Az éber prérikutya

Európában kevesen ismerik a prérikutyát, hiszen elterjedési területe az Egyesült Államok nyugati felére korlátozódik. Ott azonban rendkívül fontos állat, részint a természeti környezetre tett hatása miatt, részint pedig azért, mert a legelőkön a háziállatok táplálékkonkurense.

Minthogy ezek a kicsiny emlősök a legelésző háziállatok táplálékát veszélyeztetik, nagyszabású irtó hadjárat indult ellenük, s így jelenlegi egyedszámuk a száz évvel ezelőttinek kevesebb, mint 2%-ára csökkent. A gazdák ezt nem fájlalják, a tudósok annál inkább, mert a prérikutyáknak rendkívül fejlett a társas életük. A prérikutyák neme a rágcsálók rendjében a mókusfélék családjába tartozik. A kifejletten nagyjából 30 centiméter magas, körülbelül I kilogrammos állatok a vörös és a szürke mókus rokonai.

A hímek általában nagyobbak, mint a nőstények. Nagy tappancsaikon növő karmaiknak jó hasznát veszik a kotorékásásnál. A „prérikutya" elnevezés az állatok ugatásszerű vészjelzésére utal, és arra, hogy alakúk hasonlít egy dundi kutyakölyökéhez. A mókusfélék között szokatlan módon főként füvet és leveleket esznek, bár étrendjükben rovarok, férgek is helyet kapnak. Öt fajuk van, közülük leggyakoribb és legelterjedtebb a feketefarkú prérikutya, ezt vizsgálták leginkább az etológusok, s nemegyszer a csoportos életforma előnyeinek klasszikus példájaként említik.

Föld alatti falvak

A feketefarkú prérikutya társas lény. Hatalmas telepeket - találó elnevezéssel falvakat - alkot, ezekben több ezer egyed is él. Egy-egy falu a föld alatti járatok 0,5-400 hektár közötti nagyságú hálózatából áll. Az eddig ismert legnépesebb prérikutya-kolónia viszont igazi nagyváros volt: Texasban találták, 64 000 négyzetkilométer területre terjedt ki, és a becslések szerint 400 millió példánynak adott otthont.

A prérikutya-kotorékok tölcséres bejárattal kezdődnek, a folyosó, csaknem függőlegesen, körülbelül 2 méteres mélységbe vezet, majd hirtelen megtörik, és vízszintesen 30 méternél is hosszabban folytatódhat. A kitermelt földet az állatok 1 méter magasságban kúposán fölhalmozzák a bejárat körül, ez a dombocska kilátóhelyként és árvízvédelmi töltésként is szolgál. 1 hektárnyi telephez átlagosan 100 efféle bejárat tartozik, így a kotorékok lakói táplálékkeresés közben, ha szükséges, bármikor gyorsan fedezékbe menekülhetnek.

Éber őrség

A prérikutyák viselkedésének szembeötlő vonása az éberség; ez a legfontosabb eszközük a ragadozók elleni védekezésben. Nappali állatok, s ilyenkor számos ragadozó, például prérifarkas, kígyó vagy ragadozó madár fenyegeti őket. Falvaikat mindig a rövid füvű prérin építik ki, mert a hosszú füvű préri és a bozót akadályozná a kilátást. Ha szükséges, a préríkutyák azért is lecsipkedik a füvet, hogy ne zavarja őket a fürkészésben. Nappal minden családnak legalább egy tagja szüntelenül őrködik. Az őrszem egy bejárati halom tetején két lábra állva figyel, így azonnal észreveszi, ha veszély fenyeget. A prérikutya szeme magasan a feje két oldalán helyezkedik el, s ez megkönnyíti, hogy körös-körül érzékelje a veszélyt. Ha bármi gyanúsat észlel, ugató hanggal riasztja a közelben tartózkodó társait, akik valamennyien a kotorékba szaladnak. Ez azonban még nem minden: feltételezések szerint a prérikutyák kommunikációja az egész állatvilágban a legfejlettebbek közé tartozik. Legalább tizenegy különféle hangot hallatnak, azonosítják az egyes ragadozófajtákat, és a hangokat kísérő testtartásokkal további információkat is adnak a veszély jellegéről.

Forrás: hu.wikipedia.org

Képek: eifert.hu és megablog.hu