A vörös hódmókus se nem mókus, se nem hód

A tömzsi kis állatka hossza a tömpe farokkal együtt mindössze 30-41 cm - nem is egészen hód, és nem is egészen mókus. Kizárólag Észak-Amerika csendes-óceáni partvidékén fordul elő, Brit Columbia déli részétől Kalifornia középső részéig. A tengerszinttől a fa-határig található meg, főleg a sűrű aljnövényzetéi erdőkben.

A hódmókus éjszakai életmódot folytat. Jó vízelvezetésű talajba ássa kiterjedt üregrendszereit, amelyeknek számos bejárati nyílása labirintusszerű alagútrendszerbe vezet. Az állat külön kamrákat épít alvás, élelemraktározás és székletürítés céljára. A hódmókus különféle növényi anyagokkal táplálkozik. Bár nem igazán fürgén mászik fára, akár hét méter magasra is fölkapaszkodik, hogy lerágja a gallyakat, kisebb ágakat. Minden ágnak meghagyja a tövét, hogy mászás közben - fejjel előre haladva - megvethesse rajta a lábát. Üregében raktároz ugyan élelmet, téli álmot azonban nem alszik. Ez a faj kétéves korban válik ivaréretté, s egyedei egy hathetes, késő téli, kora tavaszi időszakban párzanak. Évente egy almot nevelnek föl, amely kettő-öt utódból áll. Az újszülöttek magatehetetlenek, körülbelül nyolchetes korukig szopnak, de a szülők üregét csak ősszel kell elhagyniuk. Vérbeli üreglakó állatok, s életük nagyobb részét töltik a föld alatt, mint bármelyik rokonuk. Csak Észak- és Közép-Amerikában honosak, Kanada nyugati részétől egészen Panamáig. E térségben mindenféle élőhelyen előfordulnak, ahol a talaj alkalmas arra, hogy üreget ássanak bele.

A tasakospatkányok remekül alkalmazkodtak föld alatti életmódjukhoz: testük tömzsi, lábuk rövid, a farkuk is rövid, csaknem teljesen csupasz, és érintésre rendkívül érzékeny. Erős mellső lábaik öt-öt erős ásókarmot viselnek. Mivel az ásáshoz hosszú, görbe metszőfogaikat is igénybe veszik, ajkaikat össze tudják zárni ezek mögött, s így nem kerül a piszok a szájukba. E fogai mindig láthatók, és a karmokhoz hasonlóan nagyon gyorsan nőnek - az egyik fajnál napi 1 mm a növekedési ütem! A „tasakos" jelző a szőrrel benőtt, a pofától a vállig terjedő tasakokra vonatkozik, amelyek arra szolgálnak, hogy az állatok élelmet szállítsanak benne az üregükbe, s ha ki akarják üríteni, kifordítják, mint valami zsebet. Bonyolult üregrendszerét a tasakospatkány mélyen a föld alatt alakítja ki, az alagútrendszer fészekkamrákba, élelemraktárakba és illemhelyekre vezet. Az állatok a felszínhez közelebb is ásnak alagutakat, hogy a gyökerek, gumók kiásásával táplálékhoz jussanak. Jobbára magános életmódot folytatnak, gyakran agresszívek, s minden egyed maga ássa az üregrendszerét, azt elfoglalja, és őrzi territóriumát. Ennek kiterjedése változó; a hímek általában nagyobb territóriumot foglalnak el, mint a nőstények.

A tasakospatkányok jórészt a föld alatt táplálkoznak, de a felszínen is gyűjtenek növényi anyagokat; ezeket pofazacskóikba tömik és üregükbe szállítják. A tasakospatkányok alagútjaikban ugyanolyan gyorsan futnak hátrafelé, mint előre, farkukkal tapogatva ki az utat. Télen, elterjedési területük hidegebb részcin ezeknek az állatoknak az életritmusa igencsak lelassul, de téli álmot nem alszanak. Tavasszal párzanak. A vemhesség 17-20 napig tart, az alomméret 2 és 11 utód között változik. A hat hetes korukban bekövetkező elválasztásukig teljesen anyjukra vannak utalva. Két vagy három héttel később kezdenek szétszóródni, ekkor sok fiatal egyed elkezdi kiásni saját alagútrendszerét. A hímek rendszerint csak közel egyévesen válnak ivaréretté, a nőstények azonban sokszor már három hónapos korukban szaporodni kezdenek, és több almot is fölnevelnek évente.