az idő annyira, hogy ki lehessen ülni élvezni a napsütést, és az emberek ezt maximálisan meg is próbálják. Stockholm utcáin békésen sétáló családokat látni. Az éjszakai klubok is nyitva tartottak ezen a héten, de az egy helyen összegyűlők számát vasárnaptól, azaz március 29-étől ötven főben maximálta a kormány. A környező országokban, Dániában ez a szám 10, míg az Egyesült Királyságban már senkivel sem szabad találkoznunk, akivel nem egy háztartásban élünk.

Szigorú rendelet helyett iránymutatás

Ami a közlekedést illeti, az utak kihaltabbak a szokottnál, a fővárosi tömegközlekedési vállalat, az SL szerint a földalatti- és a vonatok utasforgalma felére esett vissza. A svédek csaknem fele otthoni munkavégzésre állt át.

hirdetés

A skandináv államban több az iránymutatás mint a szigorú rendelet: a fókusz az otthonmaradáson, a gyakori kézmosáson és minden felesleges kimozdulás elkerülésén van. "Minden felnőttnek felnőttként kell viselkednie. Nem pánikot és pletykákat terjeszteni. Senki sincs egyedül ebben a válságban, de rendkívül fontos az egyén felelőssége. Mindannyiunk felelőssége óriási." (Stefan Löfven svéd miniszterelnök). Múlt hétvégi TV-beszédében a svéd kormányfő az egyének felelősségét hangsúlyozta. A Novus közvéleménykutató felmérése szerint az állampolgárok nagy többsége egyetértett ezzel a gondolattal. Ezenkívül az is kiderült, hogy rendkívül nagy a bizalom az ország hatóságai iránt.

A skandináv életmód könnyíti az elszeparálódást

A fertőzés terjedésének minimalizálása szempontjából nemcsak a svédek fegyelmezettsége, hanem a hagyományos "skandináv" életmód is fontos lehet: ellentétben a mediterrán országok több generációs háztartás-modelljével a svéd háztartások több mint felében egyetlen személy él, ami jelentősen lecsökkenti annak esélyét, hogy a családtagok egymásnak adják át a vírust.

A hatóságok emellett azért nem tartják szükségesnek rendeletekkel otthonaikba "zárni" az embereket, mert szilárdan hisznek abban, hogy a szabad levegőn létezés a fizikai és mentális egészség megőrzésének kulcsa.

"Muszáj valahogyan egyszerre minimalizálni a járvány okozta krízis egészségügyi és gazdasági hatásait" - mondta Andreas Hatzigeorgiou, a Stockholmi Kereskedelmi Kamara igazgatója. "Az itteni üzleti közösség valóban úgy gondolja, hogy a svéd kormány és a svéd megközelítés ésszerűbb, mint sok más országban" - tette hozzá.

Forrás: BBC, Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés